Egy véletlen találkozás 3. rész

András kézen fogta Annát, lassan vezetve végig a házon.

– Itt volt a szobám – mutatott egy világos, könyvekkel teli helyiségre. – Emlékszem, esténként apám mindig felolvasott nekem, anyám pedig a sarokban varrt. A hangjuk még most is itt van a falakban.

Anna nézte az ágyat, a képeket a falon, amiken egy kiskamasz mosolygott boldogan, hol egy férfi, hol egy nő társaságában.

– Igen, az a kisfiú én vagyok, akikkel látsz az az édesanyám, és az édesapám – szavai mintha simogatták volna a képeken látható alakokat.

A nappaliban megálltak egy régi zongora előtt.

– Anyám játszott rajta minden vasárnap. Néha még most is leülök mellé, bár játszani nem igen tudok rajta, inkább csak az emlékeimet keresem benne.

Anna csendben hallgatta, megérezte, a ház nemcsak falakból és bútorokból áll, hanem történetekből, emlékekből, amelyek András életének részei.

Este elmentek a férfi kedvenc éttermébe, egy hangulatos osztrák vendéglőbe a belvárosban. Az asztalnál ülve – kezében az étlappal – mosolyogva magyarázta.

– Az osztrák konyha igen egyszerű, de ízekben gazdag. Itt van például a Wiener Schnitzel az egyik klasszikus – borjúhúsból, ropogós panírban, citrommal, mellé általában hagymás krumplisalátát adnak. Ha valami különlegesebbre vágysz, ajánlom a Tafelspitzet, ami lassan főtt marhahús, zöldségekkel és mártásokkal. És persze a desszert... a Sachertorte, az igazi bécsi csokoládétorta.

Anna mosolyogva hallgatta, majd megkérdezte.

– Te mit ajánlanál nekem?
– A Tafelspitzet – válaszolta András. – Ez az étel mindig a már itteni gyerekkorom ízeit hozza vissza nekem. Mellé egy pohár Grüner Veltliner dukál, az igazi osztrák fehérbor.

Mindketten ugyanazt ették. A lány alig hitte el, hogy az a nagy darab hús, szinte szétomlik a szájában, fantasztikus ízorgia mellett.

Már a desszertre vártak, amikor Anna arca elkomolyodott.

– András..., ha egyszer vége lesz ennek az örökösödési ügynek, ha lezárul minden... szerinted mit kezdhetek az életemmel? Fogalmam sincs merre induljak mit csináljak. A munkámat szerettem, de ezen kívül semmi sincs, ami visszahúzna a régi életemhez. Társtalan voltam, mindenki csak kihasznált, hogy nekem mi a jó, mit szeretnék, senkit sem érdekelt. Ezért is éreztem mindig, hogy magányos vagyok.

A férfi a kezét a lányéra simította mélyen a szemébe nézve.