Egy véletlen találkozás 2. rész

Anna és András mosolyogva, boldogan fogyasztották a bőséges reggelit, mindkettőjük gondolatai még az esti, éjszakai együttlétük körül forgott. De a nyugalom nem tartott sokáig. Az ügyvéd, aki Anna örökösödési ügyét intézte telefonált, jelezte: a bécsi rendőrség hivatalosan is beidézte őt kihallgatásra. Az apja pénzügyei körül komoly gyanú merült fel, és Anna neve is belekeveredett az iratokba. Próbálják megállapítani mit tudhat erről, a hatóságok nem engedhették el ezt a szálat.

A rendőrség épületében Horst Schmied főhadnagy fogadta. Magas, szigorú férfi, akinek minden mozdulata fegyelmet sugárzott. Nem volt benne kedvesség, csak kötelesség. Bevezette a szobájába, leültette az íróasztalával szemben, majd elővette az aktát, leült a helyére.

– Kékesi Anna – kezdte kemény hangon. – Tudja, miért van itt?
– Sejtéseim vannak – felelte Anna halkan – de biztosan nem tudom, úgy érzem tévednek velem kapcsolatban. Én nem tudtam semmit az apám ügyeiről.

Schmied előrehajolt, jegyzeteit lapozta.

– Nem tudott semmit? Egyetlen számla, egyetlen átutalás sem volt gyanús? Egyetlen kérdés sem merült fel önben?
– Nem... – Anna hangja megremegett. – Én csak a saját életemet éltem. Nem volt közöm a pénzügyeihez. De nemcsak a pénzügyeihez, hozzá sem. Nem is ismertem, nem tudtam, hogy ő az apám.

A főhadnagy szeme szinte átfúrta testét.

– Ez túl kényelmes válasz. Ön felnőtt ember. Nem hiszem el, hogy semmit sem látott, semmit sem hallott.

Anna próbált nyugodt maradni, de a hangja egyre gyengébb, halkabb lett.

– Nem volt közöm hozzá... Nem tudtam...

Schmied keményen az asztalra csapott a kezével.

– Nézze, kisasszony, itt nem meséket hallgatunk. Az apja neve súlyos ügyekben szerepel. Most az ön neve is bele került. Ha nem mond igazat, azzal csak ront a helyzetén.

Anna szeme megtelt könnyel.

– De én tényleg nem tudtam! Semmi közöm hozzá! – mondta, a hangja már szinte kiáltás volt.

A főhadnagy nem engedett.

– Akkor bizonyítsa be. Mondjon valamit, bármit, ami alátámasztja, hogy ön ártatlan.

Anna ekkor összetört. A feszültség, a vádak, a rideg hangnem mind ránehezedett. Zokogásban tört ki, a kezeit arcára szorította, képtelen volt folytatni. A szoba csendje hirtelen megtelt a sírás hangjaival.