Szívesség

Soha nem voltam egy társasági ember. Mondogatták is suliban, munkahelyen, hogy magamnak való vagyok. Nem bántott, sőt, jólesett ez a csendes különállás. Elvégeztem a varrónői szakmunkásképzőt, és bekerültem a kisvároska háziipari szövetkezetébe varrónőnek. Jó volt. A monoton, rutinmunka, a gép felett görnyedés megnyugtatott, kikapcsolta a gondolataimat.
A karbantartó Pista kivettette rám a hálóját. Nem mozgatott meg, hogy a többi lány irigykedett, sőt, kicsit nevetségesnek is találtam a feltűnő udvarlását. Én csak azért voltam kedves vele, mert praktikus gondolkodású voltam. Így, ha fájt a kezem, a derekam, a fejem, csak szóltam neki, hogy nem jó a varrógépem, és akár az egész napom is szabad lett „alkatrészre várva". Cserébe persze volt elvárás munka után. Talán még azt sem bántam annyira, mert anyáékkal laktam a szomszéd kis faluban, egy kis parasztházban. Az apám állandóan nyaggatott, hogy dolgozó nőként már nem rajtuk kéne élősködnöm, pedig hazaadtam a fizetésemet. A szűkös otthoni légkör és a pénztelenség miatt, amikor Pista megkérdezte, nem akarnék-e hozzá költözni, igent mondtam. Inkább ő, mint az apám örökös szemrehányása.
Pista kezdetben figyelmes volt. A város szélén lévő, örökségként kapott kis házában, – ahol a függönyök mindig behúzva voltak, – egy másik világ fogadott. Nem volt otthonos, de csendes volt. Az első hetekben úgy tűnt, mintha tényleg számítanék neki. Egy este, leoltott lámpánál, a régi, nyikorgó díványon ő tanított meg csókolózni.
− Ne harapd be a szádat, engedd el magad! – Suttogta, miközben ujjaival finoman megsimogatta az arcomat.
Furcsa volt, izgató és ijesztő egyszerre. Ajkai az enyémhez értek, és lassan, türelmesen vezette a szám mozgását. A csókjai puhák voltak, néha csak érintések, néha mélyebbek, amiktől elszédültem. A keze közben a hátamat simogatta a vékony pamut hálóingemen keresztül. Azt suttogta, hogy szép vagyok, és ettől a szótól, – amit otthon soha nem hallottam, – valami felolvadt bennem. Teljesen átadtam magam az irányításának.
− Ne félj! – Mondta halkan.
Pista azonban nem azt látotta, ahogy félek. Lassan végigsimított a karomon, a vállamon, majd lejjebb, a bordáim körvonalán. Az érintése furcsán bizsergő volt a bőrömön.