Egy véletlen találkozás 1. rész

Anna huszonnyolc éves, csinos, jó alakú nő, váll alá érő szőke hajjal és kék szemekkel, amelyek mögött mindig ott bujkált a csendes kíváncsiság. Budapesten élt, egy könyvkiadónál dolgozott szerkesztőként, ahol nap mint nap a szavak között élt, történeteket formált, mások gondolatait csiszolta. A munkája precizitást és türelmet igényelt, de Anna számára ez nem teher – inkább menedék volt. A könyvek világa biztonságos, kiszámítható, és ott mindig van válasz.
A Balatonhoz egyedül jött, szeptember elején, amikor már lecsendesült a nyár, és a parton nem gyerekzsivaj, hanem madárcsicsergés hallatszott. Egy barátnője nyaralóját kapta meg két hétre, Balatonfüreden, egy kis utcában, ahol a házak között szőlőtőkék kapaszkodnak a kerítésekre. A ház egyszerű, de hangulatos: fehér falak, kék spaletták, és egy terasz, ahonnan rálátni a tóra.
Anna nem menekülni, pihenni jött. Az elmúlt hónapok fárasztóak voltak: határidők, családi feszültségek, egy lezáratlan, kihűlt kapcsolat, ami inkább elvett, mint adott. A Balaton számára nem csak kikapcsolódás – hanem újrakezdés. Reggelente hosszú sétákat tett a parton, délután olvasott, vagy jegyzetelt egy új regényötletéhez, amit már régóta dédelgetett. Este kis bor, néha zenét hallgat, néha csak figyeli a víz mozgását.
Szereti a csendet, de néha túl zavaró a némaság. Vágyott arra, hogy valaki megértse őt – ne csak a szavait, hanem a mögöttük rejtőző érzéseket is. Nem keresett kapcsolatot, de nem is zárta ki. Inkább nyitott volt arra, ami jön.
Az egyik nap különösen szép reggelre ébredt. A levegő friss, a nap még nem perzsel, és valami belső késztetés arra ösztönözte, hogy ne a megszokott útvonalon sétáljon. Elindult a móló felé, ahol ritkán járt, mert ott általában sokan vannak. De most csendes. A víz nyugodt, a padok üresek, csak néhány korán kelő horgász üldögél a stégen.
Anna leült egy padra, elővette a magával hozott könyvet, de nem olvasta. Figyelt. A hullámokat, a fényt, az embereket. És akkor megpillantotta őt – a férfit, aki futásból tért vissza, barna szemekkel, rövid hajjal, izmos testtel, egyfajta belső nyugalmat sugározva, ami azonnal megfogta.
Nem tudta, miért nézi őt. Nem tudta, miért érzi azt, hogy ez a pillanat fontos. De nem fordult el. A férfi közelebb lép és megszólítja.
– Szia, mit olvasol?
Anna már tudta: ez nem véletlen. Ez valami kezdete. Valami, amit még nem ért, nem tudja mi lehet, de érzi ennek folytatása lesz.
>>>>>>>>