Szép idők 1. rész

Negyven éves voltam akkor. A két fiam már gimnazista volt, a nagyobbik tizenhat, a kisebbik tizennégy éves. Látszólag minden rendben volt, de a világ megbolondult körülöttünk. Belépett a háztartásokba az internet. Először a lassú, betárcsázós, 33, 6 kbit/s-os, aztán az akkoriban hihetetlennek számító 56 kbit/s sebességgel. Egy egész univerzum nyílt meg előttünk, chat-szobák, társkeresők, sőt szexpartner-keresők. A férjem gyorsan rákattant. Az asztali gép halkan zümmögött a dolgozószobában, a modem sípolása jelezte, hogy megint foglalt a telefonvonal. Tudtam, hogy éjszakába nyúlóan ül a képernyő előtt, de sokáig nem sejtettem, hogy pontosan mit keres ott. Aztán egy este, – vagy is inkább éjjel   – odahívott magához.

– Gyere, nézd csak, mit találtam! – Intett az egérrel a monitor felé.
Odahajoltam. Egy fórumot mutatott, rajta hirdetéseket. Párok kerestek párokat. Nem is értettem hirtelen, mi ez. Ő azonban csillogó szemmel magyarázott.

– Ez egy párcserés oldal. Képzeld el, mennyire izgalmas lenne! Másokkal együtt... kontroll alatt... és közben mi is...
Megdermedtem. Nevetni próbáltam, mintha tréfának venném.

– Ugyan már, te ezt komolyan gondolod? – Kérdeztem hitetlenül.
– Halálosan komolyan – felelte, és a hangjából nem hiányzott az izgalom. – Erről mindig is fantáziáltam. Mások előtt, vagy másokkal... tudod... új élmények.
Éreztem, ahogy összerándul a gyomrom. Nem a hűtlenség miatt. Voltak szeretőim, amikről ő is tudott. De az egészen más volt. Ott ketten voltunk, titokban, a saját szabályainkkal. Ez a világ, amit ő mutatott, nekem idegennek tűnt.

– Nekem a testiség nem erről szól! – Mondtam lassan, keresve a szavakat. – Az intimitás két ember dolga. Nem közönség előtt, nem másokkal együtt. Én... ezt nem tudom elképzelni.
– Dehogyisnem! – Vágott közbe hevesen. – Nézd, hiszen voltak szeretőid is. Az más volt?
– Nagyon is más! – Emeltem fel a hangom. – Neked is voltak nőid. Ők és én. Te és ők. Ketten. Nem volt harmadik, aki nézi, vagy akihez alkalmazkodni kell.
Láttam rajta, hogy csalódott lett, talán dühös is. A szeme mégis ugyanúgy csillogott, mint régen, amikor valami új játékot mutatott nekem. Csak most ez a játék veszélyesebbnek tűnt.
Sanyi nem adta fel. Estéről estére újabb oldalakat mutatott.

– Nézd csak! Úgy tűnik, hogy Karcsiék is fent vannak – mondta egyszer, és az egérrel egy félhomályos fotóra kattintott.