Az élet rejtelmei 3. rész

A gép finom döccenése jelezte, hogy megérkeztünk. Bangkok, Suvarnabhumi. A levegő mintha sűrűbb lett volna, ahogy kiléptem a gépből a repülőtér hűsített csarnokába. Minden csillogott. Üveg, fém, fény. De a levegő mögötte, mintha más lett volna, illatokkal teli, egy furcsa keveréke a jázminnak, főtt rizsnek, és valami fűszeres, idegen dolognak, amitől rögtön éreztem, ez már egy másik világ. Virág kézen fogott, mint egy idegenvezető, de mozdulataiban ott bujkált valami régi, valami ismerős. A diplomata útlevelemet a határellenőr gyorsan végigpörgette. Egy pillanatra rám nézett, mintha többet tudna, mint mond. Csak bólintott, aztán engedett tovább. A kis Virág előre rohant és már ott várt minket a csomagkiadónál. A lányom. A hús-vér bizonyíték húsz év múltjára. Szőke csík a fekete hajában, mosolya bohókás, mint az anyjáé volt régen. Ölelése meglepő volt, szoros, hosszú. Belém csimpaszkodott. Akkor tudtam, nem elveszítettem őt, hanem most kaptam vissza. A reptérről a város felé haladva mintha film peregett volna a szemem előtt. A taxi illatos, virágfüzéres belsejéből néztem, ahogy a gyorsforgalmi útról először felbukkan Bangkok sziluettje. Aranysárga tetős templomok, neonokkal szikrázó feliratok, égig nyúló toronyházak és apró, színes házikók egymás hegyén-hátán. Az utcán káosz, robogók, tuk-tukok, gyümölcsárusok, narancssárga köntösös szerzetesek, öltönyös férfiak, kislányok iskolai egyenruhában. És közben ott volt az a lüktetés, mintha a városnak szíve lenne, és azt érezném minden kanyarban, minden kormos kókuszillatban. A klinika egy szűk utcából nyílott, kívülről egyszerűnek tűnt, de belül... hűs márványpadló, szinte hallani lehetett a cipőm halk koppanásait. A falakon faborítás, rizspapír árnyékolók, illóolaj finom párája lebegett a levegőben. Képek a falakon – mind a keleti orvoslásról. A nővérek selyemruhát viseltek, a mosolyuk nyugalmat árasztott. A lakásunk közvetlenül a klinika felett volt, egy tetőtéri, üvegezett szobás kis szentély. A teraszról a város zaja tompán szűrődött be, de láttam a pálmákat, hallottam az estére lecsapó monszuneső első cseppjeit. Leültem. A kis Virág a kanapéra huppant, az anyja teát főzött. És én, Attila, aki húsz évet várt erre a pillanatra, megérkeztem. Nem csak Bangkokba. Önmagamba is. Belaktam a teret, persze Virág ágyában. A kis Virág az orvos barátjánál aludt az éjjel, az egy hét távollét után. Mielőtt elment már kettőnket puszilt meg.