Semmi, csak egy buli 1. rész

– Szia Titi! Mennyi kell?
– Elmész te a... Négy hónapja, és csak fél órára kellett egy ötvenes. Nem tudsz lekattani?
– Csak a véred szívom...
– Szívd a pasid fehér vérét... Ja, nincs pasid, nincs min csodálkozni. Egy ilyen...
– Én is szeretlek bátyó. Na, vezesd fel, miért hívtál?
– Szia! Nincs kedved hét napra motorral...
– Indulhatunk – vágtam mostoha bátyám szavába.
– Nem érdekel hova?
– Nem, csak csapassunk.
– Utasként, benzin tyúkként jöhetsz csak.
– Akkor felejts el! Ha ez az utolsó szavad, akkor érezzétek jól magatokat. Amúgy is a motor két személyes, még a Haja is.
– Figyelj! Anyád így se biztos, hogy elenged.
– Húsz éves vagyok...
– De a mamahotelben laksz.
– Apa majd lenyomja a torkán, meg ad pénzt.
– Úgy legyen – hagyta rám. – Este átmegyek.
– Ok. Szia.

Na, este otthon állt a bál. Titi, – azaz az öt évvel idősebb apai vérvonalú mostoha tesóm – szakított a menyasszonyával. A várnai út elő-nászút lett volna június közepén. Ők a csaj kocsijával mentek volna, de bátyám inkább a Hayabusájával, én meg a GSX-R750-mel mennék és megyek. Tizennégy éves koromtól motorozom. Onnantól – már hét éve – benzingőzzel élek. Anya folyamatosan hisztizik, főleg miután elzúgtam egy 125-ös motorral. Apa a nyakamnál fogva tartott, bízott bennem, megfontoltságomban.

Csütörtökön hajnal hatkor a benzinkúton találkoztunk. Egyedi festésű, rózsaszín mintás, csajos motor, fehér bőr, ruha, rózsaszín mintával és rózsaszín sisak, rajta két sorba felfestve feketével: „Girl on the motorbike”. Hátközépig érő hajam befonva. Összesen harmincliteres túratáskák. Pont annyi, amennyi kell, vagyis nem, háromszáz liter is megtelne, de a kényszer nagy úr. Interphone 5 átbeszélővel voltunk kapcsolatban. Egy főszabály volt: Titi a vezető, nem előzhetem meg, és nálunk 160 a max, a románoknál 140. Fülig ért a szám. 1300 km, másfél nap örömmotorozás. Az első szállás előtt, a bolgár határ után Titi kezdett szövegelni, néha recsegve.
– Kriszti! Lehet, hogy az ágyakat nem lehet széthúzni...
– És? Aludtam már veled elég sokszor.
– Jó, de akkor még a seggeden volt a tojáshéj, és ágyba voltál. Most meg...
– Mi van most meg? Csak recsegtél – kérdeztem vissza.
– Most... Meg... Már... Szinte... Nő... Vagy – tagolta, majd folytatta – csak a cickóid nőnek befelé.
– Elmész ám te a... A te pöcsöd se nőhetett óriáskígyóvá, mert nem férne bele a ruhádba.
– Tátva maradna a szád...
– Hahaha – kacagtam fel.
– Nem mondok számot, mert eltaknyolsz és kiskanállal kel összekaparni.
– Majd megnézem! – Mióta az eszemet tudom, mindig szavakkal kötekedtünk. Ekkor értünk egy kis hotelhez. Három csillag, de kívülről nem volt bizalomkeltő. Pozitívuma volt a zárt garázs.

Valóban nem volt széthúzható az ágy, hisz nászutas lakosztály volt. Zuhany után egy szál bugyiban mentem be.
– Héééé nem vennél fel valami felsőt? – A szemeit nem tudta levenni a testemről.
– Szerinted a hálószettem, meg a pongyolám hova tettem volna? Nincs póló! – Durcáztam be, és bújtam be az ágyba.

Gáz volt, hogy egy csak óriási takarót kaptunk, de leszartam. Főleg a csuklóim zsibogtak, de a seggem is zizgett még mindig. Titi ment elsőnek zuhanyozni. Kijövet láttam, bizony nagy csomagja volt, a tetejét el sem tudta rejteni. Gyorsan eltelt az éjszaka. Titi az ágy szélen kucorgott, én meg szétterültem az egész ágyon. Több pasim is ezért hagyott el. Reggeli után verettünk egészen a tengerig. Na, ez a szállás sem volt valami elnöki lakosztály, de legalább a tengerre nézett, a strandjának homokos partja volt. Férj-feleségként kezeltek. Virágcsokor, . A személyzet csókot követelt, tört angolsággal. Ez a hülye bátyám szájon csókolt, testem magához húzva, hosszasan. A szemem jojózott. Mi van? Ez nem színpadi csók. Ráhagytam, ennyi belefér a személyzet megnyugtatásába, de a szobába menet szóvá tettem.
– Ez mi volt?
– Egy színjáték csók – vetette oda, majd maga elé mormogta – Jóóó, ahhoz képest is, hogy elég állott volt a szád íze.
– A tied se volt felemelő ízű – mindketten felnevettünk.

Itt még baldachin is volt a kicsi franciaágy felett, és egyetlen takaró. Vacsoráig zuhany, telefon és hemperegve regenerálódás. Szezonkezdetnek azért húzós volt az ezerháromszáz kilométer. Vacsorakor Titi puszilgatta kezem, arcom, még a fenekem is markolászta.
– Ez csak egy buli, egy színjáték – lehelte a fülembe a puszik között.
– Jó, de most már elég...
– Miért, a bimbód szinte átszúrja a pólód...
– Hülye, vén kéjenc – sziszegtem, miközben simogattam az arcát. Kezdtem kicsit túltoltnak érezni a bulit, így nem idétlenkedtünk tovább.

Zuhanyozásom közben csak úgy bejött.
– Bocs pisálnom kell.

Én kiléptem a zuhany alól, és közben láttam, tényleg nem kicsi csövön . Látta, hogy jövök kifelé, így ledobta kisgatyáját és beállt a zuhany alá. Mindketten belefeledkeztünk a másik bámulásába. Végül kifordultam, bugyit húztam és lefeküdtem. Valami érthetetlen kényszer miatt, a melleimre nem húztam fel a takarót, úgy próbáltam a wifit beállítani a telómon. Fél szemmel láttam, – és hallottam is, – ahogy meztelenül bámul és szinte mindennek neki megy. Gatya nélkül bújt a takaró alá és nyíltan bámult.
– Mi van vén kéjenc? Ha azt mered mondani, hogy borogassam, hátha elmúlik, soha többé nem szólok hozzád.
– Ha nem a húgom lennél... Szép, formás, és nagyobb, mint amit a ruha eddig látni engedett.
– Csitulj, hűtsed le magad! – Próbáltam természetes lenni, miközben szavai simogatták a lelkem, az önérzetem. – Aludjunk! Fordítottam neki hátat, de ahogy mocorogtam, a seggem az ölébe nyomtam.
– Hé, húzd arrébb a micsodád!
– Bocs, de te izegsz-mozogsz, tolatsz rám, mint régen gyerekként is. Azt mondtad, neked kell a biztonság, amit az érintés ad. – Hadarta, nekem azonnal jött a számra a frappáns válasz.
– Na ja, csak akkor nem fickósodtál.
– Aha, csak akkor nem voltál ilyen jó nő.
– Nem nő, a HÚGOD!
– Akkor most én mit csináljak? – Huncutságot véltem kivenni hangjából. Jól megleckéztetem, gondoltam magamban.
– Verd ki, vagy csinálj, amit akarsz!

Csend. Tudtam, ez ütős volt. Úsztam a büszkeségemben, jól megmondtam neki. Elborította agyam a büszkeség. Fürödtem a sikeremben, de annyira, hogy leengedtem, nem voltam toppon. Titi lelökte a takarót, megemelte felső térdem, kihúzta a seggemből a tanga vékony hátsó részét, és döbbenetemre tövig tolta belém, – a pinámba – a vastag, hosszú farkát. Kitöltötte belsőm.
– Hejjj! Mit csinálsz?
– Te mondtad: „csinálj, amit akarsz”
– Te hülye! A hugod piná... – ki-be húzogatta – ... Pinájában csinálod!
– Kihúzzam? Vagy jó balhé lesz? – Folyamatosan dugott, mozgott bennem, és már fogvatartott a mellemet markolva.
– Áááááá – szaladt ki belőlem a sóhaj. – Hááátt ha... Buli akkor had marad... Jon.

Elöntötte a kéj az agyam az érzéstől. Nem érdekelt már semmi, csak a fasz bennem. Csiklóm izgattam. Kihúzta, hátamra fordított, és elölről tolta be. Teste a testemnek feszült. Csókolt, melleimet fogdosta. Egyre inkább beleéltem magam. Sóhajtoztam, erre visszafogta a tempót. Fülébe súgtam.
– Forduljunk!

Így én irányítottam. Figyeltem, ne élvezzem el, pedig melleim igen csak kezelésbe, – vagy inkább szájazásba – vette. Nyalt, szopott, de nem harapott. Így még nem szopott férfi – csak becsiccsentve Kati a negyedikes osztálykiránduláson. Már jó ideje dolgoztuk meg egymás testét, mikor elszakadt a biztonsági kötél nálam, ami a pengén táncolásomon tartott. Belezuhantam a kéj sötét bugyrába. Mire visszajöttem, gecis volt a mellem, a hasam. Nem tudom, hogy, hová élvezett, de az jó, hogy rám, nem belém. Túl gyenge, kimerült, fáradt voltam kimenni, zuhanyozni. Egyszerűen csak szétkentem, majd megszárad. Aludtam már különb állapotban is, egy átdorbézolt detox állapotban.

Összebújva feküdtünk Titivel. Kellemesen bizsergetett mellkasa szőrpihéi, ütemesen ringatta fejem a légzését követő, párnaként szolgáló mellkasa. Lábaink egymásba gabalyodva, keze a hátam és vállam ölelte. Olyan igazi óvó, védő volt, igazi bátyuska. Csendben, szinte csak motyogtam.
– Azt ugye tudod, ez . – Hosszabb hallgatásra vártam, de lehet, hogy az ő agya is hasonlón kattogott.
– Maximum félvér.
– Mi?
– Csak félig vér, mivel anyai génjeink nem azonosak.
– És nem mindegy?
– Igazából... De! De csak ha nem csiripelsz, nem csacsogsz, nem járatod a szád. Amíg csak mi vagyunk ennek őrzői, addig egy jó buli, semmi több. – Én már mélyeket pislogtam, de ő folytatta.
– Nem akarlak feleségnek, – inkább az , – nem akarok gyereket, nem akarok semmit, csak alkalmanként jól érezni magam, akár veled is. Jó buli és ennyi.
– Aha!... Azért nekem jó volt.
– Nekem is. – Megpuszilta a fejem, és nálam ezzel lekapcsolták a villanyt.

Reggel nyolckor, – itt kilenckor – visított a telefonom. Mindketten kábán kerestük. Titi találta meg. Felvettem és kihangosítottam.
– Mi van veled? Jól vagy? Nincs semmi bajod?
– Szia, neked is, anya! Aludtam még. Ég a ház otthon, hogy korán hajnalban zaklatsz?
– Nyolc óra van csibe!
– Anya! Üdülök, pihenni szeretnék. Meg van?
– Jóvanjóvan, de minden oké? Nincs bajod? – Titi a hajam babrálva halkan kuncogott.
– Nincs anya. Semmi bajom! Álmos, nyűgös vagyok.
– Miért mit csináltál?
– Azon kívül, hogy örömmotoroztam, kicsit elfáradtam.
– Más nem történt? Jól vagy?
– Jól anya. Ja, Titi az éjjel magáévá tett, lehet már nagyi vagy. – Titi teste görcsbe rándult, hónál is fehérebb lett.
– Mit bunkóskodsz? Én csak féltelek! – Apa vette át a telefont.
– Szia, kicsim. Hallom, semmi bajod, formában vagy. Tibi?
– Szia apa! Köszi, jól vagyok, csak még aludtam volna. Tibi? Alattam nincs, de amilyen koránkelő... A szobában sincs.
– Jól van pihenj. Vigyázzatok magatokra! – Bontotta a vonalat. Titi fölém tornyosult.
– Te nem vagy normális! Úgy aludtunk el, hogy kettőnk között marad!
– Nyugi már! Ne ordíts a számba! Amúgy is hallhattad, durcásnak gondolnak, senki nem is gondol még hasonlóra se... – Ekkor Titi telója.
– Bazdmeg! Az apám! Oltári balhé lesz ebből!
– Szia Apa! – Vette fel.
– Szia fiam! Jól vagytok?
– Én igen, a kis béka meg alszik még.
– Már nem. Az anyja felköltötte. Ismered, a posztó selyem volt hozzá képest. Bunkózott az anyjával.
– Akkor hozta a formáját.
– az este mi?
– Neemmm. Nem is ittunk. Szerintem alapból hülye, – meg azért meghajtottuk ide félé. Beesett az ágyba és már szuszogott is.
– Akkor jól van. Te jól vagy?
– Hát ez a híg török kávé nem dobott fel.
– Talán valami kotyogón főznek normálisat – nevetett fel apa.
– Jól van. Pihenjetek, meg vigyázz a Dulufulira és hívjatok!
– Oké apa, ti is vigyázzatok magatokra! – szakadt meg a vonal.
– Kis béka? Hülye picsa? Dulufuli? Szépen vagyunk! Nem gondoltam volna... – akadt el a szavam, ahogy Titi puszilgatni kezdte a melleim.
– Jól rád száradt! – Megtapogattam, és tényleg feszült a bőröm.
– Zuhi, együnk a zóna reggeliből, majd fürdés, napozás! Ebédelni meg bemegyünk GYALOG a városba! – Kászálódott ki mellőlem.

Jó nagy, csüngős zacsija volt, igaz gyerekként is néztem, hogy tiki-takizni lehetne velük.
– Oké és utána?
– Valahogy majd elbasszuk az időt.
– Hülye! – Csaptam egy jó csattanósat az éppen elbillegő seggére.