Életünk a tanyán 3. rész

A szombat délután meglepően gyorsan eltelt. János a fiúkkal a nyári konyha átalakitásán dolgozott. A régi szekrények kikerültek az udvarra, a port felváltotta a friss mész és a vágott fa illata, a két fiú pedig a kezdeti vonakodás után meglepő lendülettel látott munkához.
Kora estére, ahogy a nap korallpiros fénnyel kezdett lebukni a tanyát övező akácos mögött, a fáradtság kellemesen elnehezítette mindannyiuk tagjait. János a régi téglaépítményből rögtönzött grillrács felett forgatta a húsokat, míg a parázs narancssárga fénye bevilágította a rögtönzött teraszt. A fiúk egyre gyakrabban koccintottak apjukkal, jó volt a hangulat.
Klári még mindig a sokat mutató otthonkában egy tál friss salátával a kezében lépett ki a házból, és egy pillanatra megállt a lépcsőn. A látvány melegséggel töltötte el: Máté egy felújított faládán ülve a telefonjáról játszott halkan zenét, miközben Dávid egy pohár borral a kezében az apjának segített az utolsó adag ételt leemelni a rácsról. Az elmúlt napok nyomasztó sejtelmessége és a bujkáló feszültség a fizikai munka hatására lassan elpárolgott, átadva helyét egy ritkán megélt, nyugodt összhangnak. Ahogy megállt a lépcső tetején elégedetten nyugtázta hogy mindkét fia éhes szemekkel mustrálgatja a testét szinte levetkőztetve a tekintetükkel.
– Na, srácok, a mai adaggal elkészültünk – mondta János, miközben letette a tálat a durván megmunkált, de tiszta faasztalra. – A nyári konyha belülről már teljesen tiszta. Ha jövő héten lefestjük a falakat, a jövő hétvégén akár már át is hívhatjátok a barátaitokat.
Dávid szeme felcsillant, és a bátyjára nézett.
– Azt mondtad, Máté, hogy Bencéék nem jönnének ki a városból egy tanyára. Szerintem ha meglátják ezt a sütögetőt meg a helyet, könyörögni fognak, hogy kijöhessenek.
Máté elmosolyodott, de éhes tekintete egy pillanatra az anyjára tévedett. A mosolya mögött ott rejtőzött a délelőtti vérfertőző kaland emléke, amit Klári azonnal megértett a nézéséből.
Előrehajolva az asztalra tette a tálat és jól tudta hogy teljes betekintést adott himbálódzó melleire. Elégedetten nyugtázta Máté éhes pillantásait.
– Lehet – mondta Máté halkan, miközben átvett egy tányért az anyjától. – Kösz, anya. Jó érzés, hogy... hogy gondoltatok erre. Hogy nem csak azt várjátok el, hogy a tanyát csináljuk, hanem adtok nekünk egy saját sarkot is.
Klári rátette a kezét Máté vállára, és gyengéden megszorította.