Lakodalmi kulisszák mögött 1-2. rész

1. rész – A nagyon boldog nap

Egyedül ülök az ágy sarkán. Szemem újra és újra végigsiklik ruganyos, meztelen testemen. Látom, ahogy szapora ütemben emelkednek melleim, és egyre hegyesebbek mellbimbóim. Tekintetem tovább siklik barnára sült hasamra, és még tovább, a tejfehér, tükörsima ölemre, és egyre duzzadóbb, puncimra. Jól esik ez a pár perc egyedüllét. Az egyetlen ruhadarab, ami rajtam van, a csodás, fehér, körömcipő. Tudom, hogy csak perceim vannak, mégis nagyon jólesik ez a kis idő. Próbálom rendezni a gondolataimat és az érzéseimet, de hiába. Lehetetlen! Annyi gondolat és annyi érzés kavarog bennem, hogy lehetetlen rendet vágni köztük. Egyszerre félek attól ami jön, és mégis várom az eljövendőt. Egyszerre szeretném elkerülni a következő perceket, vagy túl lenni rajtuk, és ugyanakkor szeretném kiélvezni minden másodpercüket.
Nyílik az ajtó, és Jutka lép be, az öcsém barátnője. Mindössze 16 éves, de mivel az öcsémmel van együtt már vagy egy éve, így itt lehet köztünk, ezen a szűk, családi szertartáson.
– Kész vagy? – kérdezi halkan, félénken. Csak bólintok, és felállok. Ő sarkig tárja az ajtót, én pedig meztelenül átsétálok a másik szobába. Ahogy Jutka mellé érek, ő futólag, biztatóan megszorítja kezemet. A szobában ott az anyám. Hozzám siet, és megölel. Mint rongybaba lógok a karjaiban. Vállamon forró nedvességet érzek. Az anyám könnye. De közben mosolyog. Szemében keveredik a félelem, az aggódás és a büszkeség. Szeretném visszaölelni, de a testem nem reagál. Csak állok, és hagyom, hogy magához szorítson. Alig enged el az anyám, máris megölel Csiri néni. Ő Zoltán anyja. Most már az anyósom! Ircin a sor, hogy ölelésével bátorságot öntsön belém. Mától ő is új státuszba kerül: eddig a pasim nővére volt, de mától ő a sógornőm. Utoljára marad Éva, a gyerekkori barátnőm. Egyben ő a tanúm is. Az eszközöket tartja a kezében, amiket átad nekem, én pedig magamhoz szorítom őket. Óvatosan, sok sok gyengédséggel ölel magához.
– Gyerünk! – szól elcsukló hangon az anyám, és elindulunk a szobából, ki a folyosóra; végig a folyosón a lépcsőházig, fel egy emeletet, és végig a folyosón, az utolsó szobáig; mindezt méltóságteljes lassúsággal, meztelenül végiglépkedve, körülöttem régi és új nőrokonaimmal. Lábaim automatikusan mozdulnak, egyik lépés a másik után. Újra csak gondolkodni próbálok, és rendet teremteni a káoszban, ami az elmémet uralja.