Ezt akartad, Anya? 4. rész - A kör bezárul

Szandika „akciója” rettenetesen felkavart. Amellett, hogy nagyon jól esett, izgalmas volt, és hatalmasat élveztem a végén, mégis hiányérzetem támadt. Ezt – szerintem – valamennyi, női szerelmet átélt nő ismeri, és szinte valamennyien ugyanazt a hiányt élik meg: A „hús hiánya”. Konkrétan, hogy nem lettünk megdugva. Mert jó ez, jó ez, de végére kell a farok!
Mire a sokadik zuhanyzással, és átöltözéssel végeztem, közelített az éjfél. Mire ismét a nappaliba értem, már csak alig 30-35 ember táncolgatott a „parketten”. Máté a diszkóssal egyeztetett valamit, néhányan a kanapén, vagy a fotelekben ülve beszélgettek. Tudtam, hogy közeleg a torta ideje, így elővettem a papír süteményes tányérokat, és a nylon csomagolásuk felbontásába kezdtem.
– Én megmondtam – szólalt meg kaján vigyorral fején Bob, a hátam mögött.
– Mit is? – kérdeztem vissza, de sejtettem, mire gondol.
– Akit Szandika el akar kapni, azt el is kapja!
– Nahát! És engem elkapott?
– Minden bizonnyal – bólogatott. – Legalábbis erre következtetek abból, hogy csapzottan, és egy szál fürdőlepedőben jöttél fel a pincéből.
Nem tudtam, mi a helyesebb. Ha tagadok, hülyének hisz, ha elviszem a balhét, akkor ribancnak, vagy nem is tudom, valami leszbikus tyúknak. Úgy döntöttem, nem reagálom le, nem megyek bele ebbe a témába. Csak bontogattam a tányérokat, és a műanyag villák csomagolását. Bob segített ebben, de a számára izgalmas témát csak nem hagyta.
– Szandika nagyon érzéki ám a szexben – dünnyögte – gondolom, hatványozottan az, ha nővel van.
– És gondolod, hogy mindezeket tudnom kell?
– Hogy kell-e, vagy csak ajánlott, majd te eldöntöd – merengett el – én csak szívesen csevegek erről, mert izgalmas. Izgat mindaz, ami a nem hétköznapi szexualitáshoz köthető.
– Nézd, Robi! – kicsit komolyabbra váltottam. – Én is szívesen csevegek a szexről, akár a saját szexuális életemről is, mert hidd el, van benne érdekesség. Sőt! Van benne extrémitás is annyi, hogy el sem hinnéd, vagy esetleg nagyon, de nagyon megdöbbennél. Ámde... Mindezeket olyanokkal csevegem át, akivel régi ismerősök vagyunk, és messzemenőkig megbízom bennük. Már, ha átbeszélem egyáltalán...
– Ok – felelte – tudom, hogy nem vagyunk huszonéves barátok, csak szóbahoztam. Bocsánatot kérek.
– Ugyan! Nincs miért! Csak megjegyeztem. Ugyanakkor, még az is lehet, hogy ma beavatlak az életem egy-két igen szaftos részletébe. Ki tudja? – mosolyogtam sejtelmesen, és a teraszajtó felé indultam.