Emlékezetes ajándék 1. rész

– Három nap múlva találkozunk szépségek! – mondta apa anyának és nekem, miközben kezében a bőröndjével kilépett az ajtón.
– Vigyázz magadra, és siess haza, drágám! Megünnepeljük a születésnapodat, ha visszajössz! – mondta neki anya, mielőtt elbúcsúzott tőle egy puszival.
– Gyere ide hercegnő, és adj egy puszit az apádnak búcsúzóul!
Odaszaladtam hozzá, gyorsan megcsókoltam az arcán, majd szorosan megöleltem.
– Bárcsak ne kellene elmenned apa! – mondtam neki, miközben még egyszer megöleltem.
– Mielőtt még hiányozni kezdenék, itthon leszek! – nevetett apa, miközben beült az autó volánja mögé.
– Jók legyetek! – mondta még egyszer, miközben kihajtott a kapu elől.
Anyával visszamentünk a házba elmosogatni a reggeli utáni edényeket. Mivel nyári szünet volt az iskolában, elvárták tőlem, hogy többet segítsek a ház körül. Egymás mellett dolgoztunk, és megbeszéltük, hogy mit fogunk csinálni, amíg apa távol van.
– Mit adhatnék apának a születésnapjára? Csak pár forintom van, és abból nem sokat tudok venni. – kérdeztem tőle, miközben eltettem az utolsó tányért.
– Édesem, te egy fiatal tinédzser lány vagy, és az apád nem várja el tőled, hogy bármi drága dolgot vegyél neki!
– Igen, tudom, de szeretnék valami különlegeset adni neki! Ő a legjobb apa, akit valaki is kívánhat. A barátnőim mind féltékenyek rám, és azt kívánják, bárcsak az ő apjuk is olyan lenne, mint az enyém.
Ránéztem anyámra, aki egy huncut mosollyal az arcán bámult ki az ablakon.
– Hahó! Veszed amit mondok? – nevettem.
– Ó, sajnálom, drágám! Éppen azon gondolkodtam, ami akkor történt, amikor körülbelül annyi idős voltam, mint te. – mondta.
– Biztos valami vicces lehetett, ahogy mosolyogtál.
Komolyan rám nézett, és azt mondta, hogy nem vicces, de szép emlékeket idézett fel bennem. Újra üres tekintettel nézett rám, és mintha ismét elkalandozott volna. Pár percig néztem, mielőtt újra szóltam neki.
– Bocs... menjünk ki a teraszra, és üljünk le egy kicsit!
– Mire emlékeztél, anya? – kérdeztem, miközben leültünk a meleg napfényben.
– Ó, semmi drágám.
– Gyerünk, anya, mondd! Úgy nézett ki, mintha tetszett volna, bármi is volt az. – noszogattam.
– Nem tudom, hogy elmondjam-e vagy sem. Lehet, hogy nem bírod elviselni.
Most már szárnyalt a kíváncsiságom. Lehet, hogy fiatal vagyok, de tudom, mikor akar valaki beszélni, és csak egy kis lökésre van szüksége.