oregpingvin hozzászólásai

Közben szólt a Simon&Garfunkeltől a Mrs. Robinson?

Van egy aranyos kedves menyem aki Tündike. A kisebbik fiam meg a keresztfiam Angliában, Sheffieldben élnek, egy méréstechnikai cégnél dolgoznak olyan munkahelyen amiért én fizetnék hogy csinálhassam. Mértek ki vibrációt norvég olajfúró tornyon, spanyol szélerőművön... Időnként tesztelnek autógyáraknak. Melbourneban az ottani BKV behisztizett az Alstömre hogy esnek szét a villamosok, sz@rt gyártottak, azt is valakinek meg kellett nézni, igaz-e. Úgy jöttek vissza onnan, az hazugság hogy Ausztráliában kenguruk élnek, ők három hét alatt egyet sem láttak. Jenő (Hildáék gyermeke) az számomra elkallódott sajnos, az apjához hasonló csavargó lett belőle.
És amikor kimentek, két hét sem telt el, már küldték a képet ahogy fürödnek a Trafalgar Square szökőkútjában! Utálom a génjeimet!

Csak neked megsúgom hogy ez a keméti kiruccanás tényleg az volt ami már gondolkodóba ejtett. De hát mit tehet egy rendes férj, amikor a nejének még mindig viszket...?  Jó-jó a házi gyógymódon kívül. Nem vagyok én üregi nyúl!
Éva596 - Klasszikusokat idézve: Ejnye, az álmatlan éjszakák...

Maradva a nyelvezetnél, az élet nem habostorta. Az hogy mi párként ágyba bújunk egy másik párral az nem garancia arra hogy abból valami fergeteges nagy hancúr alakul ki. Elvárások vannak mind a két (négy) oldalról, és ha ezek nem teljesülnek akkor hiába van meg a fiziológiai eredmény, az ember üres lélekkel caplat hazafelé. 180 kilométeren át!
A mi közös életünk nem arról szólt hogy ész nélkül kerestük, kivel mással bújjunk ágyba, mi nagyon jól elvoltunk egymással. De az a csipetnyi fűszer ami fel tudja dobni az ember életét, na az volt amikor kezdett hiányozni. És mint ahogy egy marhapörkölt esetén amikor a szakács egy új fűszerezéssel kísérletezik, itt is előfordul hogy híjjj... ezt  most nem találtad el! Például amikor egyszer vörösbot gyanánt bikavérrel öntöttük fel. Az is olyan volt hogy na olyat aztán soha többé!

Aha, angol hülyék, hülye angolok. Kisebbik fiam meg a körösztfiam SHF-ben élnek, egy méréstechnikai cégnél dolgoznak. Ők állapították meg hogy Anglia egy 80-20-as ország, ahol a szigeten fellelhető intelligencia az a 20 % bevándorló fejében van. A többi 80 % az az angol.

Ne filózz… ! Ahogy én mondtam még fénykorunkban, drágám ne gondolkozz, mert akkor az nekem az k…va sokba kerül! Élvezd a sztorikat, ami jól sikerül arra nyomj egy tízest, ami nem arra akár egy egyest. Ez az oldal arról szól hogy valós vagy nem valós kalandokat megosszunk egymással, a történetek mögötti eseményeket pedig inkább ne firtassuk.
Keep smiling! Maradjon mindenki a szórakozásnál, hiszen az Idiocracy (vagy a Tanú magyar kiadásban) amikor elkészült, akkor bohózat volt, mára már dokumentumfilm lett.
Nem akartam, kiadni magam ilyen mélységben, ennek amúgy sem itt van a helye. Sőt sehol. Ez az én bajom. Az idő begyógyítja a sebet, de a sebhely megmarad! De hiszen az emberek 50 %-ának van ilven sebe, nem? Na ugye! Mégsem vagyok olyan különleges!

Nem véletlen hogy éjszaka vagyok aktív. Nem bírok lefeküdni abba az ágyba legfeljebb akkor ha már alig állok a lábamon.. Nappal meg kóválygok mint gólyaf@s a levegőben. Lecserélni meg… na olyan isten nincs!!!!

Bocsánat de nem megy…
Juti két éve egy hajnalon felrázott hogy nem kap levegőt, utána pedig öt perc alatt elment.  A karjaimban. Odaátra, ahol az igazság van. A mentősök dolgoztak rajta húsz percig, de még tartott amikor már hívtam a csimotákat hogy gáz van, gyertek azonnal. Nem kellett volna mert amit kaptam.. azt nem teszem zsebre. Hogy miért nem vigyáztam az anyjukra.! Miért, miért? Mert őneki szilárd meggyőződése volt hogy az orvosok nem érnek/nem tudnak semmit, és inkább így jöjjön el a vég, hirtelen, mint hogy mint… ja ez még nem jelent meg.
Ez az egész sorozat Juti tiszteletére van. Akit jobban szerettem az életemnél, akire azt mondtam hogy boldog élete volt..., legfőképp azért hogy nem neki kellett eltemetnie engem. Abba neki is ugyanúgy beleszakadt volna a szíve, mint ahogy nekem. Mert ennél nagyobb fájdalom lehet nem is létezik. Amikor az ember nem az utolsó szörnyű évek kínlódását akarja felidézni, amikor már én is megcsontosodtam (na jó, elvadultam), és őneki is kialakultak azok az álláspontjai amiket jogosan elvárhatott egy férjtől. Nem volt mindig leányálom az életünk. De ez az időszak, amikor még előttünk állt az egész ÉLET, az volt, amikor még bármi lehetett volna belőlünk. Amikor még szárnyaltunk, és meg voltunk győződve arról hogy a mienk a legboldogabb házasság… Amikor már nem az a fontos hogy kivel és ilyen pozícióban bújunk ágyba (vagy akár állva is), hanem az hogy ő meg én… csak mi ketten, csak egymás kezét fogni, csak átölelni egymást… És ebben több van mint amikor egy nagy partiban az ember azt se nagyon tudja most éppen kiben van a farka. Kit érdekel? Volt ilyenünk is, amikor kirepültek a kölkök… de az nem volt az igazi. Nagyon nem. Addigra már beláttuk hogy mi ketten egymásra vagyunk ítélve.
Már beküldem a következő adagot, jelen számításom szerint az 52. résznél lesz a finálé. Addig bírd ki, utána úgyis elköszönök.

A sztoriból is látszik és a "normál" életem is olyan hogy én éppen csak mindig ott voltam. De ha az ember ott van, megvan az esélye annak hogy az események sodorják magukkal. És hidd el, nekem is a szívem csücske Gapozsvár, pont ezért nem megyek oda vissza. Nem tesz jót a szép emlékeknek ha látja az ember elmúlni őket. Egy városban nem a házak, az utcák, a terek amik megadják az életminőséget és az élményt hanem az emberek, akikkel ezeken a helyszíneken találkozunk. Ha azok nincsenek, akkor ezek már üres házak, utcák, terek ahol másoknak zajlik az élete, akik nem értik miért is állok meg a Zárda utca sarkán. Pedig a sztorik idejében ott volt a tisztiklub, ahol jókat buliztunk a táncosokkal.
Fájó dolog azt látni hogy a Német István fasort mostani állapotában Németh István parkolónak kellene nevezni. Hiányzik a cseri sorompó a sorompólottójával hogy két perc vagy húsz perc. Szokatlan hogy a 67-es délről nem a Szigetvári utcán fut be a városba, és még lehetne sorolni. A város él, élnek benne azok az emberek akik most ugyanúgy megtöltik élettel mint amikor én lubickoltam az ottani az életben. De ez már az ő életük. Hogy melyik a jobb? Nem az én tisztem eldönteni.
De akkor is! Bezzeg az én időmben!

Nótánál az autentikus: Elvtársak! Lopni mennek? Ne suttogjanak!

Utólag elemezgettük a történteket, és rájöttünk hogy Magdi egy bigott falusi parasztlány maradt legbelül. Kenődött rá egy kis máz, de stresszhelyzetben előtört belőle.

A katonaságnál állapította meg általában az elöljáró egy-egy okítás végén, hogy a foglalkozás elérte célját! Erre is igaz, amiért összejöttünk azt kimaxoltuk 🙂

Ha két plusz pasit hívunk, akkor az nem azét van, hogy mi hárman fiúk leüljünk ultizni 🙂 Ez az alkalom pont erről szólt, hogy megbízható és diszkrét srácokkal szétkeféljük a páromat.

Ez a rész nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége! Na azért nem teljesen, jelenleg úgy néz ki a 35. rész lesz a vége.

Ha egy kis nosztalgiára vágsz, akkor ajánlom figyelmedbe.
https://www.youtube.com/watch?v=W3zoS79UJe0

Gimis magyartanárnőm mindig idézte:
Költő hazudj, csak rajt ne kapjanak!

Igazat kell adnom neked akkor tényleg egy bunkó paraszt voltam. Mondhatom az volt az egyik mélyponton, amikor utána sokáig égett a pofám.

Nagyon nincs szerencsém.. megint lemaradt a vége.

Igen, elég szürreális volt, de a későbbiekben megbizonyosodtam arról, hogy ezek ha isznak, akkor gyakorlatilag csak dugnak mint a nyulak...