A+ A-

Szarvashiba

Szarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal érkezett volna a táborba, hogy itt majd már bármi komolyabb nemi tapasztalatszerzésre lehetőség adódhatna. Természetesen már mindenki erősen mutatta, hogy kész lenne rá, mindenkinek nagy volt a szája, de a valóságban még kicsik voltunk ahhoz, hogy ha arra kerül a sor, akkor merjünk is lépni. Azóta ez már máshogy van, a mai gyerekeknek sokkal kevesebb skrupulusuk van ezzel kapcsolatban, és gyakran olyan könnyelműen vetik bele magukat a korai nemi életbe, mint éjszakai lepkék a lámpafénybe.
Én sem voltam ezzel a visszafogottsággal másként, s a dolgot még tetézte az is, hogy az ember bár már tisztában volt vágyaival és hogy kit-mit szeretne, de abban az időben ez még inkább elítélt és üldözött, megvetett állapot volt, s a világ minden kincséért sem mertem volna kockáztatni hogy kiderüljön. Aki meg mert volna nyílni, nem csupán a lebukást kockáztatta volna, de annak sokkal messzebb ható következményeit is, a megbélyegzését, továbbtanulását, egész későbbi sorsának alakulását. Arról nem is beszélve, hogy egész héten egymás szájában éltünk, mindent együtt, szem előtt csináltunk, magányos percek nagyon ritkán adódtak. Ráadásul a szállás faházai is erősen túlzsúfoltak voltak, 4-6 diák kapott egy-egy közös szobát. A mi faházunkban is rögtön öten voltunk. Beköltözéskor én az ajtó mögötti ágy alsó részét foglaltam el, a szemközti emeletes ágyon pedig két ötödikes-hatodikos kissrác vackolt be. A szoba végében lévő magányos heverőre és a fölöttem lévő fekvőhelyre két hetedikes érkezett, akik osztálytársak voltak, s rögtön látszott hogy Sanyi és Dénes, azaz Dini jó haverok.
Kettejük közül Sanyi volt a hangadó, mozgékony, de jókötésű, tömör gyerek, akinek mindenről volt véleménye, és szemmel láthatólag jómódú családból került ki – mellette a magasabb, de vékonydongájú Dini csak a rezonőr, a fegyverhordozó szerepét töltötte be. Csöndesen támogatta mindenben Sanyi hülyeségeit, és olyan dolgokat is megengedett neki, amire más már rég odacsapott volna. Én mégis inkább vele szimpatizáltam, sose kedveltem a nagypofájú, kivagyok-mivagyok szépfiúkat, s Dinit elesettsége is automatikusan védelmezendővé tette. Ennek ellenére szégyellem bár, de benne voltam a vég nélküli froclizásokban és szivatásokban, s mivel engem Sanyi nagyobbként nem kóstolgatott, a kicsik meg inkább segéderőként szerepeltek, az ugratások szenvedő alanya többnyire Dini maradt.
Teltek a napok, s ahogy egyre több időt töltöttünk a szabadban ezzel-azzal, egyrészt egyre többet megtudtunk egymásról, másrészt az addig hóka gyerektestek szép lassan vérmérséklettől függően lepirultak. Sanyin a nap egy sorozat szeplőt hozott elő, nem csak az orrán és az arcán, de a vállán és a karjain is, amit rendkívül szórakoztatónak találtunk, el is neveztük hol leopárdnak, hol pulykatojásnak. Én is küzdöttem némi bőrpírral, s ezért is elég irigy voltam Dinire, aki viszont hibátlan bronzos árnyalatot fogott meg rögtön, bőrét egyáltalán nem gyötörte meg a nap. A hőség elől általában a vízben kerestünk menedéket, a foglalkozások közti szabadidőben enyhülést a holtágban állandóan folyó óriási rajcsúrok nyújtottak, a felfújt teherautó belsőkön vívott hatalmas vízicsaták. Mi, nagyfiúk, persze amint lehetett leléptünk a felügyelők figyelő tekintete elől, s a látótérből kikerülve kétoldalt messze elúsztunk a Kákafok partjai mentén. Előbb-utóbb nyilván ez is teljesítménykényszerré vált, a versengés részét képezte, a retorziók fenyegető damoklész-kardja ellenére ki meddig mer elmenni.
A holtágon leúszva a városból kiívelő hídig, annak északnyugati pillérénél találtuk a vízben magasodó mocsári ciprusok groteszk, óriási törzseit. Ezek a fák úgy álltak a másfél-két méteres sötét vízben, mintha gigantikus fagyitölcséreket fordítottak volna fejjel lefelé a mélybe. A vízfelszín magasságában törzsük megvastagodott, kiszélesedett, ami szinte vonzotta arra az embert, hogy kikapaszkodva megpihenjen ezen a peremen. Dinit már hiába figyelmeztettem, engedve a csábításnak két kézzel belekapaszkodott a legközelebbi törzsbe, s egyik lábát nekifeszítve próbálta felhúzni magát a vízvonal fölé. Én már tudtam, hogy miért nem tanácsos ezt megpróbálni: ugyanis a kérgen körben apró kagylók ezrei telepedtek meg, reszelőszerű felületükkel egyből belevágva a puha bőrbe, ha az ember hozzájuk ért. Ráadásul Dini amint érzékelte a fájdalmat, ijedtében elengedte a fát, s ezzel fél oldalát is végigsúrolta a gonosz pengesoron.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.64 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 sunyilo 2019. 02. 28. csütörtök 20:49
Nem kéne...
#5 Akai Mózes 2019. 02. 28. csütörtök 09:45
Ez nagyon jó írás, annak ellenére, hogy miről szól.
#4 cscsu50 2019. 02. 28. csütörtök 07:43
nem az én műfajom
#3 A57L 2019. 02. 28. csütörtök 04:08
Elolvastam és kész.
#2 veteran 2019. 02. 28. csütörtök 03:11
Nem írok véleményt mert ismét letiltanak.
#1 Törté-Net 2019. 02. 28. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?