Hóhérként
Kellemesen sötét kis szoba, egyedül két szék van benne, meg egy nagy szekrény. Meg jómagam. Várok. Zsebemből előhúzok egy dobozt, és kiveszek belőle egy szálat, majd meggyújtom egy elegáns mozdulattal. Mélyet szívok a fanyar füstből. Nyílik az ajtó, és két jól megtermett férfi cipel egy harmadikat, aki hasonlóan magas, de kevésbé robusztus. Hosszú haja, amelyet valószínűleg gondosan ápoltak most csapzottan lógott, némi rászáradt vérrel. Ruhája rongyokban, és láttatni engedi enyhén barnított bőrét, kidolgozott testét, melyet most sebek és zúzódások csúfítanak. Tipikus forradalmár-vezér kinézete van. Elhúzom a számat. Ezt a fazont egyszer már megdolgozták. Nem friss. Ajkaimat gúnyosan lebiggyesztem. Ritka amatőr munka. Az alanyt leültetik egy székre, majd a két fogdmeg kérdőn rám néz, és én bólintok. Az egyik lekötözi kezét-lábát, a másik egy kissé gyűrött kartont ad a kezembe. Az alany adatai: név, őrizetbe vételének oka, eddigi vallomások. A vallomáskényszerítés módozatairól nem esik szó. Minek, hiszen tudják, hogy értem a dolgomat, és azonnal látom, hogy mi volt, és még mi jöhet számításba. Ránézek a meggyötörtre. Arca látszólag békés a nyugtatótól, de a fáradt barázdák elárulják: megkapta a magáét, mielőtt ide hozták volna. Nem bírtak vele, ezért került hozzám. De igazán értékelni tudnám, ha az amatőröktől megkímélnék, és egyenest egy igazi profihoz vinnék.
Ledobom az üres székre a papírokat és a szekrényhez lépek. Két szárnyát kitárom és leakasztom a köpenyem. Szinte már szertartásos mozdulatokkal gombolom be a hófehér anyagot. Igazi pamut, nem műszálas. Igaz, hogy jobban fogja a vér, de sokkal elegánsabb is, már amennyire egy köpeny lehet. Majd a kötényt is magamra öltöm. Ez már kevésbé fehér, kissé már szürkés.
Ránézek a "kísérőkre", akik azonnal tudják: nekik ki kell menniük, innentől már az én gondom az alany.
Leülök a székemre, és nem érdekel, hogy mennyire töröm össze a kartont. Ha minden igaz, akkor már nem lesz rá szükség. Oh, meg majdnem elfelejtettem: a magnó. Nem szórakozni hozták az alanyt. Visszamegyek a szekrényhez, kiveszem az eszközt, és a székre rakom. Lenyomom rajta a felvétel gombot, és felmondom a sorszámom, az alany nevét és a dátumot.
Ledobom az üres székre a papírokat és a szekrényhez lépek. Két szárnyát kitárom és leakasztom a köpenyem. Szinte már szertartásos mozdulatokkal gombolom be a hófehér anyagot. Igazi pamut, nem műszálas. Igaz, hogy jobban fogja a vér, de sokkal elegánsabb is, már amennyire egy köpeny lehet. Majd a kötényt is magamra öltöm. Ez már kevésbé fehér, kissé már szürkés.
Ránézek a "kísérőkre", akik azonnal tudják: nekik ki kell menniük, innentől már az én gondom az alany.
Leülök a székemre, és nem érdekel, hogy mennyire töröm össze a kartont. Ha minden igaz, akkor már nem lesz rá szükség. Oh, meg majdnem elfelejtettem: a magnó. Nem szórakozni hozták az alanyt. Visszamegyek a szekrényhez, kiveszem az eszközt, és a székre rakom. Lenyomom rajta a felvétel gombot, és felmondom a sorszámom, az alany nevét és a dátumot.
Ez csak a történet kezdete, még 9 oldal van hátra!
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Érdekel a teljes történet és a több, mint tízezer további?
Regisztrálj VIP-fiókot!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
é
én55
2023. október 4. 09:08
#6
Borzalmas.
1
v
vasas62
2023. május 26. 13:42
#5
Hohér.
1
c
cscsu50
2018. május 9. 17:07
#4
borzalmas
1
a
A57L
2014. március 23. 11:27
#3
Nem rossz írás.
1
kecskeffy
2008. augusztus 5. 22:01
#2
Mindkettőt sajnálom. A férfit persze jobban. A történet színvonalas.
1
T
Törté-Net
2008. április 18. 00:00
#1
Mi a véleményed a történetről?
1