A+ A-

Csak azért, hogy elaludhassunk

Bármilyen vastagok is voltak a falak a házban, nem voltak eléggé azok. Meg sem tudom számolni hányszor feküdtem az ágyban a szüleim veszekedését hallgatva, miközben ők azt hitték hogy nem halljuk őket. Egy idő után már szinte nem is érdekelt, de Monica másképpen reagált. Ha a vita elkezdődött, akkor hamarosan keresett valami mást, amivel elterelhette a gondolatait. Ez a más pedig többnyire én voltam, mert a szüleinken kívül én voltam az egyedüli személy a házban. Pontosan ez történt most is. Hallotam a padló recsegését az ajtóm előtt, azután rövid szünet következett. A kilincs lassan lenyomódott és az ajtó csak annyira nyílt ki, hogy Monica benézhessen. Feleslegesen aggódott amiatt, hogy felébreszt. Még a nem törődömségem ellenére sem tudtam elaludni a kiabálás miatt.
- Gyere be! -mondtam.
Monica belépett majd becsukta maga mögött az ajtót és a bútorzatot elkerülendő óvatosan mozogva az ágyamhoz jött. Felkapcsoltam az ágyam melletti lámpát és a húgom arcán láttam hogy nyugtalan, bár ezt igazából világítás nélkül is meg tudtam volna mondani.
- Megint veszekednek. -mondta, mintha én nem vettem volna észre.
- Miért nem tudják ezt abbahagyni? -folytatta.
- Nem tudom. -feleltem.
Tétován még közelebb lépett és paplanomat félretolva leült az ágyra. Tudtam hogy szeretne maradni egy kicsit, amíg minden újra el nem csendesül.
- Gyere mellém! Szerintem nem tart sokáig. -mondtam.
Az ágyam a fal mellett volt. Monica bemászott én pedig feljebb csúsztam és mindketten a falnak dőlve ültünk. Ahogy kényelmesen elhelyezkedett, betakarózott a paplanom felé eső részével.
- Emlékszel milyen volt amikor kicsik voltunk? Nem lehet hogy mindig is ilyenek voltak, csak mi nem vettük észre? -kérdezte.
Elgondolkodtam, majd azt feleltem:
- Nem. Azt hiszem tényleg szerethették egymást egy ideig. Talán még most is, de a dolgok változnak.
- Hát ez az! Egyszer talán az is bekövetkezik, hogy nem szeretnek többé engem.
- Ugyan már! Ők…
- Vagy talán te nem kedvelsz többé.
- Kizárt!
- Miért? Ha ők képesek nem szeretni egymást többé, akkor ez bárkivel előfordulhat.
- Elfeledkezel arról, hogy együtt nőttünk fel és már minden idegesítő tulajdonságoddal tisztában vagyok.
- Nincsenek idegesítő tulajdonságaim!
- Hogyne, Miss Elviszem A Könyveket Kérés Nélkül. Gondolom maguktól gyűrődnek meg a lapok.
- Te pedig nem írod fel a bevásárlólistára a gabonapelyhet amikor megeszed az utolsó falatokat is.
- De elviseled valahogy, nem? Erről beszélek. Egész életünkben együtt voltunk és az ilyen apróságok nem távolítottak el egymástól bennünket.
- Gondolod hogy velük is csak ilyen apróságok történtek?
- Gondolom igen. Valaha nyilván szerelmesek voltak egymásba. Hacsak nincs valami nagy titok, amiről nem tudunk, akkor az ilyen kis apróságok adódhattak össze.
- Talán igazad van.
Monica elhallgatott és nekem sem volt mondanivalóm, úgyhogy csak csendben ültünk egy darabig. A néma percek egyikében feltűnt hogy a szülők zaja megszűnt. Ha a húgom észre is vette ezt, nem adta jelét.
- Úgy látszik megnyugodtak a kedélyek. -mondtam végül, utalva arra hogy távozhat.
- Aha…. Nem bánnád ha maradnék még pár percet?
- Ha akarsz…
Kezdtem fáradni, de Monica még nálam is álmosabbnak tűnt, amikor fejét a vállamra hajtva azt mondta:
- Csak pár percet… Ne hagyd hogy elaludjak!
- Rendben!
Természetesen mindketten elaludtunk. Kicsit dezorientáltan ébredtem fel. Én az esti ülő pozíciómban voltam, Monica pedig összegömbölyödve feküdt fejét az ölembe téve. A reggeli fényben boldogabbnak tűnt mint szokott lenni. Úgy tűnt hogy minden aggodalma elszállt az alvástól. Tudtam hogy felébresztem ha megmozdulok. Mivel nem kellett azonnal felkelnem, úgy döntöttem hogy hagyok neki még egy kis szunyáló időt. Jobb teendő híján a haját kezdtem óvatosan simogatva eligazítani. Amilyen szerencsém volt, az érintésem elég volt ahhoz, hogy Monica felriadjon.
- Már reggel van? -kérdezte.
- Igen.
- Uhh...bocsánat! Nem akartam egész este itt maradni. De szóltam is hogy ne engedj elaludni!
Vállat vontam és azt feleltem:
- Nem zavartál.
A húgom kicsit arrébb gördült és hagyta hogy elmozduljak kényelmetlen helyzetemből.
- Azt hiszem a te ágyad jobban tetszik, de nem tudom miért. -mondta.
- Talán kényelmesebb a matrac?
- Lehet.. Vagy csak azért, mert itt vagy te is. Kellemes nem egyedül lenni ébredéskor.
Az ágy széle felé húzódtam Monica-t megkerülve. Ő nem adta jelét, hogy elkezdené a napját.
- Felkelsz? -kérdezte.
- Összeütök valami reggelit. Csináljak neked is valamit?
- Kösz, nem!
- OK!
Lehet hogy visszaalszik miután otthagyom, de nem érdekelt igazán. A gyomrom viszont komolyan ételre vágyott.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.98 pont (108 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#10 genius33 2019. 02. 19. kedd 18:22
Csodálatos, nagyon jól megírt, magával ragadó! 10/10!!!
#9 veteran 2019. 02. 19. kedd 18:05
Csodás családi történet.Imádom.
#8 Andreas6 2019. 02. 19. kedd 07:19
A megszokott élvezetes stílus. Gratulálok!
#7 Bizse42 2019. 02. 18. hétfő 21:26
Női szemmel gyönyörű és folytatásért esedezik!
#6 joe013 2019. 02. 18. hétfő 19:58
kedves lágy sztori...
#5 listike 2019. 02. 18. hétfő 11:41
Nagyon közepes.
#4 gyuri0926 2019. 02. 18. hétfő 07:40
Fenotrin nem szokta folytatni , ez a bája .
#3 feherfabia 2019. 02. 18. hétfő 06:46
Tetszett!Lehetne folytatása!
#2 A57L 2019. 02. 18. hétfő 05:18
Testvéri próbálkozások.
#1 Törté-Net 2019. 02. 18. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?