Kertvárosi fertő 3. rész

Másnap délután a telefonja. Türelmetlenül várta a hívást, már előre is élvezte, hogy fogja a sárba taposni volt barátnője, Evelin önérzetét. Egy idegen férfi szólt bele a kagylóba.
– Nagyon – nagyon rossz kislány volt Emma. – dorgálta a rekedtes hang – szexelni a legjobb barátnője ! Elcsábítani, egy ártatlan apróságot. Mondja, miért tette?
– Megkívántam – nyögte.
– Ez lehet. De miért most?
– Mmeeert – dadogta.
– Én megértem – folytatta zavartalanul az ismeretlen – tizenkilenc évesen férjhez ment, gyorsan szült két gyereket, minta anya, háziasszony és feleség lett. Nemsokára negyven lesz, és szép lassan rádöbben, igazából soha nem is élt igazán. Vágyik valamire, másra, izgalomra, rejtélyre, arra, hogy végre önző módon önmaga lehessen. Igazam van?
– Neeem... talán.
– Igen... esetleg tudunk önnek segíteni. Ha méltóvá válik rá.
– Ki maga? – kérdezte hirtelen.
– Nem szeretjük a kíváncsiskodókat! – Csattant fel a hang. Még egy ilyen és többet nem hall felőlem. Megértette?
– Igen. Elnézést – kért vékony hangon bocsánatot.
– Jó. A hétvégen egy évzáró összejövetelt tartanak az egyetemen. Ott tanít nem?
– Besegítek, de csak pár órám van.
– Ok. Tehát felveszi a legdögösebb ruháját. Gondolom, tudja, hogy van egy hódolója?
– Kicsoda? – Lepődött meg.
– Az igazgatója, Robert Haliway. Megkeresi és lefekszik vele.
– Mi? – Horkant fel – azzal az undorító vénemberrel? Alig sikerült leszoktatnom róla, hogy ne taperoljon, ha véletlenül összefutunk! A diáklányaink tudják, ha jó jegy kell nekik, elég, ha miniszoknyában kopognak az irodája ajtaján!
– És ő mégis önt szereti – gúnyolódott a hang. – Magáé a döntés joga. Abba talán tudunk segíteni, hogy ne érezze olyan visszataszítónak az igazgató urat.
– Hogyan? – Kérdezte kíváncsian.
– Küldünk önnek egy üvegcsét. Ha megissza, ami benne van, ellazul.
– Rendben – vett egy mély lélegzettet – küldje el. Ott leszek azon a bulin.

A legjobban Robert lepődött meg, amikor a mélyen kivágott selyemruhában betoppanó Emma, nem utasította el a feléje nyújtott . Engedelmesen követő a bárpulthoz és nem berzenkedett, amikor az igazgató, amúgy barátilag, a derekára tette vaskos kezét.