A+ A-

Szerelemboszorkány

Nem tudjuk, honnan jött az a lány. Sosem mondta el. Egyszer csak ott volt, és beragyogta az éjszakát. Nézett csillogó szemeivel, vizsgálódva fürkészett, én pedig már az első pillanatban elvesztem pillantásában, huncut fénye annyira magával ragadott. Aztán rám vetette kislányos mosolyát, és úgy éreztem, különlegesen puha vasmarokba fogtak.
- Táncolunk? - kérdezte könnyedén, én pedig bólintottam rá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
A haverok röhögtek, mivel sohasem láttak még táncolni. De csak addig röhögtek, amíg észre nem vették a lány mozgásán a vágyat. Még a léptei is érzékiek voltak. Nemcsak az ajkai, a pillantása, hatalmas hajzuhataga, hanem még a füle tövében, a nyaka ívében is volt valami bujaság. Egyedül kislányos mosolya, az nem illett a képbe, de az meg éppen ezért volt lefegyverző.
Fiatal volt, de nem csitri. Mindenre és mindenkire nevetett. Nem vihogott, szemében komoly fényekkel viselte az életet, érettebb volt mindenkinél. Persze, ezt nem tudtam még ott és akkor, a klubban. Csak lötyögtem mellette, nemtörődöm módon, kívülállóként, ő azonban teljesen átszellemülten táncolt. Becsukta a szemét, vonaglott a ritmusra, dobálta, rázta a csípőjét, mintha szeretkezne. Úgy tűnt, nem is érdekli, hogy van-e rajta kívül valaki a teremben, ám mikor kinyitotta a szemét, az nagyon beszédes volt. Karjait a vállamra fonta, és a tekintete azt mondta, hogy örömet keres. Örömet, mindenáron...
Még most is nehezen írom le a nevét.
- Tira vagyok - súgta fülembe. - Gyöngyszemet jelent - tette hozzá, és rám villantotta újra kislányos mosolyát.
- Kinek jelent gyöngyszemet? - kérdeztem vissza.
- Most neked.
Akkor még nem tudtam, milyen súlyossá válnak majd ezek a szavak idővel, derűsen fogtam át a derekát, és arrébb húzódtunk beszélgetni.
- Na, és hol rejtegeted a gyöngyszemet? - puhatolóztam, mialatt tekintetem hihetetlenül hegyesen előremeredő trikóján járt.
Észrevette pillantásom, csábosan megrázta melleit, és felnevetett.
- Rossz helyen keresed.
- Lejjebb van?
- Talán.
Ujjaimmal finoman megemeltem rövid szoknyáját.
- Errefelé?
- Csintalan fiú! - csapott a kezemre, majd megrázta szőke hajzuhatagát, lesimította szoknyáját, és kíváncsian nézett rám.
- Még a nevedet sem tudom.
- A haverok Bundának hívnak, a hosszú hajam miatt.
- Nem hiszem el, hogy azért - kacsintott. - Talán mert olyan megközelíthetetlen és rideg vagy. Betakarod magad a bundáddal, hogy senki se érje el a szívedet.
Morcosan bólogattam, ő tovább tűnődött.
- Vagy talán a lányokat hálózod be, meleg kabát gyanánt, hogy szabadulni se tudjanak prémes-rémes csapdádból?
Újra bólogattam, most már lelkesebben. Nevettünk. Tira ajkai csillogtak, a levegő szikrázott körülötte.
Ez a kép mélyen él bennem, de már nem emlékszem, mikor lett az a lány az enyém. Bár most abban sem vagyok biztos, hogy az enyém volt. Vadnak tűnt, egyben odaadónak, édesnek és keserűnek. A klubban, ahol zenéltünk, jöttek mentek a lányok, de vele nem ért fel senki.
Az utcán találkoztunk. Később és véletlenül.
- Gyöngyszemet keresgélek a boltokban - vetettem félvállról felé, mikor megpillantottam.
- Már megint rossz helyen keresgélsz!
- Eddig nem tudtam, hogy az utcán is lehet gyöngyöt találni.
Sétáltunk a fülledt Nap alatt, bohóckodtunk, beszélgettünk mindenféléről, aztán megjött a nyári zápor.
- Fussunk! - ragadtam meg a kezét, de a folyó felé vettem az irányt, nem a biztonságos kapualjakhoz. Rohantunk a záporban, ugráltunk esztelenül, ittuk az esőt, és rettentően szabadnak éreztük magunkat.
Aztán a Nap újra kisütött. Teljesen átázva álltunk egymással szemben a parton. Ott megmondtam neki:
- Tudom, hogy a gyöngyszem benned rejtőzik, mindig is láttam a mosolyodon.
Váratlanul közel hajolt, és mélyen a szemeimbe nézett.
- Tudnál szeretni? - kérdezte fürkészve, majd még abban a pillanatban nevetve hozzátette: - Mielőtt válaszolsz, tudnod kell, hogy szerelemboszorkány vagyok.
- Ez félelmetesen, ám igen csábítóan hangzik.
Fogtam a kezét. Ő elmosolyodott, és egy lépést tett előre. Hajzuhatagát hátravetve nézett vissza rám.
- Szóval?
Hevesen magamhoz húztam, és már nem tudtam elengedni. A hajából még mindig csorgott az eső, mikor az ajkára tapadtam.
- Ez a válasz nagyon tetszett! - mondta a csók után elragadó bájjal, és én már akkor tudtam, hogy csak szeretni tudom majd. Sosem gyűlöltem meg, bármit is tett.
Kár, hogy ezt nem mondhattam el neki, csak mikor már késő volt.
Mindig úgy szeretkezett, mintha az utolsó napot élné az életéből. Küzdött a kéjért. Harcolt, vonaglott, markolt, feszültek az izmai, miközben úgy szorított, akár a szakadék szélét. Ugyanakkor nála odaadóbb szeretővel sem találkoztam soha. Nyelte, tömte a szájába férfiasságomat, mintha az élete függne tőle, és közben végig nézett, azokkal a csábos szemeivel. Figyelte, mi okozza nekem a legnagyobb örömet.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.24 pont (50 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#16 Rinaldo 2014. 07. 17. csütörtök 07:59
Fura.
#15 listike 2014. 05. 29. csütörtök 08:48
Tetszett.
#14 sunyilo 2014. 05. 25. vasárnap 11:59
10p. Te igen tehetséges vagy, TUDSZ ÍRNI!
#13 rockycellar 2014. 05. 23. péntek 20:29
9,9 pont na jó legyen 10
#12 Sierra 2014. 05. 23. péntek 09:44
Nagyon jó írás! Jó a története, jól van megfogalmazva, gratula smile Még sok ilyet légy szíves smile
#11 veteran 2014. 05. 23. péntek 09:17
Röviden 10p
#10 deajk2008 2014. 05. 23. péntek 09:00
bár hozzáteszem, hogy a szex része egészen jó volt...
#9 deajk2008 2014. 05. 23. péntek 08:59
ennek egy kis drámai hangulata is volt
#8 deajk2008 2014. 05. 23. péntek 08:58
azt akartam írni, hogy 10p...elírtam
#7 deajk2008 2014. 05. 23. péntek 08:57
9p
#6 deajk2008 2014. 05. 23. péntek 08:56
#5 zsuzsika 2014. 05. 23. péntek 07:33
Nem tetszett.
#4 A57L 2014. 05. 23. péntek 06:13
Jó történet.
#3 feherfabia 2014. 05. 23. péntek 06:02
8P
#2 papi 2014. 05. 23. péntek 04:54
Nagyon jó
#1 Törté-Net 2014. 05. 23. péntek 00:00
Mi a véleményed a történetről?