Nehéz döntés 2. rész

A következő héten egy Pesthez közeli város tópartján volt a következő megmozdulás. A szél enyhe hullámokat csapott a víz színére és a napfény aranyosan játszadozott a fák levelén. Időben értem oda, pontosan és profizmussal végeztem, ahogy az már szokásommá vált. Minden kábel a helyén, minden hangszóró a megfelelő szögben. Az ellenőrzés utolsó lépéseként végig söpörtem a tekintetem a helyszínen és akkor, a szemem sarkában, megláttam őt.
Zsófi.
A szervezősátor mögött állt, és egy hordozható kávéfőzővel bajlódott, a vipeknek és a fontos vendégeknek készült a fekete nedű. Olyan természetesnek tűnt a képben, mint a tó vizének csillogása. Ösztönösen, csendben a háta mögé lopóztam.
– Ügyvédnő! – szóltam oda kicsit erélyesen, amikor már csak pár lépés választott el tőle.
Hátrafordult. A szeme most is az a kusza – furcsa keveréke  volt a szigorú intelligenciának és egy laza mosolynak. A szemüvege kissé lecsúszott az orrán.
– Bingó – mondta és egy pillanatra a szemembe nézett.
A szívem váratlanul gyorsabban dobogott. Nem számítottam a visszavágásra.
– László. A csinosság a túloldalon van, ami a testemtől nem látszik... – válaszolta és egy képzeletbeli, kövér hasat mutatott magán. Próbálta könnyedén kezelni a helyzetet. – Szóval, összeraktad? – kérdezte.
– Igen... – néztem rá kérdőn, várva a magyarázatot.
– Ja,... igen jogi önkéntes segítő vagyok – kezdte és közben egy mozdulattal igazította a szemüvegét. A hangja most már nem volt annyira laza, inkább tömör és határozott. – Hosszú történet, nincs kedvem... inkább nincs időm tényszerűen felvázolni. De röviden... a diplomám megvan, a szakvizsgám is... A kis iroda, ügyvédi pályafutás... – egy kis gesztussal a kezével, mintha valami rossz ízt elkergetné, – nem az  én világom. Itt, az alapítványnál, a földön vagyok. Össze tudom szedni a széthulló székeket és össze tudom szedni a jogilag széthulló eseteket is. Egyszerűbb így. Tőlem tiszta az egész... nem csak a poharak hanem a jogi háttér, szerződések, sorsolások, helyszíni biztosítás paírozva és minden buktató ebben a kisze-kusza mai jogrendben amit... bocs hagyjuk.
Nem volt sértődöttség vagy büszkeség a hangjában. Csak tények. Egy döntés, amit meghozott. Ahogy ott állt a kávéfőző mellett, a tó partján, rádöbbentem, hogy ő valóban két világot egyesít magában. És valahol mélyen, az a gondolat, hogy ez a duci, szemüveges nő ugyanúgy képes a jogi zsargont használni, mint egy kávéfőzőt bekészíteni, hihetetlenül vonzóvá vált.