A+ A-

Szenvedély

Már három éve csak emlékekből táplálkozom, a csókok harmata, az ölelések melege lassan kezdenek megfakulni bennem. Esténként még mielőtt öntudatlan álomba menekülnék, fellapozom imádságos könyv gyanánt azt a percet, néhány órát, mikor vele voltam. Teljesen megbabonázott és teljesen magával ragadt a lénye, a szavai, a szeme, a teste, mikor orgazmusba rándult..öntudatlan élményt okoztunk egymásnak.
Férfi még így nem volt hatással nőre, mint ő rám. Szégyellem önmagamnak is bevallani, de nagy szerepet játszik az egészben a tiltott gyümölcs ténye.
Azóta is szinte minden nap látom és minden nap a szívem akar meghasadni, mert idegenként bánik velem, s nem jövök rá, miért?
Azért, mert benne is ugyanazok az érzések vannak, mint bennem, vagy azért, mert megbánta, amit tett?
Mégiscsak nős és pap. S én mindennél jobban vágyom utána, annak ellenére, hogy tudom, nem lenne szabad. Ez már nem feltétlen szerelem, már nem csak fizikai vágy, hanem őrjítő szenvedély. S ezt szeretném újra és újra átélni.
Miatta járok már templomba is, a hitem megváltozott, a hangjában ellenállhatatlan lágyságot érzek, azt remélem ő is küzd belül, de valamiért nem tesz sem ellene, sem érte semmit.
Néha odáig jutok, hogy átkozom a percet, mikor megengedtem magamnak azt a luxust, hogy elragadjon ez az őrjítő szenvedély, mikor felfedező útra engedtem kezeit testemen és megszületett ajkaink, testünk között a remegő orgazmus.
Ennél még az is jobb volt, míg csak vágyakoztam utána, míg nem ismertem a gyönyört, amivel megajándékozott, mert ez az állapot inkább szenvedés, mint szenvedély.
S most, balesetem utáni lábadozásomban ez az egész történet iszonyatos erővel tör rám, pedig már lassan kezdtem belenyugodni, hogy elveszítettem, soha nem ismétlődik meg mindaz, amit minden érzékemben kívánok: szeretkezni újra azzal a férfival, akihez őrjítő szenvedéllyel vonzódom.
Elég csak lehunynom a szemem, s magam előtt látom újra, látom a fényt a gesztenyebarna szemeiben, vékony ajkaiban megnyíló játékos mosolyt, amitől mindig kimegy a lábamból az életerő, gyomrom összerándul, akaratom ellenére nedves leszek.
Három éve mindig próbálom a véletleneket kísérteni, hogy újra és újra pár szót válthassak vele, vagy legalább a közelségét érezhessem.
S azzal, hogy el sem jött meglátogatni, egyértelművé vált, le kell zárnom magamban ezt a dolgot. Soha nem fogom újra érezni keze érintését, érett bőre illatát, ami épp olyan izgató volt, mint vágyálmaimban, soha nem fogom arcomat látni szembogarában. Soha, soha, ezek a szavak lüktettek agyamban, szívemben, mikor egyik nap gyógyszeres kábulatból felpillantva ott állt az ágyam mellett.
Első kábulatomból felriadva úgy tűnt csak álomkép az egész, még akkor sem tűnt fel, hogy ez a megtestesült valóság, mikor fél térdre ereszkedve az ágyam mellett megfogta a kezem. Elég határozottan szorította meg, mégis gyengéden, talán láthatta rajtam, hogy félig még kábult vagyok. Egész halkan beszélt hozzám: - Jöhettem volna hamarabb is, de.. - innen már nem folytatta, talán várta, hogy végre kinyitom a szemem.
Lassan kezdtek szavai tudatomig eljutni, amiben nem is a szavak értelme volt a lényeg, hanem a bársonyos hangszín, ami tele volt gyengédséggel, amiért olyan szorgalmasan jártak templomba a falusi asszonyok.
Mikor végre felfogtam, hogy valóban ott van mellettem, alig mertem kinyitni a szemem, attól féltem, ha ránézek, eltűnik, mint az az álom, amit annyira szeretnénk marasztalni s félve várjuk a reggelt, mert tudjuk, kíméletlenül eltűnik.
Hosszú sóhaj után folytatta a félbehagyott mondatot: -... de nagyon sokat gondoltam rád!
Meglepődtem a tegező formán, mert eddig, az elmúlt három év során, kimérten magázó formában beszélt hozzám.
Önkéntelen viszonoztam keze szorítását, hüvelykujjammal simogattam a kézfejét, megnyugtató érzés volt, ahogy kézfején az ereket kitapinthattam, szerettem volna érezni vajon vére Niagara-vízesésként zubog-e ereiben, ahogy az enyém?
Sokáig hallgattunk így. Mérges voltam magamra, számtalanszor eljátszottam a gondolattal, milyen lesz, ha mégis találkozunk újra, tengernyi kérdéssel készültem és most egy nem jutott eszembe belőle.
Végre mégis kipréseltem magamból két szót: - Mégsem álmodom?
Ránéztem és láttam a fényt a szemében, ami visszatükrözte arcom, arcélén megjelent az a kisfiús mosoly, amitől még betegen, begyógyszerezve is rám tört a vágy.
- Nem, már nem álmodsz - hangosan felnevetett a szavak mellé, s a végén már amennyire tőlem telt vele nevettem.
Mintha nem akartuk volna elengedni egymást, sokáig szorongatta a kezemet, majd homlokához szorította, mintha lázát akarta volna csillapítani.
Attól kezdve minden nap bejött hozzám. Néha csak pár percre, néha egy rövid órára. Ösztönös elővigyázatosság volt ebben a viselkedésben, soha nem mondtuk ki, de nem lett volna szerencsés egy ismerősbe belefutni.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.96 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 A57L 2014. 10. 8. szerda 06:43
Szép írás.
#5 csaba1949 2013. 05. 17. péntek 09:49
lebilincselö a törénet
#4 v-ir-a 2013. 03. 28. csütörtök 22:47
nekem is tetszett.....
#3 author04 2013. 03. 28. csütörtök 08:22
Kellemes, könnyed történet, látszik, hogy nem okoz nehézséget a kulturált fogalmazás. Két megjegyzésem van. A tartalomról szólván: egy misét - bocsánat, nős pap esetében istentiszteletet, esetleg szent liturgiát - megért volna, hogy nem csak utalásszerűen jelzed, hanem (akár egy fejezetet is rászánva!)részletesen leírod a három év előtti egymásra találásotokat, ami azt a bizonyos őrjítő szenvedélyt felgyújtotta benned, így olvasóként jobban átéreztem volna csillapíthatatlan vágyadat. Formai megjegyzésem: elfojtja és nem elfolytja, félrehúzta és nem félre húzta (nem térfélről van szó!), továbbá indokolatlannak érzem a mondatonkénti tagolást, ez csak akkor célszerű, ha minden mondatnak külön hangsúlya van. Ezek az apróságok természetesen nem befolyásolják a történeted értékét, így tovább!
#2 Rinaldo 2013. 03. 28. csütörtök 06:59
Jó.
#1 Törté-Net 2013. 03. 28. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?