A+ A-

A professzor büntetése

Harriet megállt a múzeum bejárati ajtajánál, karját szorosan fonta mellkasára. Már sokadszor nézte meg karóráját, és dühödten vonta össze szemöldökét.
Lassan múltak a percek. A kis udvar üres volt. Gyenge szellő zizegtette a lehullott faleveleket. Kezdett már szürkülni, egyre hűvösebb lett.
- Hol az ördögben van már? - mormolta magában, és éles borzongás futott végig teste egész hosszában.
Már rég úton lehetne hazafelé, vissza a meghitt kis lakásába. Van egy üveg bor a hűtőben, és szeretett volna megnézni egy műsort a tévében. Most mégis itt van ebben a múzeumban, jóval azután, hogy már az utolsó látogató is elment.
Most lépteket hallott az udvaron túlról, a macskakövekről. De hiába, csak egy eltévedt turista volt. Az illető meglátta a "zárva" táblát, sarkon fordult és eltűnt a félhomályban. Harriet most széthúzta összefont karjait, összedörzsölte két kezét és belelehelt halovány fehér tenyerébe.
Csendesen szidta a múzeumigazgatót. Mert ő volt az, aki ideállította, hogy üdvözölje a látogatóidőn kívül érkező vendéget. Természetesen nagyon sajnálta, hogy az utolsó pillanatban kellett rárónia ezt a feladatot, neki azonban fontos találkozója lesz és már nem tudja lemondani az idő rövidsége miatt. Harrietnek is meglett volna a maga elfoglaltsága, ez azonban vajmi kevéssé érdekelte az igazgatót.
Szidta a látogatót is, bár alig tudott róla valamit. Az igazgató azt mondta, egy akadémikusról van szó, aki rövid látogatást tesz itt, hogy megnézzen egy vagy két kiállítást, mert ez részét képezi kutatásainak. Harriet lehunyta szemét, fejét lehajtotta. A kilátások, miszerint egész estéjét... úgy van, az egész estéjét... azzal töltse, hogy egy unalmas tudóst kísérgessen egy huzatos múzeumban, még utolsó erőtartalékait is elszívták sajgó csontjaiból. Mért nem tudott ez az alak idejönni rendes látogatási időben, mint bárki más?
Harriet ismét az órájára pillantott. Úgy döntött, még egy percet ad ennek az embernek. Aztán lelép. Majd holnap, ha már felmelegedett kissé és nem lesz ennyire kiakadva, lerendezi ezt az igazgatóval, ha netán bármi következménye lenne a dolgoknak. De pillanatnyilag az akadémikus és az igen fontos látogatása is le van ejtve.
Harriet most visszament az épületbe, fogta a kabátját, kalapját és kesztyűit, beállította a riasztó-berendezést. Aztán kiment az épületből, behúzta maga mögött a súlyos bejárati kaput. Ám még mielőtt a zár nyelve a helyére kattant volna, lépteket hallott maga mögött. Megfordult és meglátta a látogatót, aki most sietős léptekkel jött át az udvaron.
Harriet újfent káromkodott, a szitkokat elnyomta kabátjának magas gallérja.
- Bocsánat, késtem - pihegte a férfi, és most megállt, hogy levegőhöz jusson. - Késett a gépem.
Mért nem tudtam egy-két perccel előbb lelépni? - füstölgött magában Harriet, és elengedte a kapu kilincsét, melyet idáig szorongatott. Megpróbált mosolyt erőltetni magára üdvözlésképpen, de ez már meghaladta erejét.
Lépjen be - morogta, és vonakodva lökte be a kaput, mely most ismét kinyílt.
Harriet kikapcsolta a riasztást és felkattintotta a világítást. Mikor a neoncsövek pislogva életre keltek, észrevette, hogy a férfi fiatalabb, mint amire ő számított. Korántsem festett úgy, mint valami régimódi professzor. Valójában egész kellemes jelenség volt. Farmert viselt, fekete magasnyakú jersey pulóvert és fekete bőrdzsekit. A recepció pultjára ejtette kopott bőr hátizsákját és hálózsákját, majd kezet nyújtott.
- Robert Hale vagyok - mondta mosolyogva. - Remélem, nem okozok túl sok gondot önnek?
- Harriet - válaszolta a lány, még mindig morcosán, arckifejezése mindent elárult.
- A múzeumigazgató azt mondta, van két kiállítás, amit meg szeretne nézni - mondta Harriet fagyosan, félreérthetetlenné téve, hogy a férfi az ő szabad idejét rabolja.
- Igen - felelte Halé. - Csak előbb lenne egy kis elintéznivalóm... Tudja, a reptér óta meg nem álltam.
Harriet felsóhajtott.
- A toalett ott van a folyosón.
A férfi elvonult, Harriet pedig csak állt ott, leverten dobolt ujjaival a recepció pultján, türelmetlenül várva, hogy a férfi visszajöjjön. Öt perccel később meg is jelent és vidáman mosolygott.
- Na, mindjárt jobb.
- Akkor mehetünk?
A férfi vagy nem vette észre a nyers hangot, vagy úgy döntött, nem vesz róla tudomást. Fogta a zsákját, kinyitotta és lassan kotorászott benne. Harriet érezte, hogy a percek múlásával egyre idegesebb lesz. Végül a férfi előhúzott egy jegyzetfüzetet és néhány fénymásolatot. Aztán az egyiket átnyújtotta Harrietnek.
- Ezzel szeretném kezdeni.
Harriet azonnal felismerte a művet.
- Jöjjön.
Azzal az előcsarnokból a múzeum fő termébe vezette Hale-t, mereven lépkedve, sarkai türelmetlenül koppantak a fa parkettán. Róbert Halé kissé lemaradt mögötte. Ettől még inkább feldühödött, de inkább a nyelvébe harapott. A férfi csak lézengett, élénk pillantásával a fekete falakon díszelgő képeket szemlélte.(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.67 pont (48 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 papi 2014. 02. 7. péntek 09:25
Egész jó
#4 A57L 2014. 01. 26. vasárnap 05:31
Nem rossz.
#3 tiborg 2012. 03. 21. szerda 03:36
Kituno sztori,csak a cim elb***ot. Nem "A profeszor buntetese", hanem "A professzor buntet". Nagy kulonbseg!!
#2 Pavlov 2012. 02. 1. szerda 21:52
Jóféle! Bár a professzor büntetését kissé ide nem illőnek találtam. De a hölgyike kalodája hangulatosra sikerült.
#1 Törté-Net 2012. 02. 1. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?