A+ A-

Kéretlen segítség 1. rész

Lábaimba erősen hasított a fájdalom, de nem állhattam meg. Akárhányszor néztem hátra, nem láttam tisztán, de éreztem a fenevad közelségét mögöttem. Bár nem tudtam érdemes-e, mégis futottam, ahogy csak bírtam. Fogalmam sem volt azonban, meddig bírom még. Erőlködve kapkodtam a levegőt és a szürke égboltot átkoztam. Ám hiába, mert a vastag felhőréteg nem akart oszlani, hogy utat engedjen a napsugaraknak, amik véget vethettek volna menekülésemnek. Miért pont én? Mit ártottam a másik oldalnak, hogy időről időre újabb vadállatok vesznek üldözőbe? A gondolataim azonban hamar visszatértek a kimerülőfélben levő izmaimra. Kilátástalannak éreztem a helyzetem. Elképzelni sem tudtam, ezúttal hogyan úszom majd meg...
És akkor megláttam őt, az ezüst hajú férfit. Pillanatokon belül mellé értem.
- Fuss! - kaptam el gondolkodás nélkül a kezét és húztam magam után.
Engedett nekem és már ketten rohantunk a végtelennek tűnő utcán. Bokrok kilógó ágait söpörtem félre, kukákat löktem fel, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy megmeneküljek.
- Be a házba! - kiáltotta a férfi a tőlünk jobbra eső kapura mutatva.
- Nem! - ráztam meg a fejem, ám ekkor ő kapta el a kezem és rántott magával.
Hangosan csapódott be az üvegajtó mögöttünk, én pedig a lépcsőn értem földet. Nem láttam, a férfi mit csinált, amíg én minden erőmmel azon voltam, hogy újra lábra álljak.
- Mire volt ez jó? - kérdeztem dühösen, de ekkor megpillantottam a vadállatot az üvegen keresztül és belém fagytak a további szavak. Kékesfeketén izzó szemek szegeződtek rám. A vicsorgásától kellemetlen borzongás futott végig testemben, szívem hevesen kalapált.
- Már nem tud bejönni - fordult felém a férfi.
És valóban... ahogy az ajtónak ugrott a farkasszerű lény, ezüstös villámok kíséretében le is pattant róla. Újabb támadásra készen feszült neki a levegőnek, fenyegetően mély morgást hallatott, ahogy szemét rám villantotta. A föld beleremegett a lábunk alatt. Az ezüst hajú férfi erőteljes hangon, számomra ismeretlen szavakat mondott a vadállat felé intve. Az dühödten vicsorgott rá is, nem tágítva odakintről. Azon kaptam magam, hogy a lépcső korlátjába kapaszkodom olyan erővel, hogy már fájni kezdtek az ujjaim. Lábam remegett a kimerültségtől, így leroskadtam az egyik lépcsőfokra. Tekintetem a kinti lényről a férfira vándorolt, majd vissza. Fogalmam sem volt róla, mibe keveredtem, azonban a férfiban sem bíztam, hiába mentett meg. Úgy sejtettem, ő is odaátról való volt. Óráknak ható percek fogságában vergődtem. Nem mertem szólni, nem mertem kérdezni, csak ugrásra készen pihegtem a lépcsőn. A férfi és a vadállat farkasszemet néztek. Majd egyszer csak fekete füst kíséretében semmivé foszlott odakint a számomra ismeretlen lény.
- Végre visszatért a másik oldalra - mondta újból felém fordulva megmentőm.
Végigpillantottam rajta. Magas, erős, harcedzett teste volt. Kabátján vágásnyomok, nadrágja frissen szakadozott. Amikor az utcán megláttam, ezek fel sem tűntek, csak a szokatlanul világos bőre és ezüstszínű haja.
- Gyere - nyújtotta felém kezét.
Elfogadtam a segítségét és felálltam. Tenyere puha, finom tapintású volt, óvatos szorítása is erőteljes. Ahogy szemébe néztem, megdermedtem egy pillanatra. Az majdnem ugyanolyan kékesfekete volt, mint az előbbi lénynek. Gondolkozni sem volt időm, az ösztönöm hamarabb döntött a tudatomnál. Ellöktem magamtól és menekülőre fogtam volna felfelé a lépcsőn. Ám a férfi utánam kapott, erős kezét csuklómra kulcsolta és nem engedett.
- Ne menekülj tőlem! - rántott vissza.
- Te is közülük való vagy! - mondtam miközben mindenáron ki akartam tépni magam kezei közül.
- Nyugodj már meg! - fogott le durván, majd a falhoz szorított és kivárta, amíg abbahagytam a felesleges vergődést.
Kétségbeesetten, de beletörődve a vereségbe, újból szemébe néztem. Felsóhajtott.
- Na, így már jobb - mondta.
- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem.
- Segíteni - vette halkabbra hangját.
- Te is odaátról jöttél - állapítottam meg.
- Igen, így van - bólintott.
- Akkor miért akarsz nekem segíteni?
- Számít ez? - fúrta tekintetét az enyémbe.
Elnéztem oldalra. Csuklómat újból ki akartam húzni kezei közül, de nem engedett.
- Engedj el - suttogtam.
- Akkor újból menekülni akarsz majd - szorított meg jobban.
- Te nem ezt tennéd a helyemben?
- Nem tudom... nem vagyok a helyedben. De igazából feleslegesen menekülnél, mert ahogy a kharren nem tudott bejönni, úgy te sem tudsz kimenni, amíg nem szüntetem meg a pajzsot - engedte el végül mégis a kezem. - Csak, tudod, nincs kedvem fogócskázni.
Az üvegajtó felé indultam tétován. Először a kilincsre, majd a férfira néztem.
- Valóban így van? - kérdeztem.
- Próbáld ki, ha akarod - vonta meg a vállát -, de láttad, mit eredményez. És te ember vagy... komolyan megsérülhetsz tőle.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 4.19 pont (26 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 papi 2016. 05. 26. csütörtök 14:29
Elmegy
#3 A57L 2013. 12. 20. péntek 06:03
Nem rossz.
#2 v-ir-a 2011. 11. 24. csütörtök 00:36
ezt már olvastam, és akkor is tetszett, most is
imádom az ilyen történeteket,könyveket filmeket stb....és ezért 8 pont
#1 Törté-Net 2011. 11. 23. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?