Válás

Éjjel két óra lehetett, amikor valaki elkezdet dörömbölni a bejárati ajtón. Épp a számítógép elött ültem és egy férfival chateltem, aki mindenáron megakarta mutatni nekem hogyan veri ki a farkát. Kikapcsoltam a képernyőt, felvettem a trikómat – a melleim nagyon tettszettek "hosszpuskának" és megpróbáltam összeszedni magam. Kivánszorogtam az előszobába. – Mi vagyunk azok, engedj be. – hallottam Pisti bácsi hangját. Kinyitottam az ajtót és beengedtem öket. Valamilyen vállalati buliról jöhetek, mert mindketten voltak, apám alig állt a lábán, kollégája támogatta. Apámat leültettük a díványra én pedig kiszaladtam a konyhába, hogy főzzek neki egy jó erős kávét. Sajnáltam, hogy anyám elment a beteg barátnőjét pátyolgatni, szégyelltem magam, hogy így kell látnom aput, akit gyakori ellenére is még szerettem, szégyelltem, hogy olyan "barátja" hozza haza, akit anyám röviden csak perverz disznónak szokott nevezni. Mindenki látta, hogy a szüleim házasságával már rég nincs rendben minden, de én túl gyáva voltam és nem akartam tudomást venni a valóságról.
– Már elaludt – szólalt meg mögöttem Pista bácsi. Próbáltam nem tudomást venni róla, apámnál jóval idősebb, legalább 50 éves öregember volt. Fiatalkorában bányában dolgozott (saját állítása szerint) és ha tehette büszkén mutogatta mindenkinek petyhüdt izmait és elszíneződött tetoválásait melyek beborították karjait.
– Tegyél egy kis sót is a kávéba – mondta – attól gyorsabban kijózanodik.
– Persze – válaszoltam. Igyekeztem elhúzódni tőle, de szűk kis konyhákba beszorított a sarokba a tűzhely és a hűtőszekrény közé. Olyan italszag áradt belőle mintha mosott volna fogat.
– Milyen rendes kislány vagy – suttogta a fülembe és megfogta a vállamat, majd lassan lejjebb csúsztatta a kezét és elkezdte a combomat simogatni. Annyira meglepődtem, hogy először azt se tudtam köpjek e vagy nyeljek. Visítani akartam, de utolsó pillanatban visszatartott valami – egyrészt féltem, hogy a szomszédok meghallják, másrészt ha megharagszik és elmegy nekem egyedül kell ellátnom, apámat. Így, a lehető legrosszabb lehetőséget választottam: úgy tettem minta semmi sem történne. Ez még jobban felbátorította, átölelt és mig egyik kezével a combjaim közt matatott, a másikkal benyúlt a trikóm alá.
– Kérlek, ne – próbáltam könyörögni, de olyan reszketős, kislányos hangon mondtam, hogy azt is érthette – még. Valami nedves dolog ért a fülemhez, és elkezdett körözni rajta.