Történet - A barátnőm húgával

Az én történetem már sok éve kezdődött. A barátnőm akkor 18 éves volt, a húga 11, de már közel járt a 12 – höz. Nemigen ismertem a kislányt – ekkor még nagyonis annak tekintettem – a köszönésen kívül jóformán egy szót sem váltottunk, de tudtam róla, hogy nem buta, a barátnőm néha elmesélte a humoros beszólásait. A jelenlétemben – lévén felnőtt, aki ráadásul a nővérével jár, az meg olyan... felnőttesen izé – mindig nagyon félénk volt.
Már csak hetekre voltunk a tizenkettedik születésnapjától, épp náluk voltam, a barátnőm szobájában a kanapén üldögéltem (amikor náluk voltam, mindig a kanapén aludtam... És természetesen ő is velem) amikor a barátnőm, aki láthatóan borzasztóan zavarban volt, odajött hozzám. Leült a kanapéra mellém.
– Öööö... – kezdte, és úgy viselkedett mintha valami hatalmas problémája lett volna – Hát, azt akarom mondani, hogy képzeld el, hogy hát... – olyan piros volt, hogy kezdtem megijedni. Ez terhes. Tuti. Nem hatott a tabletta, vagy elfelejtette bevenni, vagy ki tudja...
– Igen? – mondtam, próbálva sztoikus nyugalmat erőltetni magamra. Nem kifejezetten sikerült. (Ki akar 19 évesen az egyetem kapujában apa lenni? Én nem akartam, az tuti. )
– Hát azahelyzethooogy... – De megint elakadt a szava. Azóta nem láttam Bernit ennyire zavarban mióta szerelmet vallottam neki (Egy nappal azután, hogy összejöttünk. Akkor ugyanis egy szót sem tudtam szólni, de ez egy másik történet)
– Khmmm... – mondtam bátorítólag.
– Szóval Rékaaztakarjahogyavassambeés... – itt elakadt a szava és a karfába temette az arcát. Milyen szerencse, hogy párnázva van a karfa, gondoltam. Aztán lassan próbáltam dekódolni amit mondott. Szóval nem gyerek, az tuti. Ezenkívül a Rékával kapcsolatos, aki a húga.
– Öhm. – kezdtem – Jól értem, hogy Réka kért tőled valamit és ettől TE jöttél zavarba?
– Jól. – mondta a karfa.
Nem bírtam tovább és átöleltem. Félrehajtottam a szőkésbarna haját és a nyakába pusziltam.
– Hé, ez nemér! – mondta, de a fejét még mindig nem emelte fel, hátha nem látom, mennyire vörös.
– Nem bújnál ki onnan? Kis híján felnőtt nő vagy, ennél azért picit értelmesebben is viselkedhetnél, nem?
– Nem. – mondta, de felemelte a fejét és a karfa helyett a vállamhoz bújt. Átöleltem.
– Na, de komolyan, mi a baj? – a haját simogattam, hogy bátorítsam.