A+ A-

Unter den Linden

Végre eljutottam Berlinbe. A Staatsbibliothek lenyűgöző olvasótermeiben dolgoztam néhány hétig. Kimondhatatlanul izgalmas volt a legrégibb és a legújabb könyvek és folyóiratok között dolgozni - már akinek ez izgalmas; nekem mindenesetre az.
De hát persze nem lehet három hétig egyfolytában csak dolgozni. Néha korábban, néha később, de délután szinte mindig nagyszerű volt végigsétálni az Unter den Lindenen vagy a Potsdamer Strassén, örülni a késő tavasznak, és érezni valami szabadságot, amit az ember otthon nem érez; nézni, figyelni az embereket, ahogy otthon az ember nem figyeli őket, idegenként, mégis otthonosan, ha értitek, mire gondolok.
Egyik nap - tíz napja voltam már Berlinben - egy igen meglepő dolog történt. Sétálgattam, nézegettem az embereket, belélegeztem a szabadságot, és épp azt tervezgettem, mit vegyek vacsorára, amikor egyszer csak rám köszönt valaki.
Ráadásul olyan valaki, akit életemben nem láttam. Pedig higgyétek el, megjegyzem, ha látom. Nem mintha akkor egy szakszerű és tárgyilagos személyleírást tudtam volna róla adni, mert csak a vidám szemeket láttam és a lány mosolyát, meg azt a fantasztikus hullámos hosszú haját, amibe már akkor szinte belevesztem, pedig még csak az agyam kutatott kétségbeesetten a szétdobált adathalmazokban: ki lehet ez?
A lány persze látta a zavaromat, de valami hihetetlen természetességgel vette át az irányítást fölöttem - abban a percben még csak a zavarom fölött lett úrrá, s nem is sejtettem: ez még csak a kezdet.
Látott engem többször is a könyvtárban. Ő is minden nap bejár, Heideggerrel foglalkozik. Még jó, hogy nem kezdtünk el Heideggerről beszélgetni - nem igazán voltam képben (most sem vagyok, bevallom). Én mit kutatok? Honnan jöttem? A beszélgetés a forrásból gyorsan folyó patakká, majd sodró folyóvá duzzadt, és a lány - Lilja - természetessége engem is magával ragadott. Nemsokára egy parkban találtam magam, ahogy ülök mellette egy padon, és még mindig beszélgetünk, most már filmekről és könyvekről, országokról és történelemről. Órák múltak el, mire elváltunk, és én úgy szálltam fel a villamosra, mint akit lenyugtatóztak: még bevásárolni is elfelejtettem.
Képzelhetitek, hogy aludtam ezek után, és azt is, hogyan ültem be másnap a könyvtárba. Hiába volt a kezemben a könyv, még két óra elteltével sem tudtam, miről szól, még mindig a tartalomjegyzéknél volt nyitva. Folyton csak néztem körbe: vajon itt van-e ma is?
Nem láttam sehol. Így telt el a fél délelőtt. Aztán rájöttem, hogy ez így nem fog menni. Visszavittem a könyvet, felmarkoltam a holmimat: ki kell szellőztetnem a fejem.
Ki másba botlottam bele, mint Liljába, az egyik kávéautomatánál. Egyszerűen öltözött, mint tegnap is: bő kötött pulóver, farmernadrág, sportcipő. Semmi extra, semmi kihívó. És mégis: minden kihívásnál hívogatóbb volt egész megjelenésének otthonossága. Ha értitek, mire gondolok.
Az álom, ami tegnap elkezdődött, tovább folytatódott. Beszélgettünk. Együtt ebédeltünk. Majd, mintha mi sem volna természetesebb, elindultunk hazafelé. Hozzá. Talán valóban ez volt a legtermészetesebb.
Lilja kávét főzött a kis konyhában. Kávét ittunk a kicsit rendetlen nappaliban. Fogat mostunk a tiszta fürdőszobában. Volt egy tartalék fogkeféje. Mi sem volt természetesebb.
De ahogy ott álltunk a fürdőszobában, már nem csak a természetesség érződött, hanem a feszültség is. És nem csak én éreztem: láttam a szemében, a világosbarna szembogár tágulásában és szűkülésében, hogy ő is így van ezzel.
Magamhoz öleltem, ő pedig hozzám bújt. Belefúrtam az arcomat a hajába; körülvett, elszédített az illata. Kerestem az arcát, a száját, de nem kellett sokáig kutatnom, mert ő is ott volt már. Csókoltam, és ő visszacsókolt. Simogattam az arcát, és ő is simogatott. Egyre szaporábban vettük a levegőt, egyre többet akart a kéz és a száj.
Egyszer csak megállított. Egy lépéssel ellépett mellőlem, fejét kicsit oldalra hajtva rám mosolyogva, elgondolkodva végigmért, majd ezt mondta:
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7 pont (8 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 Andreas6 2017. 07. 18. kedd 06:07
Kilógsz itt a társaságból. Semmi perverzió, úgyszólván tökéletes helyesírás - tetszett!
#3 listike 2014. 06. 22. vasárnap 17:47
Miért nem folytattad?
#2 v-ir-a 2013. 06. 7. péntek 22:56
na és meglátogatott? smile
persze ennyi év után ez csak vicc
de édes kis történet volt smile
#1 Törté-Net 2005. 09. 1. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?