Apa, én veled szeretném ezt csinálni! 9-10. rész

Végre megérkezett Eszter és az apukája, értük mentem a reptérre. Mosolyogva lépett hozzám Eszti megölelt majd megcsókolt.
– Hiányoztál Zoli! – mondta mosolyogva.
– Te is nekem.
– Gyere bemutatlak apukámnak – egy jól szituált, nálam fél fejjel alacsonyabb, kb. 175 cm. Magas fiatalos mozgású napbarnított, a korára csak az őszülő halántékáról tippelve olyan 60-as kinézetű vidám férfi lépett oda.
– Jó napot kívánok József vagyok – mondja kicsit németes akcentussal mosolyogva – ha jól gondolom ön a Zoltán, sokat hallottam magáról.
– Igen, én vagyok az. Remélem csak jókat hallott rólam – válaszoltam vidámsága egyből szimpatikussá tette.
– Igen, jót és érdekeseket is, de ha nem gond tegeződjünk – mondja – otthon Joe-nak vagy Joe papának hív, a rokonság és a barátok. Te is szólíts úgy angolosan Dzsó-nak nyugodtan.
– Oké köszönöm Joe, engem hívj Zolinak.
– Hogy vannak a lányok? – kérdi Eszter
– Jól vannak. Bár este mennek valami kis összejövetelre, de hazaérünk addig. Izgatottan várnak benneteket.
A csomagokat összeszedtük, majd beraktam a csomagtartóba és beültünk a kocsiba. Kora délután értünk haza, a lányok a szexi kis fürdőruhájukban vártak. Eszti belém karolt és nevetve néztük ahogy körberajongják Joe papát. Meglepték az öreget a közvetlenségükkel, aki láthatóan le volt nyűgözve tőlük, mindkét lányt megdicsérte, hogy milyen csinosak.
– Anya, végre itthon vagy, hiányoztál nekünk! – mondja Julcsi.
– Ti is nekem, örülök, hogy jól vagytok.
– Apa! – fordul hozzám Panni – elviszel engem és Julcsit este a bankettra, amit a jóga tanfolyamosok szerveztek?
– Persze.
– Oké. Csináltunk ebédet, kajáljatok. Julcsival lassan készülődnünk kell! – mondja Panna majd bemennek együtt a házba. Addig mi megterítünk Esztivel a teraszon, közben körbesimogatjuk, puszilgatjuk egymást.
– De jó végre újra itthon, Zoli!
– Örülök neki én is, hogy itthon vagy – mondom mosolyogva.
– Jó látni, hogy ilyen jól kijöttök és jól érzitek magatok egymással – jön oda Joe. – Eszti és Juli is eléggé elveszett volt az elmúlt egy-két évben, még hozzánk se jöttek ki németbe.
– Hát igen, én megértem, meghalt Eszter férje, Juli apukája. – válaszolom. – Mi meg csak most az év elején ismerkedtünk meg és jöttünk össze.