A+ A-

Gimis story 1. rész

Nekem kicsit lassabban ment az érés, de ez a fiúknál szokásos. Talán még ma sem értem be teljesen, de ez most nem tartozik ide. Szóval ez a kis késés, a lányokkal való elmélyültebb kapcsolatok alakulására is kihatott. 4.-es gimis voltam, amikor komolyabb kalandba kerültem, nem is akár milyenbe. Ezt fogom majd alább elmesélni. De mielőtt belevágnánk, el kell mondanom egy - két háttér infót, egyébként nem lesz teljesen érthető és átélhető. Mondhatnám: más lesz a leányzó fekvése, az előzmények nélkül. Kezdjük is ezzel!
Mint említettem már végzős voltam, amikor megláttam Őt. Hogy miért nem vettem észre addig, nem tudhatom. Egyetlen pillantás elég volt nekem és onnantól nem tudtam senkire és semmire gondolni, csak rá. Ő volt Júlia. Szinte soha nem láttam Éva barátnője nélkül, ami igen bosszantott, mert így nagyobb bátorság kellett volna, hogy megszólítsam. Kivételesen nem volt csúnya a barátnő sem, de nem volt az esetem. Nekem a magasabb, hosszú szőkés hajú lányok tetszettek, Éva alacsonyabb cicás szemű fekete volt. Hiába kutattam, kerestem közös barátot, ismerőst, nem akadt senki és semmi, ami közelebb hozhatott volna minket. A legtöbb, amit megtudtam a nevük, és hogy a III. B.-be járnak. Kínomban ruhatárát leltároztam. Minden nap megfigyeltem mit visel, pár hét után, már tudtam, ha újat kapott, vagy valamit kölcsönadott az osztálytársnőinek. Persze ez bután hangzik, de ez volt a legtöbb, amit még megtudhattam róla, de végül ez segített. / Emlékeztetek mindenkit, a történetben még zöldfülű vagyok, így a megismerkedési részben általam produkált extra naivság is ennek tudható be! De erre majd utalás is lesz./
Egy nap, persze megint "véletlenül", mögöttük álltam a sorban a menzánál. Arról beszélgettek, hogy a sárga, vagy a kékes blúza áll neki jobban. /Szerintem egyik sem jó, én a csipkés szélű fehér pólóra szavaztam./ Még mielőtt átgondolhattam volna, hangosan kimondtam véleményem. Megfordultak. Éveknek tűnő másodpercekig nem szólaltak meg. Éreztem, hogy ég az arcom és még a fülem is vörös.
- Na ugye! - válaszolt Júlia Évának, mintha mi sem történt volna.
Bár ez a "na ugye" nekem nem volt értelmes, de ez most nem számított.
- Ha így értesz a ruhákhoz, miért jársz ilyen vacakba? - csippentette meg pólómat.
(Csak egy márkásabb ingem és pólóm volt, de pont ma nem ezekből választottam.)
- Tudod mit? Segítek! - folytatta válaszomat meg sem várva. - A bátyámnak van egy ismerőse, ő olcsón tud szerezni, a legújabb cuccokból is. Suli után megnézzük. O.K?
- O.K! Hebegtem.
Ekkorra már megkaptuk az ételt, és őket hívták egy asztalhoz. Otthagytak. Térdeim remegést alig sikerült csillapítanom, fejemben idegsejtek milliói próbálták feldolgozni a helyzetet, de sikertelenül. Az ebéd ízét nem nagyon éreztem, csak a randira tudtam gondolni. Randi ez egyáltalán? És mikor, hogyan, ezt meg sem beszéltük! Csak el ne hibázzam ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. Szerencsére nekik eggyel több órájuk volt, mint megtudtam. Gyorsan hazamentem, fogat mostam, sőt hónalj szagom buzdítására még zuhanyoztam is. Frissen, fitten mentem vissza suli elé.
- Szia! Na gyere! - szólt Júlia. Én készültem mindenféle témával, próbálgattam a szófordulatokat, de lehengereltek. Ezzel az egyszerű megszólítással, de később a buszon is úgy vontak be Évával a beszélgetésbe, mintha száz éve dumapartnerek lennénk. Most végre igazán jól megnézhettem a melleit. Jobb kezével kapaszkodott, ballal válltáskája pántját fogta, így nem takarta elölről semmi és a tömeg miatt olyan közel álltunk egymáshoz, hogy pillantásaimat csak titkosan tudtam lejjebb vinni. Csodaszép! Nem kicsi, nem nagy, de pont kézbe való. Én nem formájuk alapján osztályozom a melleket, inkább praktikus kézre álló szempontok szerint. Azt szeretem, ha kicsit nagyobb csak, mint a tenyerem, ha megfogom, majdnem beterítem, de egy kicsi itt is-ott is kimarad még. Ha másban nem is, de ebben már volt gyakorlatom. A picik elvesztek kezemben, a nagyokat pedig túl nagy kihívásnak éreztem.
Megérkeztünk. Leszálltunk a buszról. A megálló szomszédságában volt egy kis üzlet. Ahogy Júlia meglátta eszébe jutott valami.
- Jaj, ne haragudj! Anyám megkért, hogy vegyek egy-két dolgot. Mert mire ő hazaér már se tej, se kenyér. Kérlek, ugorj már be a boltba! Ott lakunk, a 42-ben, addig én előre megyek és előveszem a ruhákat.
- Rendben! - mondom, magamban egy kissé furcsállva a kérést.
Kezemben kis műanyag szatyival csöngettem. Szép kétszintes családi házban laktak, kis előkertel. A kaputelefonból Júlia hangja szólt.:
- Gyere!
Halk berregéssel jelezte a kapu, hogy mehetek. Az ajtó nyitva, belépek.
- Jó napot kívánok!
- Csak én vagyok itthon! Gyere erre!
Elindulok a hang irányába, a szatyorkámat leteszem egy asztalra.
- Ta-ta-ta-tám! - tárul fel egy szobaajtó. Júlia egy neki kissé nagy, fiús szabású pólóban jelenik meg, farmerét egy feszes rövidnadrágra cserélte.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.91 pont (43 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 feherfabia 2015. 04. 12. vasárnap 06:12
Nagyon tetszett!
#4 A57L 2013. 11. 16. szombat 05:11
Nem rossz.
#3 papi 2013. 05. 20. hétfő 07:11
Öröm egy ilyen barátnő, de kettő mégjobb.
#2 mikkmakk 2004. 02. 20. péntek 14:08
hasonlót már én is...
csak popsi nem volt...
sajnos...
#1 Törté-Net 2004. 01. 1. csütörtök 00:00
Mi a véleményed a történetről?