A Császár kertje 14. fejezet

Az idő kitisztult. A felhők nyomtalanul eltűntek az égről és a tél teljes hidegét ráengedte a fővárosra és környékére. Az emberek visszavonultak a házaikba, és csak akkor jöttek elő, ha nagyon szükséges volt.

A császári pár ismét a fővárosban időzött. Erősen fűtötték azokat a termeket, amiket belaktak, de a császárnőt, még így is meleg medve és tigrisbőrrel takarták be. Udvarhölgyei melegített cserép lábmelegítőkkel kényeztették, és forró jázminteát itattak vele.

Az esti lefekvés, pedig kész szertartás volt. Először a két udvari macskát engedték be a hálóterembe, mert a meleg miatt ide húzódtak vissza az egerek is. Negyed óra alatt öt, hat tetem is feküdt a padlón. Ezeket két szolga takarította el. A macskák bent maradtak egész éjjel, és bizony reggelre, újabb tetemek éktelenítették el a padlózatot.

Aztán új patyolat lepedő került a matracra, majd a lábakhoz forró cserepeket raktak, aztán tollpihével töltött takarók, azokra pedig állatbőrök.

A császár lépett először a hálóba, ahol dézsában forró fürdő várta (a fürdőmedencéket túl költséges lett volna befűteni, és a fürdő után megfáztak volna a folyosón). Vu Ven – Sziung beleült a testét simogató forró vízbe, és fürdőmesterei lemosdatták, aztán rövid masszázzsal űzték ki testéből az egész napos fáradságot. Utána durva törölközőkkel ledörzsölték, majd belebújt hálóköntösébe, és az előremelegített ágyba bújt.

Ezután kimerték a fürdő vizét, és újat készítettek a császárnőnek. Neki kevésbé meleget, mert állapota miatt nem ülhetett túl meleg vízbe.

A császárnő csak ez után lépett be udvarhölgyeivel. Az asszony kecsesen odalépdelt a császárhoz, és megcsókolta, aztán visszament a dézsához, és levetkőzött udvarhölgyei segítségével. Jü Sziangh – Liun már erősen látszottak terhességének jegyei. Ahogy az asszony belépett a dézsába, a császár látta szépen gömbölyödő pocakját. Boldog büszkeséggel nézte növekvő mellei libbenését, szélesedő csípője íveit. Alig várta, hogy az udvari emberek befejezzék a dolgukat, és kettesben maradhasson szerelmével.

– Hogyan telt a napotok kedvesem? – kérdezte, és remegő hangja arra serkentette a kis csapatot, hogy igyekezzenek a fürdéssel.

– Jól – mosolygott Jü Sziangh – Liu – úgy éreztem, hogy ismét megmozdult a .

– Erős fiú lesz! – húzta ki magát a büszke apa, az asszony arca pedig elkomorult.

Eközben újabb ágymelegítők kerültek elő a tűzhelyekből. A császárnét letörölgették, és ráadták köntösét, megvárták, amíg beszáll az ágyba, majd alaposan betakargatták, aztán meghajoltak a szolgák, kis kerekes kocsira emelték a dézsát és kimentek. A császár és hitvese felsóhajtottak, és lerugdalták magukról a nehéz, meleg állatbőröket, sőt pár ágymelegítőt is kiraktak maguk mellé a földre. Aztán a császár szenvedélyesen átölelte kedvesét és hevesen csókolózni kezdtek. Keze egyre csak a kis dudorodáson kalandozott. Várta, kívánta, hogy ő is érezze, ahogyan a odabent első életjeleit adja, hogy moccanását érezze.

– Ahhoz, hogy érezzed, nyugalom kell, most pedig nem vagyok nyugodt. Szeress, aztán majd meglessük a kis lényt bennem. – Vu Ven – Sziung pedig szerette asszonyát. Behajolt kitárt ölébe, és nyalni kezdte barlangját. Az asszony előbb csak élvezte a mozdulatok édességét, aztán kedvese egyik lábát átemelve maga felett falloszáért nyúlt, és élvezettel kapta be a fürdővíz frissességét árasztó megmerevedő jáderudat. A császár felnyögött, és mélyebben érintette nyelvével kedvese hüvelyét. Érezte, ahogy az asszony nedvei elárasztják nyelvét, ínyét. Orra mohón szívta be a szerelem illatát.
Hallotta, ahogyan kedvese még teli szájjal is nyögdécsel. Gyönyör gyöngyöcskéje érintésére pedig zihálva kezdi venni a levegőt. Aztán kiveszi szájából kedvese rúdját, mert már zihálásától nem bírja tovább nyalni, és kézzel húzogatja a bőrt rajta, miközben melle hasa nekifeszült a férfi testének, és apró kéjes kiáltásokat hallatva, nagyot élvez. A császár arcán pedig végigfolyt a kéjnedve. Az apró kezek pedig nem hagyják abba a játékot. A császár egyre jobban érzi, hogy az ügyes ujjak röpítik őt is a beteljesedés felé. Aztán ismét érzi felesége forró száját, és végre őt is elönti a kéj. Teste megfeszül, és magja szétömlik az asszony szájában. Lihegve fekszik mellé, és húzza magukra a takarót. Testük forró a szerelem hevétől, és még egyiküknek sem elég belőle. Az asszony lenyúl a félkész szerszámért, és az ügyes kis ujjak ismét játszani kezdenek vele. A férfi magára húzza a kipirult arcú szépséget, mire az, nedves öléhez illeszti annak rúdját, és rácsusszan. Mindketten boldogan sikkantanak egyet, aztán az asszony mozogni kezd.

– Szeretlek – lihegi Vu Ven – Sziung, és remegve simogatja kedvese hátát, aki egyre vadabbul űzi, kergeti magában kedvesét, mind kettőjük gyönyörére. Végül hüvelye elkezdi ősi táncát, vad lüktetéssel, hívja a férfi falloszát is a szerelem beteljesítésére. A császár pedig a lepedőt markolva hörögve lövelli ismét kedvesébe magját.

A tűz melegen pattogott a kandallóban. A két macska az ágy lábánál aludt az odatúrt állatbőrökön. A császárné a császár karjában pihegett.

– Jól esne egy tea – mondta, és szemével a csengettyűt kereste, hogy becsengessen egy szolgát.

– Hagyjad, majd én – mondta a császár, és kibújt az ágyból. Feltette a kannát, és pár ágymelegítőt betett a tűzbe. Az asszony felült az ágyban, és nézte kedvese mozdulatait. Pillanatok múlva, már a kezében gőzölgött a tea. Jü Sziangh – Liun szerette ezeket a meghitt pillanatokat. Mindig egy újabb mese jutott róla az eszébe. A császár most is tudta, hogy ezen jár kedvese esze. Megcirógatta hát az arcát, és csendes örömmel mondta:

– Kezdj hát bele!

Tizennegyedik mese:

A férfiről, aki nem szerette a lányát

Az erdész, My – Jan – Vu új asszonyt hozott a házhoz. Előző felesége a tél után halt meg tavaly, lázban, melyet a sem élt túl. Megsiratta az asszonyt tisztességgel, mert szerette, de az élet megy tovább, a ház, pedig nem maradhatott dolgos kéz nélkül.

A földesúr, akinek dolgozott, ajánlott neki egy fiatal cselédet, aki nagyon dolgos volt. Jutalmul kapta, mert a vadaskertet szépen rendben tartotta. Mindig akadt vad, amit kilőjön az uraság, ha vadászni ment.

Hamar összemelegedtek az esküvő után. Az asszony tényleg dolgos volt, és este, az ágyban is készséges.

A tavaszra meg is fogant. A bába aztán megállapította, hogy ikreket vár. A gazdával madarat lehetett fogatni. Elképzelte, ahogy majd két fia segít neki. Az egyik felügyeli az írtást, a másik vadászik az uraság asztalára. Mindenre meg fogja tanítani őket.

Aztán eljött a szülés éjszakája. Az asszony nehezen bírt a dupla teherrel, de végül semmi baj nem lett. Csak egy dolog rontotta el az örömüket, mégpedig az, hogy az egyik leány lett. Az ifjú apa alig méltatta arra a kislányt, hogy megnézze, amíg fiacskájával a karjaiban aludt el.

Ez után is így volt. My – Jan – Vu csak a fiúval volt eltelve. A kislány hiába futott elébe, mikor megtért az erdőből, a férfi csak testvérét kapta ölbe.

Pedig a fiú vad, szilaj volt. Sok baromfi bánta vadságát, és az asszony hiába pörölt vele, a férfi folyton letorkolta, hogy már csak az egészséges ilyen. Húgával is kegyetlenül bánt. Haját húzta, csipkedte, amikor csak tehette.

A lány pedig, tisztelettel vegyes imádattal nézett fel az apjára. Minden kérését leste, és azonnal teljesítette. Szelíd volt, és türelmes.

Egy nap aztán nem bírta tovább, és megkérdezte az anyjától:

– Anyám, engem miért nem szeret az apám?

– Szeret, csak még ő sem tudja – válaszolt csendesen az asszony – Várd ki, amíg nem vakítja el öcséd fénye.

Az idő pedig telt, múlt. A két gyerek kamasszá fejlődött. A fiú, kicsapongó életet élt. Bejárt a városba, és ott duhajkodott. Nyakló nélkül vedelte a , és a szajhákkal fetrengett a sárban. Az apa hiába kérte meg, hogy segítsen neki a munkájába, rá sem hederített. Aztán az egyik délután, amikor a fiú a barátaival készült ismét a városba, My – Jan – Vu ismét veszekedni kezdett vele.

– Nem mindig van ideje, fiam a szórakozásnak, kötelességeid is vannak.

– Miről beszél apám, magának van kötelessége! El kell, hogy tartson – nevetett a fiú az egész hordával együtt, mire az apa megfogta a vállát. A fiú megfordult, és megütötte az apját, aki ájultan esett a sárba.

– Az asszony meg a lány sírva bújtak egymáshoz, majd mikor a csürhe elment, bevitték a férfit az ágyba és lefektették.

A férfi súlyos ideglázba esett. Ha nem látták volna el a vadaskert dolgait, a földesúr elkergette volna őket, így a lány, férfiruhát öltött, és nap mint nap tette az erdőben a dolgát. Gyenge válla alig bírta a nagy vadat, neki kellett hajtókat szerezni, és ő vette fel a járandóságot.

Aztán az apa lassan meggyógyult. A fiúról senki sem hallott többé, de a lány látta, hogy My – Jan – Vu minden nap várja haza. Nem kérdezte, hogy ki látta el a munkáját. Mogorva lett, alig beszélt.

Egy nap aztán reggel vette az íját, és estig nem látták. Feldúltan jött haza, homloka ismét gyöngyözött a verítéktől.

– Mi történt – kérdezték, de választ nem kaptak.

Másnap kiderült. My – Jan – Vu előző nap a városban járt. Kiderült, hogy fia olyan adóságot csinált, hogy lecsukták. Az apa kiváltotta, de ezért foglalni jöttek. Hiába sírtak a nők, a hitelezők kifosztották az istállót.

Délutánra elcsendesedett a házkörnyéke, és mindhárman kiültek elé, várták haza a fiút, de az nem jött.

– Biztosan szégyelli magát – mondta a lány, de csak egy szemrehányó pillantást kapott.

Ismét eltelt egy év, és a földesúr a születésnapján kegyet gyakorolt. My – Jan – Vu egy darabka földet kapott a munkájáért az erdő mellett. Soványka kis föld volt, de az asszony és a lány szorgos keze alatt hozott egy kis jövedelmet. A férfi is besegített, ha munkája engedte, így ezt a telet nem kellett olyan ínségesen átvészelniük, mint az előzőt.

Egy hajnalban dörömböltek az ajtón. Az apa felvette köntösét, és kiment megnézni ki az? A fiú volt.

– Apám, jöttem a részemért! – tolta félre az öreget.

– Milyen részedért?

– Hát, azért, ami a fölből van – mondta és végignézett a húgán, meg az anyján.

– Neked, ahhoz semmi közöd, nem segítesz, nem dolgozol! Takarodja a házamból, vagy viselkedj tisztességesen.

– Mit kárál itt öregapám! Inkább adná férjhez a húgomat, valami jómódú családhoz, akkor lenne pénz.

– Hát, még van merszed beleszólni a dolgaimba! – kiáltott az apa, és ütésre emelte a kezét. A fiú erre kést rántott, és szúrásra lendült a keze. A lány közéjük ugrott, és őt érte a penge a vállán, majd elájult.

– Kitagadlak, holnap bemegyek az urasághoz, és hivatalosan is megtagadlak, Te elfajzott fattyú. Nincsen nekem már csak egy , akit eddig nem is láttam a te gonoszságodtól – mondta My – Jan – Vu, azzal felvette lányát, és bevitte a gyékényre bekötözni a sebét. Hála és szeretet költözött szívébe iránta, és arra a másikra soha többet nem gondolt.