Rossz döntések krónikája 9-11. rész

– 9. fejezet: Mi dolga van még itt valójában?  
Az a probléma, hogy ha az ember olyasvalakivel fekszik le, aki igazán, mélyen profi benne, hogy az agya ezután nem hajlandó semmilyen más funkciót ellátni.
Ez nem puszta elmélet. Ez dokumentált, első kézből származó, empirikus adat, amit a faház óta eltelt négy nap alatt gyűjtöttem össze. Ez alatt a négy nap alatt sikeresen átültettem hat növényt, amiket azonnal újra át kellett ültetni, mert a földkeverék aránya helyett végig Archer Voss alkarjára gondoltam. Ez alatt a négy nap alatt ajánlottam egy könnyezőpálmát egy olyan vásárlónak, aki kifejezetten kikötötte, hogy olyasmit szeretne, aminek alig van vízigénye – és... inkább el sem magyarázom, hogyan végződött az a beszélgetés. Ez alatt a négy nap alatt egyszer kerek két percig álltam a raktárban, mire egyáltalán eszembe jutott, miért is mentem be oda? Egy ültetőlapátért, ami egyébként végig a kezemben volt.
A kezei tettek be nekem. Azok a bivalyerős kezek rövidzárlatot okoztak az agyamban, az eres alkarjai pedig elvégezték a maradék munkát.
Megpróbáltam tárgyilagos maradni. Megkíséreltem a katalogizáló módszert, a dokumentáló regisztert – a Dolly Wylde-féle iskolát, amely a kellemetlen érzéseket úgy kezeli, hogy egyértelműen felcímkézi, iktatja és a megfelelő fiókba helyezi őket. Olyan céltudatos fókusszal vettem számba a leltárt, mint egy nő, aki pontosan meg akarja érteni, mi történik vele, hogy aztán véget vessen az egésznek.
A kezei – amiket már a söröző óta katalogizáltam, és amik az üvegházban, az ültetőasztalon, a könyvesboltban és a faházban is megérintettek – egy olyan férfi türelmes figyelmével értek hozzám, aki elhatározta, hogy alapos lesz, és ideje is van rá. Az alkarjai – és itt a jegyzőkönyv kedvéért szeretném megjegyezni, hogy korábban az alkart sosem tekintettem a személyes sebezhetőségem egyik kiemelt kategóriájának, és kikérem magamnak ezt a rendszerfrissítést. A súlya. Az óvszer nélküli első alkalom meztelen melegsége, ami nyers volt, valóságos, és teljesen más, mint bármi, ami megelőzte – és amit az elmúlt négy napban körülbelül negyvenszer játszottam vissza gondolatban, és amit nem fogok még egyszer lejátszani. Ahogy mozdulatlanná vált bennem, a homlokát a halántékomnak döntve, miközben mindketten csak... lélegeztünk.