SzadoMester történetei 1. rész - Mazoszolga

Kezdem ezzel a történettel, amit akár többször is leírhatnék – persze némi változtatással, hiszen teljesen egyforma találkozó nincs – ugyanis minden, magát teljesen a Mesterére bízó rabszolganőnek át kell esnie hasonló "vizsgán". Ebből szűröm le többé-kevésbé a hozzáállását, az odaadását, a szolgálatkészségét, hogy mennyire tisztelettudó és egyáltalán mennyire gondolja komolyan elhatározását és persze azt, hogy mi mindent kell bevetnem, hogy jó szolga váljék belőle. Nem untatok senkit az előzményekkel, a megismerkedés, az előzetes E-mail váltás és tájékozódás részleteivel. Az lényeg az olvasó szemszögéből a személyes találkozás részleteiben rejlik. Annyit bocsátanék előre, hogy bizonyos dolgok előre le lettek beszélve, s ezekből néhányat meg is említenék itt és most:
– A rabszolganő Mesterének, Szadomesterének, Urának, Gazdájának szólíthat szituációtól függően, mindezt a legnagyobb tisztelettel és alázattal. Nemet nem mondhat semmilyen parancsra, büntetésre, legfeljebb kérheti – természetesen a módját megadva – annak mérséklését, módosítását. Mindent végre kell hajtania, amit Ura mond neki, a mentőszavak az egyedüli segítségei, amelyekre támaszkodhat.
– Ha gondolja és Ura kedvében akar méginkább járni, kérheti büntetésének súlyosbítását.
– Minden önálló, saját elhatározású cselekedetéhez Ura engedélyét kell kérnie.

Nos legyen az első szereplőnek – mostantól rabszolganőnek – Erika a neve. Végül is mindegy, hiszen nevén sosem szólítom majd a szenvedő felet. 29 éves volt, ezt tőle tudom. Nos eljött az első személyes találkozás ideje. Nyárelő volt, nem volt ugyan kánikula, sőt az esték hűvösebbek voltak még. Megmondtam neki, hogy várni fogom a Kálvin téri parkolóházban. Amikor odaér, hívjon fel és megmondom hányadik emeletre kell jönnie. Kíváncsi voltam milyen ruhában jön és persze a külsejére is, mert levélváltásainkból csak hozzávetőlegesen alkothattam képet az általa megadott külső jegyek alapján. Említés szintjén a tudtára adtam, hogy a kissé kihívó öltözettel és sminkkel kedvemben járna. Semmi konkrétum – ezt rábíztam – mindössze egyetlen, hogy nagyon kedvelem a magassarkú, szexis szandálokat, s ha van neki, akár fel is vehetné.
Felautóztam hát a parkolóba és a hatodikon találtam helyet. 11. 00 órára volt megbeszélve a találkozó. Az a típus vagyok, aki nem tűri a késést, ebben a szituációban pedig kiváltképp nem. És láss csodát – egy nőtől – a megbeszélt időpont előtt csörgött a telefonom:
– Igen?