Falusi élet 1. rész

Negyven éves vagyok. Tizenöt év házasság után – hangosan, sok törést és kárt hagyva magunk mögött – elváltam. A válás oka végül is nyilvánvalóvá vált... én nem tudtam nemzeni utódot, orvosilag igazolva strelil vagyok,   nem tudok gyereket csinálni neki és ez az ő szemében feljogosította arra, hogy fűvel-fával összefeküdjön.
– Nekem jogom van anyának lenni! – mondta egyszer, hidegen, mintha egy áru tulajdonságáról beszélne.

A válás után visszaköltöztem szülőfalumba, a családi házba. Nem azért, mert máshová ne tudtam volna menni, hanem mert anyám arcán láttam a megnyugvást, amikor megmondtam neki. A házat felújíttattam, két lakrészessé alakíttattam, hogy legyen magánszféránk mindkettőnknek. Két bejárati ajtó és egy a folyosót választ csak el, bármikor oda tudok menni, ha szüksége van rám.

A testi vágyaimat azóta magam oldom meg, vagy a rosszlányok. Hu oldalról válogatok. Nem dicsekszem, de nem is szégyellem. Az élet ilyen.

A munkámban talán egyenesebb a pályám. Főiskola után az építési osztályra kerültem a városba ahol exem él és mire a válás beütött, már osztályvezető voltam. Most a szülőfalum önkormányzatánál vezetem az építési és településfejlesztési egyszemélyes osztályt – mindent, ami ahhoz kapcsolódik. Nem dolgozom meg a pénzemért, de idővel már a pályázatokat is én írom. Valahogy megértem a szavukat, ezeket a szabályozott, formális mondatokat, másnak mintha más nyelven beszélnének.

Az egyik este, a helyi kocsmában – két sarokra van onnan, ahová visszaköltöztem – megkérdezte az egykori általános iskolás osztálytársam, aki most a kocsma tulajdonosa, hogy esténként öttől kilencig nem vinném-én a pultot.
– Kevés a forgalom – mondta-ezért a pénz sem sok még borravalóval is. Gondoltam, miért ne. Beszélgetni is tudok így, és az időmbe belefér.

És így állok most itt, negyven évesen, a saját szülőházam másik felében, egy falusi kocsmában, egy pult mögött, és várom, hogy mi jön majd.

Már egy éve lehet, hogy Rező bácsi, Isten nyugosztalja, házát egy vele korú fiatalabb pár megvette. A nő, Jázmin, velem egyidős lehetett, negyven körül. Akkor még feltűnt a faluban – városi öltözet, városi mozdulatok, mintha idegen léghajóból szállt volna ki.