Falusi élet 3. rész

A következő három szombat délelőttön egyre kifinomultabb, de egyre mélyebb zavarral zajlott. Már nem volt benne a kezdeti sokk vagy a döbbenet. Inkább egy furcsa, kiszámítható és mégis rendkívüli rutinná alakult. Olyan volt, mint egy lopakodó szertartás. Beléptem a csendes házba, a kulccsal, amely már az én kulcsom is volt. A hálószobában már vártak rám, vagy éppen a saját előjátékukba merültek. És amikor Jázmin utasított: „Dugj meg”, én engedelmeskedtem. De soha ugyanúgy.
Volt, hogy oldalt feküdtünk, kis kifli nagy kifliben Jázmin előttem, és ő előtte, szembefordulva, Zoltán. Ők ketten nézték egymást, simogatták egymás arcát, csókolóztak olyan szenvedéllyel, mintha én ott sem lennék.
Én csak a háttérben mozogtam, testem rögzítve az övékéhez 16 centi mélyen, de tekintetem kizárva a kapcsolatukból. Ez volt a zavaró a fizikai közelség és az érzelmi távolság szürreális keveréke. Néha, az intimitás hevében, Zoltán keze elvesztette a tájékozódást, és nem Jázmin oldalát, hanem az enyémet simogatta meg. Egy kézfej érintése a derekamnál, vagy egy ujj a hátamon. Ezek a véletlen – vagy nem annyira véletlen – érintések bennem csapódtak ki. Nem vágyat, hanem egy őrült érzékenységet keltettek. Mert az volt a legnagyobb megerőszakolás a kezdetektől fogva saját magamon, hogy egy másik férfival, pucéran voltam ebben a helyzetben. A saját testem meztelensége és sebezhetősége soha nem érzett ilyen nyilvánvalónak és kiaknázottnak. Nemcsak szexuális eszközként, hanem szinte mint tárgyként voltam jelen.
Ezért a következő alkalommal én voltam alul. Egyszerűen így éreztem biztonságosabbnak, rejtve, háttérben. Jácint ülve lovagolt rajtam, a farkam mélyen benne, miközben fejem két oldalán Zoltán térdei voltak. Ő térdelve felettem, átölelte, tartotta a feleségét, mintegy irányítva és támogatva minden mozdulatát. És én, alulról, láttam Zoltánt. Láttam a csüngő herezacskóját, az idő és a betegség által megnyúlt, törékeny részét. És valami őrült módon, ez segített. Ez volt a fékezőerő. Ez a látvány egy jéghideg zuhany volt, amely a testemet ugyan nem hűtötte le, de a lelkemet éberen, tudatosan tartotta. Lassította a kéj felé vezető utat, arra emlékeztetett, miért vagyok itt.. nem én vagyok a hős, hanem egy helyettes. Ez a tudat megóvott attól, hogy túlságosan belefeledkezzem.