A Velencei-tó titka 2. rész

Eltelt 30 év. Feleségem és két okos, szép felnőtt gyermekem lett, az első unokám útban, egy jól menő tervező és kivitelező irodám van. Három hete meghívót kaptam „A hőszigetelés előnyei” című kétnapos konferenciára egy velencei tavi 4 csillagos wellness szállodába.
A szálloda halljában álltam és a kezemben szorongattam a meghívót. A „Hőszigetelés előnyei” felirat ironikusan csillogott a fejemben. A feleségem biztatóan mondta, hogy:

– Menj csak, nem dől össze nélküled a világ.
Nagy lélegzetet vettem, és odaléptem a regisztrációs pulthoz. Egy velem hasonló korú nő állt mögötte, elegánsan, de laza stílusban. A szeme a papírok között járt, amikor rá köszöntem.

– Kézcsókom. Kiss Balázs vagyok, a Kész-Terv Kft. Képviseletében – mondtam és átnyújtottam az előregisztrációs meghívómat.
Felnézett rám. A világítóan világoskék szemei, mint két gleccser-tó, azonnal megállította az időt. Elolvastam a mellényén a névtáblát: „Judit. Főszervező”. A szívem egy nagyot dobbant, majd mintha teljesen leállt volna. A levegő kiszorult a tüdőmből. Ő is megmerevedett. Az ujjai a pult szélét markolták, és úgy nézett rám, mintha szellemet látna. Harminc év pora táncolt a szemünk között egy pillanatra, aztán mindketten összeszedtük magunkat. Szó nélkül nyújtotta át a regisztrációs lapot.

– Itt írja alá – hallottam a hangját. Olyan ismerős volt, és mégis idegen. A hangszíne mélyebb, érettebb lett.
Aláírtam. A toll megcsúszott a papíron, furcsa lett az aláírásom. A kezembe adta a szobakártyát és a programfüzetet. Ujjaink egy pillanatra összeértek. Meleg volt a keze.

– Köszönöm! – Mormogtam és elindultam. A szívverésem a fülemben zúgott.
Vacsorakor a svédasztalnál próbáltam a választásra koncentrálni, de a látvány elvonta a figyelmemet. Judit a saláták előtt állt, egy kis tányérral a kezében. Mosolygott, amint egy-egy fogást nézegetett. A mosolya ugyanaz maradt. Az a lassú, a szeme sarkába húzódó, igazi mosoly. Odamentem hozzá, nem tudom, miért tettem. A lábaim vittek oda maguktól.

– Bocsánat – kezdtem és a hangom rekedten hangzott. – Tudom, hogy fura lesz, amit mondok. De... van egy harminc évvel ezelőtti emlékem a Velencei-tóról. Egy nyári estéről. Egy... egy zöld Ladáról.
Lassan leeresztette a csipeszt, amivel a zöldségeket fogta. Felnézett rám. A világoskék szeme nyugodtan, de feneketlen mélységgel fogadott.