Érett, nagy mellű nők megismerése 3. rész

– Figyelj, fiam. Kérésem lenne... nem hazudok. Kati, tudod, anyád „elhízott” barinője, köztünk kezd kialakulni valami – mondta apa, és most végre egy pillanatra a szemembe nézett. – Tudod, Kati más. Prűd, visszafogott, érzékeny...
– Apa, ne ezt... – kapkodtam a levegő után. – Már így is eléggé gáz, zavarodott vagyok azok miatt, amik...
– Oké, oké – vágott közbe. – Nos, a kérésem az lenne, hogy... Kati még nem akar ide költözni és kéne valaki, aki takarítana is... – köhécselt egyet, majd erőt vetett magán. – és hát... én nem akarok már belebonyolódni olyan dolgokba. Tehát jobb lenne, ha szombaton délelőtt Bözsi néninek, ő a Józsi kollégám keresztanyja, megmutatnád a házat. Nagyon kell neki a pénz. Na meg ez az – furcsa hangon fejezte be.
Most Kati, vagy az a Bözsi néni? – villant át az agyamon. De nem kérdeztem. Azt mondta, ha elvállalja, majd megállapodnak a pénzben. Azzal nem volt gond.
Szombaton nagyapám Rigóját kezdtem volna bütykölni az udvaron és már-már elfelejtettem Bözsi nénit, amikor megszólalt a kapucsengő. Kimentem a fehér overálomban, a kapunál egy szintén kendős, de nagyon nagydarab, testes, idősebb néni állt. Hirtelen bevillant huncutul, hogy a nagykaput kellene kinyitni, mert a közönséges kiskapun át nem fér be, ezért tágra nyitottam neki a vastag, rozsdás kaput, mintha teher szállítása előtt állnánk, de nem gonoszkodtam.
Bözsi néni lassan, de határozottan lépett be. A kendő alatt éles, okos szemek világítottak, és amikor rám nézett, mintha rögtön átlátna rajtam. Nem szólt sokat, csak annyit mondott.
– Az apád küldött. A házat kéne megnéznem.
Bevittem. A hatalmas teste kitöltötte a folyosót, de a jelenléte nem volt fenyegető. Szétnézett és a tekintetében nem az volt, amit Kláránál láttam, nem az üzleti vagy a fáradt várakozás. Hanem valami türelmes, de rendíthetetlen elszántság. Mintha tudta volna, hogy nemcsak a port kell eltakarítania innen.
– Ezt a nagy kócerájt is már csak a por tartja össze – mondta, amikor visszaértünk a nappaliba.
– Igen, ööö... asszonyom – dadogtam.
– Hívj Erzsikének... és tegezz nyugodtan.
Mi a faszom? Nem hívom én sehogy. Az én dolgom itt véget ért, gondoltam magamban, innen ezzel a nővel majd apám tárgyal, meg csinál, amit akar.
– Melyik is a te szobád? – kérdezte és a tekintetem önkéntelenül a hatalmas, gigászi melleire csúszott. Na, ebbe tényleg belefulladhat a bátor férfi. Hajrá, apám. Közben mutattam a szobám felé.