Egy élet számadása 3. rész

Vasárnap hajnal van. A kakas már kikukorékolta magát. Meztelenül fekszem egy huszonhárom évvel fiatalabb nő oldalán... nevelt lányom Marcsival. Bájosan szép, üde, mindig kívánatos és most, hogy alszik... egy tündér. A szuszogásával, halk horkolásával, az egész lényével. Én közelebb az elmúláshoz, parasztemberként most nem éves számadást végzek, hanem csak számba veszem az életem. Ki hitte volna, hogy azután a mélység után, amibe hajdan hulltam, egyszer még így, békében ébredek. Hogy valaki újra megérint, de nem csak testben – hanem úgy igazán. Aki nem kérdezget, nem vájkál, csak ott van. És az "ott lét" válik mindennél fontosabbá.
Marcsi a laborban folytatta a munkáját. Lelkiismeretesen, szinte elhivatottan, mintha a munkája révén is engem gyógyítana. És épp ott, a laborban történt, hogy ismét megjelent valaki a múltból, Karola, a hatvan körüli professzornő, aki már jó pár hónappal ezelőtt már felbukkant. Most újra ott volt, nem tolakodóan, hanem úgy, mint aki tartozik valahova. Marcsi örömmel fogadta, hamar egymásra hangolódtak ismét. Esténként egyre később jöttek a házba, vagy ha nagyon elhúzódott a munka, nem is jöttek a labor mögötti kis pihenőszobában húzták meg magukat, hogy engem ne zavarjanak. Karola furcsa módon lassan a család részévé vált. Együtt ettünk, segített főzni, nevetett velünk, észrevétlenül hozott át egy-egy ruhát, aztán még egyet. Hamar ott mosta a holmiját, majd bútorozni kezdte az alagsori vendégszobát. Nem volt ebből gond, sőt. Engem nem zavart. Volt hely bőven, de ami fontosabb, volt békesség a szomorúság csendessége mellett. Én és az én Marcsim... mi boldogok voltunk. Nem csak a testiségben, bár ott is igazán. Kiegyensúlyozott, meghitt életet éltünk. Olyan kapcsolat volt ez, ahol nem számított már sem a kor, sem a múlt. Csak az, hogy reggel még egymás mellett ébredünk. Nappal dolgoztunk, este elvoltunk, éjjel szeretkeztünk. A szomorú boldogság, a kis Marcsiban a nagy Marcsi tovább élt.
Egy hétvégén Karol haza ment a nagy gyerekeihez. Mi ki sem keltünk az ágyból. Vasárnap reggel. A reggeli fény szűrődik be a függöny résein. Marcsi a mellkasomon fekszik, haját kisimítja a légmozgás, amit a résnyire nyitott ablak enged be. Meztelen testünk összesimul, egymáshoz igazodva, mintha mindig is így lettünk volna.