Összetartás

Huszonegy vagyok, a bátyám huszonhárom, a húgunk pedig pár hét múlva lesz tizennyolc. Én Margó vagyok, anya után; a bátyám Tomi, apa nevét továbbvíve; a húgunk pedig Judit, anyai mamánkra emlékezve.

Egy tanyán éltünk – élünk. Judit mamáéké volt a kúria a körülölelő földekkel meg az erdővel. Apa a lovas művelést cserélte le gépekre: traktorra meg a hozzá való eszközökre. Anya meg a kúria körül sürgött-forgott: háztáji konyhakert, meg a magunk számára felcseperedő állatok – csirkék, kacsák, disznók.

Az országútig napi tíz perc séta, ott meg felvett a városi kisbusz, vitt suliba, aztán napköziből hozott haza. A nyár meg maga volt a paradicsom nekünk, gyerekeknek.

A városban úgy tartották, a családunk egy bezárkózó kis közösség. Mi gyerekek – miután ezt megtapasztaltuk – szintén zártan éltünk. Tomi apás volt: előbb vezette a traktort, mint hogy biciklizni tudott volna. Judit meg anyás – a seggéből ki nem lehetett vakarni, apa mondása szerint. Én meg éltem a magam világát kettőjük között. Vezettem én is a traktort – a nagyot meg a kicsit is –, a háztájiban meg tingli-tangliztam a trágyával meg a betakarított zöldségekkel, amiket anya meg Judit vermelt el.

Tomi persze mezőgazdasági szakközépbe ment – a vérében volt. Én különcként közgazdaságiba. Utáltam. Könyvelés, számok... de a természetemhez, a zárkózottságomhoz, a rideg bunkó stílusomhoz ez való volt. Judit meg – persze – idén lett állattenyésztő.

A gondok a Covid után kezdődtek.

Nem arról akarok mesélni, ahogyan bezártak, meg ahogyan egymás hegyén-hátán éltünk a kúriában. Arról se, hogy anya napról napra idegesebb lett, Tomi meg szinte csak a gépek között talált nyugalmat. Arról se, hogy Judit néha sírt este a szobájában, csendben, hogy senki se hallja. Inkább arról, ami utána jött.

A járvány után már mindenki fáradt volt. Nemcsak a bezártságtól, hanem attól a láthatatlan félelemtől is, ami hónapokig ott ült a vállunkon. Amikor végre megérkeztek az oltások, apa azt mondta: ez lesz a kiút. Nem gondolkodott sokat – mindig is olyan volt, aki inkább tesz valamit, mintsem tétlenül vár.

Mindannyian megkaptuk. Anyával egy percig se haboztunk, Tomi egy hétig kételkedett, aztán ő is elment. Judit volt a legbizonytalanabb, de apa szavára hallgatott.