Emancifaszkó 2. rész

A temetés után állófogadást adtam egy jónevű étteremben, ahová Ildi nem volt hivatalos. Mondtam neki, hogy menjen el hozzám, tudja a kódokat. Amikor haza értem, a házban minden ugyanúgy volt, ahogy reggel hagytam. A nappaliban a fehér orchideák illata betöltötte a teret, de számomra ez csak egy háttérszag volt, semmi több. Levettem a fekete kabátomat, mint aki egy unalmas munkahelyi nap végén megszabadul a formális jelmeztől. Ildi a konyhában ült, a blézere a székkarfán, blúza kigombolva, nyaksálja félrehúzva. Úgy festett, mintha ő gyászolta volna végig az egész várost. Amikor beléptem, rám nézett, és a tekintetében valódi részvét volt. Ez a tekintet tőlem idegen volt, nekem nem volt szükségem rá.

– Nehéz nap volt... – szólalt meg csendesen.
– Nekem? – Vontam fel a szemöldökömet. – Ugyan, Ildi! Ez csak egy esemény volt, amit le kellett vezényelnem.
Megfagyott a levegő köztünk. Letette a kezében tartott poharat, és hosszan nézett rám.

– Gézu! Ott álltál a koporsó mellett, és úgy beszéltél, mintha egy vállalati díjátadón mondanál beszédet, ahol posztomusz díjat adsz át. – Erre felnevettem.
– Nem ismersz! Nincsenek érzéseim a világ felé! Csak a testem... Talán azért, mert én így működöm. – Vállat vontam. – Az egész életem rólam szólt. Mindig is magamat szerettem a legjobban, és ebben nem lesz változás. Ha én összeroppanok, minden más is szétesik. Mások érzései sosem számítottak.
Ildi ledöbbent, lassan bólintott, de a szeme árulkodott, hogy nem értett velem egyet.

– Csak tudod, Berni nem volt akárki! Megérdemelt volna tőled egy pillanatnyi valódi gyászt!
– Gyászolni is csak a testemen keresztül tudok! – Feleltem nyersen. – A szívem ehhez üres.
Ildi meghökkenve nézett rám. Felállt, odalépett hozzám, és a keze a vállamra simult. Éreztem a mozdulatában a melegséget, amit én sosem tudtam visszaadni.

– Akkor ma este érzek helyetted is, de ne haragudj, én itt, abban a szobában nem tudok. – Mondta halkan.
Nem tiltakoztam. Nem is volt miért. Az éjszaka nem a halálról szólt, hanem arról az egyetlen területről, ahol valóban tudok adni és kapni. A testiségről. Mert ott még én is képes vagyok érezni.

– Köszönöm! – Mondtam szárazon, és kézen fogva húztam a vendégszoba felé.