Az új élet 2. rész

Nem akarta elhinni. Nemcsak azt, hogy megtörtént, hanem hogy vele történt meg. Hogy valaki, egy nő, nemcsak odáig eljutott vele, hogy levetkőzzön előtte, hanem... mindenestül megnyílt. Testben, szóban, mozdulatban. Irén. A negyvenkilenc éves, szemüveges, kicsit túlsúlyos, de annál bátrabb Irén. Nem úgy bátrabb, mint egy vagány csaj, hanem valami mélyebb, valami belső bátorsággal. Aki tudja, mit akar és nem fél azt elvenni. Egész szombat éjjel, meg vasárnap délelőtt is újra és újra lepörgött előtte minden. Nem a dugás volt a legerősebb, hanem az a pillanat, amikor Irén ott guggolt a traktor hátsó kerekénél, kissé széttett térddel,  az alteste nyitva előtte és csak úgy, természetesen, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, pisilt előtte. Nem szégyenkezve, nem sietve. Csak engedve. Norbi farka állt az emlékék miatt. A pina vörös belseje is látszott és az a sugár ahogy abból jött az enyhén aranysárga folyadék... szinte eszét vette az emlék. Azóta is abban a képben élt. Dél körül már nem bírta tovább. Kiment, beült a Rábába. Nem indította be, csak lecsúsztatta a nadrágját. Ott, az ülésen. Lehunyta a szemét, és elindult még egyszer. Vissza Irénhez. Vissza azokhoz a mozdulatokhoz, ahogy szétvetette a combját, ahogy suttogott, ahogy ráült. És újra ott volt. Testben nem, de minden másban. Addig húzta, addig markolta, verte a nagynak mondható 18 cm faszát, amíg szinte beterítette a kabinbt a gecijével. Jutott a kormányra, műszerekre, majd hagyta csepegni le a gumiszőnyegre.   Gúnyos mosoly, hogy az a beképzelt fasz öccse, aki azt hiszi felesége a világ legjobb nője majd a gecis kormányt simogatja.
Hétfőn reggel Zoli már a pajta előtt várta.
– Mi a fasznak vitted el a Rábát pénteken? – kérdezte félig nevetve, félig értetlenkedve.
Norbi zavarban volt, piszkálta a körmét, próbált egyenesbe nézni, de csak az olajos nadrágját bámulta.
– Ülés rugózás... recsegett. Ki akartam próbálni.
– Aha – mondta Zoli, de nem firtatta tovább. Norbi nem akart hazudni, de elmondani sem. Ez nem az a történet volt, amit sztoriként lehetett volna mesélni. Nem lehetett úgy elmondani, hogy ne veszítsen el belőle valamit. Hogy valaki meg ne nevesse, meg ne kérdezze: „Komolyan? Egy majd’ ötvenes nő, meg te, a traktorban? ” Na meg a geci a fülkében, kormányon.