Angéla irodája 5. rész

Lizi megdöbbent, lehidalt, felbőszült, és kétségbe esett – mindezt egy másodperc leforgása alatt. Ez a rövidke idő arra is elég volt, hogy többrétű érzelmeinek megfelelő grimasz jelenjen meg arcán. Aztán összekapta magát, de már késő volt, hisz Angéla látta. Mindegy. Megpróbált megnyugodni, hogy tiszta fejjel elemezze a helyzetet.
Szóval, ott volt Erna, akit ki nem állt, akit meg tudott volna fojtani egy kanál vízben. Egy arrogáns, lusta picsa. Angéla meg pont vele rakta párba a szokásos pénteki orgazmusra. Nem volt véletlen, sőt, nyilvánvalóan egy teszt volt. Épp ezért nem lehetett elcseszni. De hogy pont vele?! Legbelül tombolt a dühtől. Még a látványát is alig bírta elviselni, nemhogy a közelségét, intimitást nem is említve.
Amíg Angéla becsukta az ajtót és helyet foglalt a székében, addig Lizinek volt ideje végignézni Ernán. Az a nevetséges mennyiségű smink. Hány kilót kenhetett magára minden egyes nap? Biztos az összes pénzét erre költötte. Na jó, végül is nem volt benne hiba, biztos kézzel csinálta, a színek illettek egymáshoz meg hozzá is, csak éppen rettentően virító volt az egész látvány. A szemét egész jól kipingálta, bárcsak Lizi is tudott volna olyan ívet rajzolni.
Tekintete lejjebb ereszkedett. Fekete top, olyan feszes, mintha ráöntötték volna. Minden részlet látszódott. Két kisebb, de gyönyörű formájú mell. A bimbók cukik! Vajon mire keményedtek ennyire? Hasa szabadon volt, a köldöke... Hát, a köldöke tökéletes volt, azt be kellett vallania. Lejjebb: az a fekete valami tényleg szoknya volt? Olyan szűk, olyan rövid, olyan semmilyen. Hogy tudott benne akár egy lépést is megtenni anélkül, hogy felcsússzon? Pláne abban a magassarkúban. Legalább tíz centis volt. Így még vékonyabbnak hatottak a lábai.
– Ki szeretne először? – vágta félbe stírölését Angéla.
– Én! ¬ – válaszolt Erna, mielőtt Lizi felfoghatta volna a kérdést. – Én szeretnék először nyalni.
Hangja egyszerre volt hízelgő és fenyegető. Lizi rosszat sejtett, de nem volt mit tenni.
– Lizikém, akkor vetkőzz és helyezkedj kényelembe a kanapén – mutatott Angéla a kis tárgyalósarokra, amit vajmi kevésszer használt valóban tárgyalásra (vagy hát ki mit ért tárgyalás alatt).
Lizi lassított felvételként közelítette meg a kijelölt színhelyet, lassúságával időt akart nyerni. De mégis mire? Egy utolsó mindenre megoldást jelentő kibúvóra? Kifogásnak helye nem volt. Mire odaért, belátta, ezért végül is nagyobb hezitálás nélkül letolta a szoknyáját és feküdt volna fel.
– Lizikém, a felső is lekerül. Anyaszült meztelenül prezentálod magad egy ilyen ajándékhoz. Ez magától értetődő! – oktatta ki Angéla.
Tehát a szoknya mellé odakerült a felsője is. Tartott a bőr kanapéktól, mert olyan rossz volt hozzáérni, meg folyton odaragadt, pláne szex közben. Ez a típus azonban finoman simult bőréhez, puha volt és kellemes. Felfeküdt keresztbe, fejét a lapos, de széles karfának támasztotta, hogy lássa mit történik ott elöl. Lábait felhúzta, és minimálisan széttárta. Erna is odament, feltérdelt, lóbálta ide-oda hosszú, sötétbarna haját, majd kontyba kötötte. Széthúzta Lizi lábait és rápillantott a puncijára:
– Hm!
És már bukott is le, hogy rácuppanjon. Lizi meg felháborodott azon, hogy mit jelenthetett ez a hümmögés: Azt, hogy jól néz ki? Azt, hogy finom? Vagy azt, hogy nevetséges? Néha bizonytalan volt, hogy valóban szép-e a nemi szerve. Tudta, hogy nem kellene ezzel törődni, mert a pasik szerették, és nem problémáztak rajta. De például azzal nem volt elégedett, ahogy a kisajkai fodrozódtak, és hogy egy kicsit sötétebbek voltak. Vajon ezt vette észre Erna, és finoman gúnyolódott rajta? Egyáltalán a csajoknak, az „olyan” csajoknak, mik voltak az ilyen jellegű elvárásai?
Lizi nem tudta túl sokáig folytatni ezt a gondolatmenetet, mert Erna bizony úgy belekezdett, hogy a nyelvén kívül mindent elfelejtett. Olyan fürge volt, minden oldalról ostromolta a csiklóját, még egy perc és elszállt – volna. De Erna nem volt kezdő, és nem szerette a gyors meneteket. Mindig, amikor már nagyon hullámzott Lizi hasa, másfelé látogatott el. Vagy a hüvelyébe dugta bele a nyelvét, és lefetyelte a nedvét, méghozzá olyan mélyen, hogy Lizi csak lesett. Vagy a kisajkait szopogatta, szívogatta olyan elementáris erővel, hogy majd leszakadtak, de legalábbis megnyúltak. Vagy nem?
Aztán a kezei egyszer csak a melleihez férkőztek, megkaparintotta mindkét bimbót, és csavargatni kezdte. Minél közelebb nyalta a csúcshoz, annál erősebben csavart. Ha túl közel volt a csúcs, nyelve elmenekült a csiklóról, és a bimbó szorítása is alábbhagyott. Aztán kezdte elölről. Gyilkos művelet volt.
Erna mindezt nem azért csinálta, hogy Lizinek örömet szerezzen, hanem hogy Angéla előtt brillírozzon. Szeretett tetszeni neki. S hogy tetszését elnyerje, bármit megtett. Ez esetben teljes odaadással nyalta ki megvetett ellenfelét.
Tízszer is elugrott Lizi csiklójáról az utolsó pillanatban, mielőtt tartósan ott maradt volna. Amikor végre megadta neki a kegyelemdöfést, úgy belecsípett a mellébe, hogy Lizi felvisított. Csakhogy az a fájdalom nem tönkretette, hanem felerősítette orgazmusát.
Amint végzett, Erna felült és úgy törölt végig kézfejével a száján, mintha kocsmában lenne.
– Nyami! – vigyorgott gyerekesen.
Utána egymás szemébe néztek. Lizi tekintete hálás, Erna tekintete fölényes volt. Érthető, hisz az imént úgy elintézte Lizit, hogy se látott, se hallott. A következő pillanatban pedig már kezdett is vetkőzni. Ő volt soron.
Lizi még kissé volt a csúcspontjától, de muszáj volt felkelnie. Angéla mégiscsak figyelte őket. Erna szélesre tárta lábait, Lizi pedig először láthatta a szeméremét. Szép volt. Egyszerűen szép. Hibátlan. A bőre tükörsima volt, semmi makula, benőtt szőrszál vagy kiütés. Még csak egy piros folt sem. Vulvája mintha egy lexikonból lett volna másolva. A nagyajkak nem túl vastagak, a kisajkak nem túl hosszúak. Se nem túl piros, se nem túl sötét.
Ahogy hajolt közelebb, lágy testápoló és Erna saját nedvének illatkeveréke ütötte meg orrát. Egy pillanatra majdnem elfelejtette ellenérzését. De csak egy pillanatra.
– Gyerünk, cicus! – követelte Erna, miközben ujjaival széthúzta bőrét a csiklója körül.
Lizi félrerakta mérgét, és nekikezdett. Nyalt, szopogatott, szívogatott, lefetyelt, ahogy csak tudott. Nagyon kellett koncentrálnia. Melyik mozdulatra mi volt a reakció? Két perc sem kellett, és rájött a helyes technikára. Beleadott mindent, és gyorsan el is szállt Erna.
Büszkén egyenesedett fel és nézett a főnökére.
– Gyors voltál – jegyezte meg Angéla. – De ez nem gyorsasági verseny. Nekem fontosabb a minőség. A munkában is, meg ebben is. Úgyhogy, legyél szíves még egy kört adakozni.
Lizi mérges volt, és csalódott, hogy ez nem jött be. Pedig mennyire igyekezett. Legszívesebben duzzogva elvonult volna. Persze tudta, hogy Angélának igaza volt. Ezért is volt mérges – a leginkább magára.
Vett egy mély levegőt és épp vissza akart volna merülni Erna lábai közé, amikor is észrevette, hogy ő bizony hasra fordult. A kerek kis fehér popsija virított ott, lábai enyhe terpeszben. Hogyan kellett volna hozzáférnie? Lehajolt, próbálta bemérni a megfelelő szöget. De mégis hogyan kellett egy csajt hátulról kinyalni? Legjobb esetben is a hüvelyét tudta volna nyelvezni, a csiklóhoz nem jutott volna. Miközben az orra és szeme előtt a fenéklyuka lett volna, ami miatt elfintorodott.
Ugyan nem volt betervezve, de Angéla ismerte annyira Ernát, hogy nem lepte meg ez a manőver:
– Sok lány szereti, ha a popsiját is nyalogatják. Ne gondolj rosszra! Erna majdhogynem egy mániákus tisztálkodó. Legalább naponta kétszer zuhanyzik, de ha a nagy dolgát kell végeznie, az újabb zuhanyt jelent, de legalábbis egy cicamosdás. Ami a higiéniát illeti, nem kell aggódnod.
Azzal széthúzta Erna farpofáit, ujjával ide-oda körözött az ánuszán, félig bedugta, majd kihúzta és odatartotta Lizi orra elé.
– Látod, szép tiszta.
Azzal hátralépett, és Lizire bízta a döntést. Aki már megint lelombozódott, lehidalt, le minden. Miért került folyton ilyen erotikus zsákutcába, ahol igazából sosem volt kiút? Miért kellett körülbelül ötpercenként felrúgnia az elveit? És miért volt ennyire pokolian izgató ez a perverziót súroló, látszólag önkéntes, de valójában játék? Tudta a választ, de nem merte magának bevallani.
Mégis lebukott. Oda. Nyalni kezdett. A punciját, már amennyire bírta, utána pedig odakóstolt a fenekébe. Nem volt más íze, nem volt különbség. Csak a tudat. Márpedig ez a tudat nem csak Lizit készítette ki, hanem Ernát is. Alulról odanyúlt a csiklójához és dörzsölte. Más volt most a hangja. Mélyebbről jött a sóhajtás, hörgősebb volt a nyögés. Lizi megint odanyaldosott a fenekébe, de nem jött szívből.
Ekkor egy kezet érzett a puncijánál, rögtön a csiklóján. Nem kellett hátranéznie, Angéla volt. Abba is hagyta a nyalást, hogy a saját élvezetére tudjon koncentrálni, erre azonban abbamaradt az izgatás. Kérdően hátranézett.
– Csak ha szépen eszegeted a popsiját.
Már megint egy olyan zsákutca. Ezúttal nem filozofált, hanem engedelmeskedett. Megmarkolta a két puha halmot és nyalta, nyelvezte, nyálazta, harapdálta, közben pedig örült a mozgolódó ujjaknak – mind Erna, mind az ő saját punciján. Minél közelebb került saját csúcspontjához, annál bátrabb lett, annál mélyebben nyalt bele „oda”. Aztán valamikor elélvezett. Lizi agyacskájában a popsinyalás emléke az orgazmuséval párosult és lett eltárolva. Mindfuck.
Nem is vette észre, hogy Erna már percekkel korábban „megvolt”. Felkelt. Kicsit szédülten nézett körbe. Angéla mosolygós arcával találkozott.
– Büszke vagyok rád!
Lizi elpirult. Ez kellett neki: egy dicséret. Kicsit szánalmas, de nem volt mit tenni. Örült. Aztán amikor kezdett elpárologni a szexuális bódultság, akkor azért jól esett neki a mosdóba sietni, és alaposan arcot mosni. Megtörölgette magát és belenézett a tükörbe. Aznap is tanult valamit. Nem kellett valakit kedvelnie ahhoz, hogy egy jót szexeljen vele. Egy 21 éves, alapjaiban még romantikus beállítottságú leányzónak ez bizony még újdonság volt.
Mivel az élvezetet előrevették, ezért péntek délutánra maradt a munka. Szorgalmasan csinálta négyig. Mielőtt lecsukta volna a gépét, még megnézte az emaileket. Aznap nem jött fikázódó levél Ernától. Vajon jó jel volt?
Lizi hazament. Útközben vett egy fagyasztott pizzát és egy üveg rozét (valami hasonlót mint amit Angélánál ivott). Elfeküdt a kanapén, nyammogott, kortyolt és bambult a semmibe. Valahányszor végiggondolta az elmúlt két hét eseményeit, alig akarta elhinni. Pedig időközben elfogadta (többé-kevésbé), mégis olyan valószínűtlen volt. Az ember a történteket akkor tudja jól feldolgozni, ha beszél róla. Lizinek is beszélhetnékje támadt. Mégis kivel tudott volna ilyesmiről csacsogni?
Egyedül érezte magát, emiatt szomorú lett. Korábban ilyenkor kirittyentette magát, elment szórakozni, élvezte, ahogy a pasik csapják neki a szelet, amivel felturbózta az egóját, végül egyfajta képzelt felsőbbrendűséggel hazatért és két-három napig jól volt. Ez volt a megoldás!
Szombat este. Zuhany, ruhásszekrény, tükör. Próbált nem arra gondolni, amikor Angéla kedvéért csípte ki magát. Végül elkészült. Nézte a telefont, hova lenne érdemes menni. Néhány csajjal az egyetemről még tartotta a kapcsolatot. Nem fűlt hozzá a foga, de arra pont jó volt, hogy ne egyedül legyen. Ha egyszer bementek valahova, onnan már nem kellettek. Még egyszer utoljára nézte magát a tükörben. Elképzelte, milyen pasik nyomulnak majd rá. Pasik. Pasik? Nem tudta elképzelni, vagyis hát tudta, de nem akarta. A gondolat, hogy egy pasi a közvetlen közelében, hogy hozzáér, visszataszította.
Rémülten pislogott a tükörképére. Elővette a telefont, pötyögött: tali lemondva. Visszament a borosüveghez, jól meghúzta. Fel-alá járkált a lakásban. Feszítette belülről az egész helyzet, az összes felismerése, a testi és lelki élmények. Valahogy fel kellett ezt oldani. A bőgés határán volt. Érezte, ahogy roskad össze, nem bírta magát tartani. Végül felhívta az egyetlen személyt, akivel többé-kevésbé őszintén tudott beszélni. Bár az kész csoda volt, hogy a sok szipogás-hüppögés közepette egyáltalán bele tudott nyögni néhány értelmes szót a telefonba.
Fél óra múlva csengettek. Emese volt az. Lizi úgy a nyakába borult, hogy alig bírtak a kanapéig elbotorkálni. Ott aztán Lizi kisírt magából mindent. Fél órán át zokogott Emese nagy keblein, ami nem csak lelkileg tett neki jót, hanem testileg is, s nemcsak neki, hanem Emesének is. Vajon mindketten sejtették, hogy mibe torkollik majd ez a szombat esti „vészhívás”?
Meleg nyári este volt, így Emese nem volt túlöltözve. Egy spagettipántos top volt csupán rajta, meg egy rövid farmernadrág. Nem volt vékony, de duci sem, ő az a husi típus volt. A már említett nagy mellekkel, amikről Lizi azután szerzett igazán tudomást, hogy kibőgte magát. Az utolsó orrfújás után egyszer csak átkattant valami. Újra visszafeküdt oda, de már máshogy. A keze nem bírt magával. Simogatta, fogdosta, kibontani viszont nem merte. Azt Emesének kellett. Azzal át is tört a gát. Lizi csókolgatta, nyalogatta, habzsolta őket. A nagy kemény mellbimbók különösen hívogatóak voltak, mélyen szopogatta őket.
Lizi szeretett szopni. Amelyik pasinak szép farka volt, és tudta, hogy ápolt, na, meg persze „olyanja” volt, akkor szívesen és hosszasan szopott. Nemcsak izgató, hanem nyugtató érzés volt számára. Ugyanezen előszeretettel esett neki Emese bimbójának. Csak az valamiért sokkal jobb volt. Kisebb, nem kellett annyira kinyitni a száját. Ugyanakkor mélyen be lehetett szívni a szájba, és cuclizni rajta. Minden egyes szívásnál húzódást érzett a puncijában, nem lucskos volt, hanem már folyt. Vágyott már a puncija... Akármire is. De egyelőre maradt a mellen, már csak azért is, mert Emese átfogta a fejét és szorította rá. Mely szorítás nem kényszerként, hanem szeretetteljes ölelésként tűnt. Ugyanezt végigcsinálta a másik mellen is, csak akkor Emese keze már odaférkőzött a lába közé, és Lizi cicizve elment.
A rövid pihenőt kihasználva Emese teljesen levetkőzött. Lizi szerencsére vette a lapot, és felfogta, hogy neki is tennie kellene valamit. A kis mohó újonc! Annyira bekapta ez a világ, hogy helyenként nem tudott leállni, és nem vette észre, mikor kellene adni is. Végül kinyalta Emesét, bár a puncija nem tetszett neki egyáltalán. Remélte, hogy ez nem derült ki közben, be is csukta inkább a szemét. Utána a mellein aludt el.
Amikor felébredt, Emese már nem volt ott. Újra egyedül volt, bár már nem volt annyira padlón mint előző este. Délután görcsölni kezdett a hasa. Este megjött. Így legalább értette, miért ingadozott annyira a hangulata.
Tiszta fejjel visszatekintve egy szappanoperában érezte magát. Ő, Lizi, volt a főszereplő. A további szereposztás: Angéla, aki után sóvárgott, de nem kapta meg. Nem úgy, ahogy akarta – még nem. Erna, akit rühellt, de milyen jó is volt vele nyalakodni. Emese, aki nyomult rá, ő meg kihasználta. Mindezt két hét alatt. Ilyet kapcsolati szövődményeket pasikkal két hónap alatt sem produkált. Persze rásegítéses volt az egész, hisz Angéla irodája úgy hatott mint valami leszbikus inkubátor, de akkor is.
A piros betűs napjai miatt járt a home office. Jólesett visszahúzódnia. Nem használta lógásra, dolgozott szorgalmasan. Bár a csütörtök folyamán menzeszének vége lett, nem akaródzott neki pénteken bemenni az irodába. Kellemes volt a többnapnyi magány és a menstruáció által padlóra küldött libidója még csak éppen, hogy éledezett. Bármennyire is csalogató tudott lenni egy „Orgasm Friday”, inkább lustálkodott volna még egy kicsit, hogy aztán hétfőn újult erővel (és kiéhezett puncival) vesse bele magát az irodai kavalkádba.
Így hát beikszelte a speciális Outlook-naptárban a pénteket is, és küldött egy tömör emailt Alíznak, miszerint pénteken is igénybe venné a home office lehetőségét. Eleinte feszülten figyelte, jön-e reakció, de miután egy óra múlva sem érkezett elutasító válasz, elvigyorodott önnön csintalanságán.
Azonban tíz óra körül csengettek. Lizi iszonyúan megijedt. Egy hónapja sem lakott meg az új lakásban, egy kezén meg tudta számolni, hogy ki ismerte egyáltalán az új címét. Ki lehetett az? Emese? Azóta nem is beszélt vele. Valamelyik családtagja?
Óvatosan szólt bele a kaputelefonba. Angéla volt az! Zakatolni kezdett a szíve és zúgni a feje. Azonnal beengedte a bejáraton, nem akadékoskodott. Közben keresztül-kasul pörögtek a gondolatai. Mit akarhatott? Valami rosszat tett? Rájött a turpisságra? De mégis hogyan? Hallotta magassarkújának a kopogását, ahogy közeledett. Vészjósló volt. Lizi remegett. Nem is várta meg, hogy az ajtajához érve újra csengetnie kelljen. Ahogy odalépett, már nyitotta is ki és engedte be, mint valami jóravaló cselédlány.
– Szia Lizikém! – üdvözölte mosolygósan, mire Lizi csak tátogni tudott, mert hang nem jött ki a torkán. – Szeretném megtekinteni a munkakörülményeidet. Munkaadódként ellenőriznem kell, hogy megfelelően tudod-e ellátni feladataidat.
Lizi erre csak egy bárgyú mosollyal tudott reagálni.
– Konkrétan hol dolgozol? – akarta tudni a főnökasszony.
Lizi remegő térdekkel mutatott a konyha irányába, ahol a nagy étkezőasztalon volt a laptop, mindenféle papír, rajtuk az egér és a headset. Angéla udvariasan levette a szandálját és követte. Lizi hálás volt azért, hogy reggel annyira unatkozott, hogy mindenhol felmosott. Különben nagyon égő lett volna, hogy a főnökének koszban és morzsában kellene gyalogolnia. Meg különben is... Tekintete Angéla lábain ragadt. Olyan szexi volt, ahogy mezítláb lépkedett.
Lizinek le kellett ülnie, és bemutatnia, hogyan dolgozik.
– Hm, igen. A szék ergonómiája nem megfelelő, de egyelőre megteszi. Szükségletedet hol végzed?
Nagy szemekkel nézett Lizi.
– Hova ? – kérdezte még egyszer Angéla.
Lizi elvezette a fürdőszobába. volt végigvezetni a privát szférájában, de valahogy... Bizony izgató is.
– Ha rendetlenség is van, de legalább tiszta. Elfogadható. Mint azt tudod, óránként tíz percet a képernyőtől távol kell töltened. Olyankor hova mész, mit csinálsz?
Lizi hirtelen nem is tudott mit mondani, mert nem nagyon tudatosult benne ez a szabály. Bent az irodában ritkán volt többet mint fél órát a képernyő előtt. Mindig járkált ide-oda, kérdezett, vagy... „mást” csinált. Itthon simán dolgozott három órát is anélkül, hogy felállt volna. Utána meg egy órán keresztül fütyült a munkára. Ezt így nem igazán vallhatta be.
– Olyankor átmegyek egy másik szobába, kinézek az ablakon, vagy kicsit tornázok, nyújtok, vagy röviden lepihenek – vezette Angélát először a nappaliba, aztán a hálószobába.
– Értem. A menzeszednek vége már?
– Igen – vágta rá Lizi, de következő pillanatban jutott eszébe, hogy az Outlook-naptárba nem egészen ezt írta.
– Akkor nem igazán értem, hogy a dresszkód itt nálad miért nem érvényes.
Elvörösödött, lesütötte a szemét. Mire néhány másodperc után felemelte, Angéla a telefonját tartotta elé. Az a bizonyos naptár volt megnyitva.
– Arról nem is beszélve, hogy a mai távolléted oka sincs teljesen precízen megadva, hogy finoman fogalmazzak.
Lizi egész teste remegett. Lebukott. Rajtakapták. Ez a csokornyi érzés, a szégyen, a félelem, a bizonytalanság, pedig valahogy nagyon édes volt. Az adrenalin, az aggódás, hogy mi fog történni. Ez nem volt meg neki eddig, ez hiányzott a gyerekkorából. Hányszor, de hányszor provokált ő, de mindig csak lágy megértést kapott, sosem egy igazi szidást, vagy büntetést. Vajon ezért vonzódott Angélához? Olyan természetességgel sugárzott belőle a dominancia, a szigor, az irányítás, miközben ugyanakkor kedves, meleg és empatikus volt, ez Lizinél célba talált.
– Még csak egy hónapja sem vagy nálam. Ez a harmadik hét, ugye? Múlt héten még enyhébb bánásmódban részesültél, most ez a kedvezmény már nem jár. Mondd, mit tegyek egy ilyen engedetlen, szemtelen kispicsával?
Lizi alig bírt talpon maradni. A tettenérés miatti izgalom, ez a leszidás, a félelem és ráadásként a szóbeli olyan volt, mintha egyszerre lenne a teste áram alatt, egyszerre stimulálnák az összes erogén zónáját és közben még csiklandoznák is. Szédülni kezdett. Azt akarta, hogy kezdődjék már, hogy essen neki, büntesse, alázza, használja. Várta a katarzist.
– Vetkőzz le szépen!
E kérés oly kedves volt, hogy sem parancsként, de még utasításként sem hangzott. Inkább mint engedély egy már meglévő kívánság megvalósítására. Ennek megfelelően szinte megváltás volt Lizinek, hogy kibújhatott kinyúlt pólójából, letolhatta bő sortját és kiléphetett nagymamás bugyijából (amiben bár volt egy betét, de az hófehér maradt).
Végig egymás szemébe néztek. Csak miután Lizi lemeztelenítette magát, kezdte Angéla pásztázni a testét. Körbejárta, ahogy szokta, bár ez most csak félig sikerült, mert nem volt sok hely. Utána ismét a szemébe nézett, ujját finoman Lizi álla alá helyezte.
– Nos, ha te nem tudod, mit kell tenni egy ilyen puncuskával, hogy szófogadó legyen... Én tudom! Csupán a beleegyezésed szükséges ahhoz, hogy megneveljelek.
Lizi úgy bámulta Angéla szemét és ajkait mintha hipnotizálta volna. Végül is nem volt ez messze az igazságtól. Bólintott.
– Halljam a szádból!
– Igen, légy szíves nevelj meg!
Alig bírta kinyögni a mondat végét, mert izgalma már rég áttörte az elviselhetőség határát.
– Biztos? – tett rá még egy lapáttal Angéla.
– Biztos! – vágta rá Lizi.
Erre Angéla elkezdte lassan felhúzni a szoknyáját. Mikor már majdnem combközépen volt, benyúlt a lába közé és jól láthatóan simogatta, dörzsölte punciját a bugyiján keresztül. Aztán csípőjével enyhén táncikálva letolta, kilépett belőle és Lizi orra elé tartotta. Látszott a nedve a fehér anyagon. Ínycsiklandó volt. Végül összegyűrte és finoman Lizi szájába tömte.
– Egy kis finom íz a szádba. Meg aztán kelleni fog a hangtompítás.
Minden egyes mozzanat, verbális alázás és ijesztgetés villámként ütött az alhasába, majd bugyogott végig a testében. Már nem sok minden tartotta össze, Lizi bármelyik pillanatban elalélhatott a fojtó-feszítő izgalomtól. Azonban Angélának, aki ezt jól látta, esze ágában sem volt enyhíteni szenvedésén, sőt, inkább rátett még egy lapáttal.
– Mivel nem gondoltam, hogy korrekcióra lesz szükséged, nem is készültem. Azonban remélem a saját konyhai felszerelésed segít majd téged helyes útra terelni.
Azzal sorba nyitogatta a szekrényeket és fiókokat Lizi konyhájában. Először egy kis vágódeszkát talált fából. Talán akkora volt a felülete mint három nő tenyér plusz a nyél. Angéla felemelte, megforgatta kezében.
– Ha nincs más, ez is megteszi. De azért tovább keresek, rendben?
Az egyik fiókból előhúzott egy fakanalat.
– A klasszikus! Szeretem.
A másikból pedig egy kis rózsaszín szilikon lapátot.
– Ez sem rossz. Egy modern darab.
Kirakta egymás mellé a három eszközt. Lizi rémült szemekkel nézte őket.
– Szépek, ugye? Melyikkel is kezdjük?
Bár Lizi az elmúlt egy-két percben (amíg Angéla a konyhájában kotorászott) fel tudott készülni lelkileg az elkerülhetetlenre (sőt, már amikor Angéla beszólt a kaputelefonba, tudta, hogy nem ússza meg), most mégis lefagyott. Bámulta a három eszközt és... Semmi és. Egyszerűen csak üres fejjel bámulta őket.
– Igazad van, honnan is tudnád? Inkább bemutatom őket egyenként.
Azzal megfogta Lizi kezét és úgy az ölébe rántotta, hogy csak úgy nyekkent. Hasonló volt a pozíció mint néhány napja az irodai konyhában. Lábait Angéla helyre igazította, hogy kinyújtva legyenek, enyhe terpeszben, emiatt támasztania kellett magát a kezeivel, különben előre bukott volna. Feje mélyen lefelé lógott, feneke – a lényeg – volt a legmagasabban.
Kezdésnek a két farpofája kapott egy megnyugtató, helyenként felizgató simogatást, markolászást. Angéla keze, tenyere Lizi esetében varázserővel bírt. Azonnal kezdett elernyedni és ellazulni. Puncija szinte úszott a saját nedvében, amikor suhant az első csapás. Kicsi volt és gyors, nem fájt különösebben. Aztán következett még egy és még egy. Mivel feneke Angéla bal oldalára esett, ezért jobbkezes lévén a csapások a másik oldalról, Lizi szemszögéből felülről érkeztek. Illetve záporoztak, hisz Angéla gyors egymásutánban terítette be Lizi fenekét. Sok volt ez így hirtelen az újoncnak, ezért a tizedik ütés után már hangosan szuszogva nyifogott (már amennyire a rögtönzött szájpecke ezt engedte). Aztán abba is maradt az egész.
– Ez volt a szilikon lapát. Amolyan bemelegítő eszköz. Enyhe vörös színt kölcsönöz a popsikádnak és a megfelelő hőfokra hevíti. Következzen a fakanál.
Lizi felkészült és összeszorította a farpofáit. Angéla persze nem rögtön ütni kezdett, hanem simogatni. A fenekét, a combjait, a kanál éle még a vájatba is becsúszott. Körözött és nyolcasokat írt le, egészen addig, amíg Lizi el nem lazult. Akkor aztán csattant. Ez már csípett és sajgott rendesen. Lizi nyüszített egy rövidet, de aztán néhány mély levegővétellel „feldogozta”, magába engedte a fájdalmat. Sohasem csinált még ilyet, mégis olyan kiteljesítő volt, hogy maga is meglepődött.
Az elsőnél az ilyesmi mindig könnyű, a többinél már vonaglott és hörgött. Ritmustalanul érkeztek a becsapódások, hol ide, hol oda. A végén mindenhova jutott, még a feneke és combja közötti érzékeny átmenetre is. Lizi úgy érezte, feneke izzik. S valóban egy szép, mély vörös tónusban virított.
Megfordult a fejében, hogy vajon bírja-e tovább. Fájt a feneke és fogalma sem volt, meddig tart ez a büntetés. Nem volt mersze megkérdezni, nem volt ereje védekezni. Nem is állt volna szándékában. Ő ezt akarta. Nem utolsó sorban a puncija forróbb állapotban volt mint a feneke. Ilyen felajzott állapotban képtelen lett volna szembeszállni.
– El kell mondjam, hogy jól fogadja a segged a fakanalat, szinte imádja. Azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete. De jöjjön a finálé.
Már lendült is Angéla keze, utána egy hangos csattanás. Az az átható, mindent átrengető fájdalom! Lizi felkiáltott, már amennyire tudott a bugyival kitömött szájából. Az előző két eszköz kis felületen hatott, az ütés ereje szét tudott áradni, még ha csípett is. De ez a nagy fadeszka, amit nem is használt még eddig vágásra, olyan széles volt, hogy mindkét farpofáját lefedte. Gyakorlatilag az egész fenékfelülete egyszerre kapott egy nagyot, nem volt hova szétfolyni. Az ütés energiája nagy százalékban fájdalommá alakult, ami ráadásul lassabban múlt mint a fakanál vagy a szilikon spatula esetében.
Tudta ezt jól Angéla is, mert összesen csak háromszor landolt a deszka. Utána félrerakta és felállította Lizit. Mélyen a szemébe nézett.
– Tudom, hogy csöpög a puncid, de nem könnyítelek meg, mert nem érdemled meg. Én most elmegyek két hétre nyaralni. Viselkedj a távollétemben! Akkor jár a jutalom. Ha nem, akkor nem csak a popsid fog pórul járni ¬ – mondta, és ujjhegyével megpöccintette Lizi bal mellbimbóját.
Lizi úgy megremegett, mintha legalábbis 8-as erősségű földrengés lenne. Aztán dermedten nézte végig, ahogy Angéla kimegy az ajtón, de mielőtt becsukta volna, még visszanézett.
– Amúgy jól áll a piros a seggecskédnek.
Azzal Angéla eltűnt.
Leforrázva érezte magát. A totális hiányérzet. Ennyire még nem epekedett a befejezés után. Az exeivel többször előfordult, hogy idejekorán élveztek el, Lizi pedig bosszankodhatott. De azok semmik sem voltak ehhez képest. Mégsem érzett dühöt, még csak csalódottságot sem. Büntetésként fogta fel és fogadta el.
A hálószobába rohant, a szekrényajtó tükre előtt tekeregve tekintette még a hátsó részét. Jobbról, balról, kicsit pucsítva, kicsit terpeszben. Hosszasan csodálta a vörös fenekét. Mindkét farpofája szép piros volt, ahol pedig a vágódeszka csattant, ott bordó. Nem sérült a bőre, még csak nem is volt hurkás. Olyan érzés volt, mintha alaposan megégett volna a napon.
Minél tovább szemlélte magát, annál inkább tetszett neki. Büszke volt. Hálás. Törődöttséget érzett. Ezt mind tőle kapta, Angélától. Ekkor bejelzett a puncija. Ott a tükör előtt állva kezdett el maszturbálni. Vadul gyűrte a punciját. Próbált közben úgy állni, hogy kicsit lássa a megviselt fenekét. Végül a tükörnek támaszkodva élvezett egy óriásit – miközben Angéla bugyija még mindig a szájában volt. Így zárult a harmadik hét...