A 208-as szoba

1. Fejezet . Pandora szelencéje

12 év házasság után olyan volt, mintha Pandora szelencéjét kinyitották volna. A harmincas éveim közepén járó vozó nő voltam eltelve vágyakkal, és hirtelen minden lehetőség előttem állt azon a napon, amikor úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a szexet másokkal egymás jelenléte nélkül. A férjemmel évek óta swingerek voltunk, de ez az ötlet egyszerre volt veszélyes és csábító. A gondolat, hogy követem közvetlen vágyaimat és ösztöneimet, spontán legyek, és csak csináljam. Hogy azt mondjam magamnak: "Megvan az engedélye. "

Ez a gondolat belső lángot ébresztett bennem, tüzet, amely csak arra vár, hogy felrobbanjon. Mindig is olyan nő voltam, aki a szabályok szerint élt, a normális utakat követte, de most volt egy oldalam, aki ki akart szabadulni a kiszámítható rutinból. Mintha a mindennapi élet korlátai már nem tudták volna visszatartani szenvedélyem és izgalom utáni vágyamat.

Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy valami újat, valami tiltottat tapasztaljak meg. Kilépni a komfortzónámból és felfedezni az ismeretlent, mindezt egyedül. Aztán elkezdtem rá gondolni – a pincérre a szállodában. A barna szemű, fiatalos megjelenésű pincérre, aki mindig is felkeltette a figyelmemet. Bizonyos értelemben ártatlan volt, de a vágy és a kaland is megcsillant a szemében mikor rám vetette igéző tekintetét.

Kezdett elcsábítani a vele való szenvedélyes este gondolata. Egyre élénkebb lett a kép, ahogy testünk a szenvedély táncában találkozik, kezei felfedezik a bőrömet, és a legintenzívebb érzéseket keltik bennem. Éreztem, ahogy a testem remeg az izgalomtól és a várakozástól, miközben az elmém kétség és vágy között lebegett, de készen álltam megvizsgálni mi van az önuralmamon és a korlátaimon túl.

2. Fejezet . Az előkészületek estéje

Csütörtök délután volt, izgalmas lehetőségekkel a levegőben. Meg kellett győznöm a kollégáimat, hogy menjenek a szálloda éttermébe. Várakozással teli hangon kérdeztem: „Megyünk ma este vacsorázni? ” A kollégám kíváncsi volt, és megkérdezte: „Hová menjünk enni? ” Csillogó szemmel azt válaszoltam: „Mi lenne, ha a szálloda éttermében vacsoráznánk? ” Gyötrelmes szünet következett, amikor várakozás töltötte be a levegőt.