Érzelmek viharában 1. rész

A 18 éves húgom, Megan libegett be a konyhába a fekete bikinijében. Nem számítottam rá, hogy rámugrik körbefonva a karjaival és a lábaival. Miközben hangosan visított a fülembe, fel kellett tennem a pultra, hogy ne vágódjunk el.
– Annyira örülök, hogy láthatom az én bátyusom! Olyan rég láttalak!
– Örülök, hogy én is látlak Meg. Nem baj, ha közben veszek egy kis levegőt?
– Ó, persze! – mosolygott, és lemászott rólam.
Visszafordultam a pulthoz, és megragadtam a kanalat, amivel az előbb a jeges teámat kevertem. Korán jöttem haza a nyári vakációra, és a konyhában foglaltam el magam teaivással. Megan nyilvánvalóan kint volt a medencénél, és napozott.
– Hol van anya és apa? – Kérdeztem, iszogatva a teámat.
– Önts nekem is egy pohárral! Felmentek a kaszinóba a hétvégére. Azt hiszem, hétfőig nem is jönnek haza.
Mosolyogtam és közben kortyolgattam a teámat. Megan az asztalhoz ült, és elkezdett lapozni néhány magazint. Szakítottam időt arra, hogy hátradőljek, és csodáljam a húgomat Látszott, hogy lebarnult, néztem hosszú lábait és az egészen lapos hasát, majd a csodálatos melleit! Megan csak egy édes kislány volt, amikor két éve elmentem egyetemre, és most már egy kész felnőtt nő a csodálatos melleivel. A bikini felsőjének dekoltázsa engedte mutatni a karcsú nyakát és gyönyörű vállait. Felnézett rám mélybarna szemeivel, és mosolygott. Gödröcskék jelentek meg a pofiján, és rövid barna haja tökéletesen keretezte az arcát.
– Segíthetek valamiben? – vigyorgott.
– Hűha. Nem, csak két éve nem láttak. Erre nem számítottam.
– Mit gondoltál? 18 éves vagyok, most már tudod. És megígérted, hogy hazajössz a születésnapomra azon a hétvégén!
Most felállt, és újra odajött hozzám, ezúttal a karjait a nyakam köré fonta, és a fejét a mellkasomra fektette.
– Annyira dühös voltam, hogy lemaradtál a felnőtté válásomról. Tartozol nekem, Jason.
– Sajnálom, – mondtam, és hogy időt nyerjek, simogattam a haját. – Tényleg Meg, szerettem volna eljönni a nagy napra, de nem tudtam időt szakítani rá. De most itt van az egész nyár, és biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ünnepelni. Elviszlek étterembe, vagy akárhová, csak te és én.
– Tényleg? – és ekkor éreztem az első nyilallást a szívemben. Ez szinte egy fizikai reakció volt, mélyen a szemébe néztem, és többet éreztem, mint "testvéri szeretet". Váratlanul ért az az érzés, hogy lehajoljak és megcsókoljam azokat a szép ajkakat.