A második esély 2. rész

– Mégis mit gondoltatok? – Csattant fel Rebecca. – Nincs elég bajunk, ugye? A sajtó fél éve le nem száll rólunk, erre ti még rá is tesztek egy lapáttal!
– De...
– Nem volt elég, hogy az öcséidet meghurcolták? Hírnévre vágytok? Hát tessék! Címlapsztori garantálva! – Rebecca Miller dühtől vörös arccal meredt Meganre és Darylre, akik lehajtott fejjel álltak a konyha közepén.
– Az a gyökér megjegyzéseket tett Alexre – morogta Megan.
– És nektek feltétlenül vitába kellett szállni vele, ugye? Egyszer az életben nem lehetett volna csak úgy nyugodtan eljönni?
– Ha hallottad volna, miket mondott... – Megan szeme megvillant a dühtől.
– Pontosan tudom, hogy miket mondott! – Fojtotta belé anyja a szót. – Amiről az egész város beszél már fél éve! Istenem, miért nem küldtem még akkor elvonóra őket? – Rebecca a tenyerébe temette az arcát, majd pár pillanat múlva rám pillantott.
– Nem is tudom, mi lenne velünk nélküled. Ha nem vagy ott, már biztos a fogdában ülnek.
– Ugyan már – álltam feszengve egyik lábamról a másikra, ugyanis ha Megan nincs ott velünk az étteremben, akkor valószínűleg most én ülök abban a fogdában. Becca-nak fogalma sincs arról, hogy az a nyikhaj mennyire elvetette a sulykot – Megant szó szerint le kellett rángatnom a nyakáról. Nem lettem volna a helyében, bár kétségkívül megérdemelte.
– Azt hiszem, jobb lesz, ha pár napig nem mozdulsz ki itthonról! – Fordult vissza Rebecca a lányához, akinek torkán akadt a szó – szerencsére, mert amit a szemeiből olvastam ki, azt nem szívesen hallotta volna senki.
– Martin, megtennéd, hogy hazaviszed Darylt? – Nézett rám Becca, majd megfordult és elindult a nappali felé.
– Viszlát, Mrs. Miller – köszönt el halkan Daryl.
– De anya! – Találta meg a hangját Megan. – Úgy volt, hogy itt alszik!
– Sajnálom, de ma nem. Ahogy megjön apád, leülünk és átbeszéljük a mai napot. Ne haragudj, Daryl – nézett vissza a fiúra, aki láthatóan alig várta, hogy kikerüljön a háborús zónából.
– Semmi gond – motyogta, majd tétován megfordult és elindult az ajtó felé.
– Nyugi – állítottam meg a kitörni készülő Megant egy kézmozdulattal, majd Rebecca után indultam. Ahogy beléptem a nappaliba, hallottam, ahogy a lány dühösen fújtatva felrohan a lépcsőn. Rebecca az ablaknál állt lehajtott fejjel. Ahogy mellé léptem, összerezzent, megtörölte a szemeit és felém fordult.
– Mondd.