Munkahelyi 3. fejezet - Buszon

„Beszélnünk kell! ” – írtam Giselle-nek SMS-ben másnap. Bár tolakodónak és sürgetőnek tűnhetett a rövid üzenetem, de tényleg úgy éreztem, hogy szétrobbanok az este átélt élményektől. A válasz szerencsére nem sokkal később érkezett: "Rendben, ma hétkor a Két macskában". Nem ismertem a helyet, de nyugtáztam, hogy ott leszek. Megnéztem az interneten, hogy hová dugták el: egy városszéli utcában találtam rá. Démonkával aznap nem futottam össze, ami megkönnyítette a dolgomat a gondolataim összegereblyézésében.
A Két macska egy kertvárosi utcácska sarkán lévő, kocsmának már nem, de étteremnek még nem nevezhető helyiség volt. A hangulata inkább pubra emlékeztetett, ahol az ember a sarokban elbújva merenghetett az élet dolgairól egy pohár bor mellett. Egyből megcsapott az egyedi légköre, amint beléptem. A fabútorok, asztalok mind romantikus hangulatot árasztottak, de egy vacsorát már csak gondolkodva rendeltem volna. Annak ellenére, hogy a város szélén állt, mégis annyian voltak, mintha kisebb tömeg töltené be a teret. Néhányan a pult mellett italokat szorongatva, a párok inkább az asztaloknál ültek. Úgy éreztem magam, mint aki egy giccses retro filmbe csöppent, de el kellett ismernem, hogy beszélgetésre abszolút ideális volt a hely. Ráadásul a háttérmorajlás a kényes témákat is jótékonyan befogadta.
Giselle amint meglátott, szolidan intett, hogy észrevegyem. Két puszi után annyit mondott, miközben leültünk egymással szemben:
– Rendeltem neked inni.
Bólintottam, bár nem tudom, mennyire ismerheti az ízlésem, milyen italokat szeretek. Legutóbb , talán most is azt hozatott. Mielőtt bármit szólhattam volna, belevágott a közepébe:
– Szóval már megint a farkadnál fogva vezettek.
Kikerekedtek a szemeim, majd fülig pirultam. A szégyentől vagy a burkolt leteremtéstől – nem tudtam megmondani. Csak nyeltem egyet, és annyit nyögtem ki:
– Igen.
Elmosolyodott, és az asztalon átnyúlva megfogta a kezem:
– Ne szégyelld, nincs mit. A legtöbb férfi a farkán keresztül vezethető, maximum jól leplezik vagy tagadják. Ez természetes. Ráadásul te erős befolyásolás alatt álltál.
Huncut kacsintás volt a mondat végén, majd bólintott egyet. Nem tudtam, kinek jelez, de ekkor mellém állt a pincér két korsó , és udvariasan letette elénk. Miután ellépett az asztaltól, Giselle felé súgtam:
– Ismét ?
Hirtelen úgy felnevetett, hogy gyorsan hátra húzódtam.