Az irodalomtanárnő

Gyönyörü volt. Hosszú fekete haját néha összefonta, ami látni engedte arcának fegyelmezett, komoly szépségét. Amikor szabadon volt a haja, volt az arcában valami mélyen megértö egyszerre kislányos és anyai szépség. A ruháinak a szine mindig visszafogott volt, de rendkívüli ízléssel váaogatta öket egymáshoz. Frissen vasalt kosztümjei és bluzai eltitkolták alakjának gyönyörü íveit és a férfi agyat fegyelmezett állapotba hozták. Én nagyon ritkán mertem a nyakánál lejebb megállítani a tekintetemet. Azt hiszem a fiúk nagy része szerelmes volt belé. Ezt lehetett érezni a durva szövegek mesterkéltségén és azonnali elnémulásán mihelyt feltünt a távolban. Egy nagyon ismert férfinak volt a felesége ezért a tanárok is csak távolról csodálták. De mindenki szivesen beszélgetett vele, mert ez a fegyelmezett, komoly szépség nagyon közvetlen volt és mindig csak a valódi emberi problémák érdekelték.

"Mit gondoltok az öszinteségről? " Kérdezte a gimnázium első osztályában az első órán tölünk.

Miután sok válasz érkezett én is jelentkeztem:

"A hazugság mögött mindig gyengeség van, mert nem vagyunk képesek mások előtt vállalni magunkat, mert önmagunk előtt nem tudjuk pozitívan müködtetni néhány tulajdonságunkat. De! Az öszinteség mögött is majdnem mindig ott rejtőzik a gyengeség, mert elveszítjük a tartásunkat és azt akarjuk, hogy a másik ember anyaként kezeljen el minket, és szeressen úgy mintha erősek lennénk, pedig épp most vagyunk gyengék. Becsapjuk a másik embert és magunkhoz csábítjuk az öszinteség csapdájával. A valódi erő mindig előre megy és nem törődik azzal, hogy ki milyennek látja. "

Csend! Nézett a szemembe. Majd így szólt:

"A Te belső életkorod nem tizenöt, hanem ötvenöt. "

Ezután gyakran beszélgettünk órán, a szünetben, nála odahaza. A beszélgetésekböl nagy önbizalmat nyertem és azt hiszem az évfolyam legjobb diákja lettem. Irodalomóráinkon sokszor hosszú percekig csak mi beszélgettünk az élet értelméről, és a többiek csak csodálkozva hallgattak.

Mindig az íróasztal mögött állva tanított, az asztal lapja a combja közepéig ért.

Egyszer feltették az íróasztalt egy dobogóra mert a színjátszoköri próbákhoz ez kellett díszletként és a próbák ebben a teremben voltak délutánonként.