A titok

Huszonöt vagyok, Brigi, informatikus papíron, de valójában egy számítástechnikai boltban ülök egész nap, ahol egyszerre vagyok eladó, kisebb programozó meg gépjavító. A bolt eladó terében én tartom a frontot, hátul meg még hatan dolgoztak, két lány, négy srác, ők javítottak, programoztak, szaladgáltak ki cégekhez, lakásokhoz, ahova hívták őket.
Az utóbbi időben viszont minden kezdett leülni. Alig volt forgalom, a bevétel csökkent, a főnök meg úgy csinált, mintha minden rendben lenne. Mi pedig ellébecoltunk, egyik nap olyan volt, mint a másik, és már senkiben nem volt semmi lendület.
Na, ekkor toppant be ő. Vagyis hát ő, a nő. Harmincas lehetett, kemény tekintet, szigorú kisugárzás. Magas volt, formás lábai, kemény járása, a popsiján is látszott, hogy nem irodaszékhez van szokva, a melléről pedig lerítt, hogy mű, de valahogy mégis passzolt hozzá. Nem sokat kertelt: első napokban végignézett mindenkit, aztán simán a fél stábot kirúgta. Nem számított, ki mióta van itt – aki szerinte nem illett a tempójához, mehetett. Megtehette, hisz ő volt a tulaj és egyben a főnök.
Én maradtam. A munkámba nem tudott belekötni, sőt, egyre inkább felfigyelt rám. Ahogy múltak a hetek, hónapok, rájöttem, hogy mellette egészen más a ritmus. Nem volt lazaság, nem volt sunnyogás, de legalább történt valami. Erős férfinak tűnő kézzel irányított, viselkedett, ha kellett kiabált. És valahogy szépen lassan a jobbkeze lettem. Mire észbe kaptam, már helyettesként nézett rám, és ezt nemcsak ő, hanem a többiek is így kezelték.
Eltelt az év, és mire észbe kaptam, már karácsonyoztunk is. Az addigi pangásból új lendület lett, Gabi vezetésével tényleg sikerült talpra állni. Ajándékba wellnesshétvégét vagy annak összegét kaptunk, és persze együtt utaztunk el négyen a céges kocsival. A másik két kolléga már szinte pár volt, így egy szobát kértek, én és Gabi külön.
Gabi mindig is feltűnően öltözködött, de most, ahogy a szállodába léptünk, még inkább szembeötlő volt, minden ruhája tökéletesen követte a testét. Nem volt hivalkodó, de a szabás, a színek, az anyag mind azt sugallták, hogy figyel magára, és valahogy mindig elegáns marad. Nem villantott, nem volt kihívó, mégis minden mozdulatában ott volt az a kontrollált vonzerő, ami megállította az embert egy pillanatra.