A+ A-

A ház

Aki nem tudja mit jelent a 'futanari', előbb nézzen utána és csak azután olvasson tovább, ha akar! Én szóltam!
Christopher Mac Kenzie kényelmetlenül érezte magát a Miss Carlyle-lal boldogan csevegő anyja mellett ülve. A két nő láthatóan régi barát volt még abból az időből, amikor együtt jártak abba a magániskolába, aminek Miss Carlyle most a vezetője volt. Chris-nek fogalma sem volt arról, hogy az anyja miért ragaszkodik ahhoz hogy az ő régi iskolájába járjon, de a nő meglehetősen eltökélt volt. Ami szokatlan volt a fiú számára, mert az anyja általában nem szokott szigorú vagy hatalmaskodó lenni.
Chris többé-kevésbé elnyomta magában a két nő hangját. A csupa “Oh Molly, annyira örülök hogy a fiad ide jön, olyan jóképű bla, bla, bla... ” és “Köszönöm Simone! Emlékszel amikor mi bla, bla, bla..” - ból álló társalgásuk nem kötötte le. Valójában persze ennél tartalmasabb volt, de akkor sem érdekelte. Senkit nem ismert ebből a hülye iskolából, az anyja pedig nem volt hajlandó megmondani neki, hogymiért olyan fontos. Úgy tett mintha valami nagy titok lenne, de valószínűleg csak annyi volt az ok, hogy ide járt és szerette volna ha ez családi hagyománnyá válik. Vagy valami hasonló ostobaság.
Egy kopogtatás hallatán Chris gyorsan magához tért a merengéséből. Egy másodpercig reménykedett benne, hogy Miss Carlyle-nak másik megbeszélése van, de sem ő, sem az anyja nem mozdult ültéből.
- Szabad! - kiáltotta Miss Carlyle.
Az ajtó kinyílt és két Chris korabeli lány állt a küszöbön. A fiú magánál kicsit idősebbnek saccolta őket, de vitathatatlanul csinosak voltak. Megpróbált úgy tenni, mintha nem bámulná őket és igyekezett lazának tűnni, ami persze az anyja mellett ülve csak erősen korlátozott sikerrel járhatott.
- Ő a mi fiúnk? - kérdezte az egyik lány lelkesen.
Chris felvonta a szemöldökét a “mi fiúnk” utalás hallatán. Végülis sohasem találkozott még ezekkel a lányokkal. Miss Carlyle bólintott:
- Ő itt Christopher és Mrs MacKenzie, az édesanyja. Ő - ahogy mondtad- a “fiútok”.
Chris kétségbeesetten igyekezett semleges arckifejezést vágni a bemutatás után. Eddig csak úgy érezte hogy bárhol szívesebben lenne mint a szobában, de most még rosszabb volt mert mindenki úgy beszélt róla, mintha jelen sem lenne. Miss Carlyle a lányokat is bemutatta: Natalie és Sasha. Chris még mindig nem értette hogy miért kellett találkoznia velük, de ha már muszáj, akkor jobb szerette volna ha ez nem az anyja és annak barátnője jelenlétében történik.
- Mehetünk? - kérdezte Natalie az ajtó felé biccentve.
Chris válasza lassan jött, mert nem volt világos hogy hova kellene mennie és miért ezekkel a lányokkal:
- Umm... azt hiszem igen... De hova is pontosan?
- A szállásodra. - mondta segítőkészen Sasha, de olyan hangsúllyal mintha ennek nyilvánvalónak kellett volna lennie.
- Ohhh... körbe akartok vezetni. - mondta Chris és a felismeréstől kicsit felengedett.
- Valami ilyesmi... - értett egyet Sasha.
- Menjünk! - sürgette Natalie a fiút.
Megfogta Chris karját és maga után húzta amikor úgy ítélte hogy az túl lassan mozdul.
- Érezd jól magad édesem és ne félj! Ne feledd! Sohasem engedném hogy valami rossz történjen veled! - szólt utánuk a fiú anyja.
Chris elvörösödött az újabb zavarba hozó megjegyzéstől.
- Kösz anya! - sikerült kipréselnie összeszorított ajkai között.
Kicsit nyugodtabb lett ahogy a lányokkal távolabb került Miss Carlyle irodájától. Natalie és Sasha közrefogták. A lányok feldobottnak tűntek és még csak egy kicsit sem cukkolták az anyja miatt. Chris kezdte elképzelhetőnek tartani, hogy senkit nem érdekel és csak ő az egyedüli, aki egyáltalán gondol rá.
- Menjünk egyenesen a szobádba vagy szeretnél magaddal hozni valamit? - kérdezte Natalie.
- Uhhh... a holmim a kocsiban van és a kulcs nem nálam van... - felelte Chris.
- Akkor egyenesen irány a szoba!
Az útjuk azonban inkább kanyargós volt mint egyenes. Natalie és Sasha megmutogatta a fiúnak az említésre érdemes helyeket, miközben kitartóan meneteltek... .valahova. A lányok teljesen lefegyverzőek voltak. A pezsgésük és barátságosságuk minden feszültséget és óvatosságot elűzött, annak ellenére hogy ismeretlen terepen volt ismeretlen emberekkel körülvéve. Az pedig végképp nem ártott hogy a popsijuk különösen jól mutatott a farmerjükben. Chris igyekezett megragadni minden lehetőséget ennek a ténynek az újra szemrevételezésére. Néha pedig Sasha úgy ragadta meg a karját, hogy közben a lány melle véletlenül nekinyomódott. A fiú arra jutott hogy semmi kifogás nincs az ellen hogy velük osztozzon egy hálószobán, már persze ha tényleg erről volt szó. Az elszállásolása ugyanis még mindig nem volt világos.
- Milyen messze van még? - kérdezte Chris.
- Már nincs sok hátra. Az iskola területének szélén élünk a mi kis eldugott sarkunkban.
- Messze mindentől?
- Mondhatjuk. Ha megszokod a gyaloglást, nem olyan rémes. Külön parkolónk van, úgyhogy ilyen téren még jól is állunk.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 8.96 pont (54 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#11 zsuzsika 2019. 03. 2. szombat 15:38
Remek..
#10 genius33 2019. 02. 2. szombat 22:28
Mikor jön a 2. rész? smile
#9 kalaco 2019. 01. 29. kedd 16:50
Remélem folytatod nagyon jó. Imádom a futanarit!
#8 joozsi 2019. 01. 29. kedd 16:46
Vacak az egész. Ezért, csak 10 pont.
#7 cscsu50 2019. 01. 29. kedd 16:36
különleges
#6 listike 2019. 01. 29. kedd 10:43
Még folytatni kéne.
#5 Andreas6 2019. 01. 29. kedd 07:01
Nem az én világom.
#4 genius33 2019. 01. 29. kedd 06:02
Imádom a futanarit!!!! <3
#3 veteran 2019. 01. 29. kedd 05:04
Más világról,de jól írt.
#2 A57L 2019. 01. 29. kedd 04:09
Remek írás,jól ki van dolgozva.10P
#1 Törté-Net 2019. 01. 29. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?