A+ A-

Nagyvad 1. rész

Ingatlanügynökként dolgozva a kedvenc részem a „vadászat”, legalábbis én így hívom azt a feladatot, amikor az utcát róva figyelem a környezetet, beszédbe elegyedek vadidegen emberekkel, vagy a már korábbi portyákról jól ismertekkel és el-elkapok egy-két potenciális eladnivalót. Kevesen szeretik ezt, mert munkaigényes becserkészni az eladókat, bizalmat építeni ki velük, de... én szeretek vadászni, szeretem a változatos újdonságokat. Ennek az a következménye, hogy ha egy-egy új kollega érkezik, általában velem küldik el, hogy tanulja meg hogyan kell ezt igazán jól csinálni. Nem mondom, hogy örülök ennek a kitüntetésnek, mert az újoncok nagy része bőven nem érik meg a fáradtságot, de néha akad egy-két gyöngyszem. A tegnap belépett legalább jól néz ki és van az egész megjelenésében valami, ami megmozgatja a fantáziámat. Elnéztem a határozott fellépését, ahogy úgy jött be az irodába az első napján, mintha kétsége se lenne afelől, hogy ő ezt jól fogja csinálni. Túlesett a kezdők fejtágítóján és a második nap reggelén a főnök odahozta, hogy az okítása következő része az enyém, menjünk vadászni valami jó helyre.
A rövid autóút alatt nagyjából képbe kerültem az előéletéről, ő az enyémből már képben volt, hála a főnök eladási táblájának, aminek az élén én állok, aztán bele is csaptunk a lecsóba. Két óra alatt egész szép zsákmányra tettünk szert kellemes összhangban dolgozva, így beültünk egy nagyon jó kis kajáldába ebédelni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy leplezetlenül néz, miközben beszélgetünk, hol az ajkaimat, hol a dekoltázsomat mustrálja, amikor pedig észrevette, hogy rajtakaptam, a szemembe nézve talányos mosoly jelent meg a szája sarkában. Álltam a tekintetét, viszonoztam a mosolyt, mert nem, nem hagy hidegen a közelsége, az pedig nagyon izgalmas, hogy közben egy pillanatra sem szakadt meg a beszélgetés... .csak valahogy mintha valahogy kétértelművé vált volna itt-ott. Eszementen csűrte-csavarta a szavakat, minden labdát visszadobva, de épp csak annyira hogy ha jól esik visszaüssem, ha meg túl magasnak érzem, hagyjam elszállni. Ez megalapozta a hangulatunkat a nap további részére.
A délutáni program egy távolabbi helyszínt kívánt, az autóút pedig kutató kezeket hozott. Először mint egy véletlenül simította végig a combomat, miközben lelkesen mesélt valamit. Igyekeztem úgy tenni, mintha észre sem vettem volna, de a lábaim remegni kezdtek a pedálon. Egy lámpánál várakozva már teljesen egyértelmű volt, hogy az előző érintés egyáltalán nem véletlen volt! Komótosan indult el a térdemtől és meg sem állt a combom tövéig. Ezt már nem lehetett nem észrevenni, nagyjából a fülem tövéig pirultam, de viszonoztam a gesztust, mielőtt újra ráléptem a gázpedálra, és végigsimítottam a combját.
- Úgy látom jó csapat leszünk mi ketten, ha te is úgy akarod - szólalt meg egy rövid hallgatás után, egy pillanatra sem levéve a kezét a combomról.
- Még az is meglehet, de csakis abban az esetben, ha ezek a portyázások szigorúan kettőnk között maradnak. Nem szívesen tenném kockára a szakmai hírnevemet egy kalandért.
- Kalandoznál? Hmm... szeretem az okos kalandokat, különösen ha szőkék.
- Én pedig a magabiztos, méretes kalandokat szeretem... különösen ha elég okosak és tudják mi kell a szőkének - az én kezem ugyanis bőven combtőig ért ahol tekintélyes mérettel találtam szembe magamat, ami a fantáziámat erősen meglódította, lévén az elmúlt néhány hónapban úgy beletemetkeztem a munkába, hogy nem nagyon jutott időm magamra semmilyen szempontból.
- Vajon hogy tesztelhetjük le azt, hogy a magabiztos elég méretes-e, és tudja-e hogy mi kell a szőkének?
- Ezt nem én fogom kitalálni drága... inkább elárulok egy titkot, hogy könnyebb dolgod legyen. Az élet legtöbb területén azt élvezem ha nálam van a kormány, és úgy történnek a dolgok, ahogy én akarom. De... .elcsábítani csak az tud, aki kiveszi a kormányt a kezemből és hmmm, valami egész mást ad a kezembe... számba. Nagyon szeretem, ha ezen egy területen nem nekem kell kezdeményeznem, hanem követhetek és elmerülhetek a szó és testcsaták élvezetében. Tehát... ezt tekintsd felhívásnak egy keringőre, rajtad áll, hogy táncolsz-e, vagy lemaradsz.
- Elfogadom a felhívást, valahogy az az érzésem, hogy táncolni fogunk, és nem is akárhogy!
Erre a végszóra értünk a délutáni munka helyszínére egy kis falut terveztünk felderíteni az utolsó fűszáláig, lévén nagy szükség volt néhány romos házra, termőföldre néhány jól fizető vevőnek. Profikhoz méltón nekiálltunk a dolgunknak, kaptunk néhány tippet, telefonszámot, ígéretet, aztán valahogy nagy egyetértésben letértünk az aszfaltos útról egy dűlőre, aminek a végén egy viszonylag sűrű fenyves volt. Nyilvánvalónak látszott hogy nem lesz arrafelé se ember, se ház, de csak mentünk egészen addig, amíg végleg el nem tűntünk a falu utolsó házában lakó nénike kíváncsi szeme elől is.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.71 pont (38 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#7 Querida 2018. 08. 11. szombat 15:09
A következő rész már elkészült, hamarosan olvashatjátok.
#6 Querida 2018. 07. 23. hétfő 11:22
Örülök hogy nem utáljátok a felvezetőt, látom akadnak régi nickek. Sajna a régi nevemmel nem tudtam visszajönni olyan rég voltam itt, de most épp írhatnékom van úgyhogy majd jön a folytatás.
#5 cscsu50 2018. 07. 23. hétfő 08:27
Jó munkahely.
#4 feherfabia 2018. 07. 23. hétfő 07:56
Ìgy bevezetèsnek nagyon jò!
#3 veteran 2018. 07. 23. hétfő 04:44
Engem is betaníthatna.
#2 A57L 2018. 07. 23. hétfő 04:22
Jó munkahely.
#1 Törté-Net 2018. 07. 23. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?