A+ A-

Vágyakozás

Hogy miért is jó meccsre járni?
Úgy éreztem magam, mint a szardínia a konzerv-dobozban. A konzerv-dobozban, amiben még ráadásul, hogy véletlenül se legyen kényelmes a dolog, bulit is tartanak. A levegő csak úgy vibrált a tornacsarnokban. Az oxigén már rég elhasználódott a zárt belső térben, helyét pedig az a megfoghatatlan, izzadtságszagú energia vette át, amit a huhogó, kiabáló, trappoló, zászlókat és transzparenseket lengető tömeg kipárolgott magából.
Még ha a cipőmet és a zoknimat lehúzom, akkor sem állt volna rendelkezésemre kellő mennyiségű ujj, hogy megszámoljam, hányszor tettem fel magamnak a kérdést, mit is keresek itt. Nem voltam az a meccsre járós fajta. Amikor olimpia, vagy foci eb, vb van, le szoktam ülni egy doboz sörrel a kanapéra, hogy végignézzek pár izgalmas közvetítést, de ennyi. Az viszont sose jutott még eszembe, hogy súlyos összegeket költsek arra, hogy ugyanezt egy rakat, torka szakadtából üvöltő és mellé emberesen izzadó fanatikus között nyomorogva tegyem meg. Ha engem is elkap a buli lendülete, talán még élveztem is volna, de az megint csak nem én lennék.
Ráadásképp a röplabdához még különösebben nem is értek. Azon túl hogy egy hálóval két részre osztott pálya két oldalán egy-egy hat főből, jelen esetben hat testhez simuló sortba és lenge mezbe öltözött fiatal leányzó ütöget egy labdát egymásnak. Izgalmas, persze, főleg, ha az ember lányának van kinek drukkolnia. De alapjáraton még a szokásosnál is kevesebb esélye lett volna, hogy ide esz a fene. Különösen elnézve a szurkoló-társaimat, akiknek nem kis hányada nyilvánvalóan a nyálcsorgatás miatt jött csak el. Elvégre, mi az a kis összeg ahhoz, hogy utána egy egész meccsen át stírölhesse a pályán ugráló, izzadó és nyögő lánykákat. Abból az elánból ítélve, amivel ujjongtak, amikor egy bravúros pontszerzés után az érintett csapattagok az aktuális érintést kollektív seggre pacsival továbbították egymásnak, nagyon is megérte nekik. Én meg csak behúztam fülem-farkam és próbáltam elkerülni, hogy néhány ilyen nyálcsorgató egy kicsit oldalra fordítva a fejét arra találjon gondolni, minek izguljon a tőle több méterre ugrabugráló lányokra, akik ennél közelebb nem is fognak jönni, ha karnyújtásnyira mellette is ott van egy markolni való comb. No igen, csakhogy annak a bizonyos combnak a tulajdonosának van egy ökle, sőt, kapásból kettő is, ami említett helyzetben a nyúlkáló pofázmányával találtatik közelebbi ismeretségbe kerülni.
Azonban, amíg rajtam múlt, inkább igyekeztem elejét venni a tettlegességnek, és inkább úgy összehúztam magam, mintha ott se lennék. Pláne, hogy túl sok jogom se lett volna elítélni ezeket a mamlaszokat a meccsre érkezésük motivációja miatt, elvégre én se voltam különb náluk.
Na persze én nem azért perkáltam le a belépti díjat és nem azért vállaltam, hogy itt nyomorgom végig a meccset, hogy néhány pár izmos combot mustrálhassak. Nem. Nekem pontosan elég volt egyetlen pár izmos comb is. Meg minden egyéb, ami azzal együtt járt.
Az utolsó lepattanó labda keltette örömmámorban szem elől tévesztettem, de amikor pár pillanat múlva ismét megláttam alakját előtűnni egyik csapattársa takarásából, egy pillanatra meg is feledkeztem a körülöttem lebegő, az azt termelő testek körül összecsomósodó izzadtságfelhőről. Az az arc, az a mosoly mindenért kárpótolt. Csak egy pillantás arra a csodás, kerekded arcra, aminek izzadtságtól csillogó bőréhez komiszul tapadt hozzá egy fekete tincs, ami valahogy mindig kiszabadult gondosan lófarokba rendezett hajából, egy másodperc alatt visszaadott mindent, amit a körülmények miatt el kellett szenvednem. Sőt, még nagyságrendekkel többet is. Már azért az egy futó pillantásért a kedves arcon megjelenő, a sikertől boldog mosolyra és csillogó zöld szemeire elég lett volna arra is, hogy ezt a tortúrát, amivel számomra a meccs járt, akár zsinórban több alkalommal is végigcsináljam.
Nem is érdekelt már semmi. Se a tornacsarnok áporodott levegője, se a körülöttem tomboló több tucat ember, se a fojtogató izzadtságszag, se a perverz pillantások, amelyek néha megtaláltak a tömegen keresztül. Az egész annyit se számított, mint egy parányi porszem a cipőtalpamon. Én csak őt figyeltem.
Talán ő volt a legalacsonyabb a csapatban, de ez a legkevésbé sem hátráltatta, hogy viharos gyorsasággal keresztülnyargalja kijelölt területét, majd egy magabiztos vetődés kíséretében pont úgy találja el a labdát, hogy az a terveinek megfelelően röpüljön tovább. Gördült egyet a padlón, hogy aztán ruganyos könnyedséggel talpra álljon, visszaigazítsa kiszabadult tincsét a hajgumi alá és... ismét az a mosoly. Az a drága mosoly. Valahányszor láttam, én se tudtam megállni, hogy fülig szaladjon a szám.
Csak figyeltem, ahogy az a tökéletesnek tetsző kis teremtmény ráérősen, de mégis pontosan kiszámított ütemben visszaüget helyére. Tekintetem lassan végigvándorolt a combjából alig valamit takaró sort pereme és a rövid zokni között szabadon dagadó izmain,(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 6.36 pont (28 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#6 RAVETRAIN 2016. 04. 3. vasárnap 21:25
Ezt mondjuk nem értem, hogy miért nem részletezted a szexet a végén!
Akkor én simán adtam volna rá 8-ast, de egyébként engem speciel az indítbe,
amikor első alkalommal történik egymás közt a leszbi szex, mármint úgy értve, hogy mindkettejük életében eleve az az első leszbi élmény.
Amúgy nekem tetszik a bevezető, és eltekintve a beteljesületlen végtől,
mégis adok rá egy 8-ast, mert senkit sem szeretek alulpontozni, és mert tőled láttam már izgató történeteket.
#5 cscsu50 2016. 03. 31. csütörtök 15:11
jó közepes
#4 veteran 2016. 03. 30. szerda 08:26
Kezdésnek jó, folytasd.
#3 Andreas6 2016. 03. 30. szerda 06:39
Nem kellett volna abbahagyni, tökéletes felvezetés volt...
#2 A57L 2016. 03. 30. szerda 04:50
Érdekes,de közepes írás.
#1 Törté-Net 2016. 03. 30. szerda 00:00
Mi a véleményed a történetről?