A+ A-

B-vel a föld körül - Sivatagi illúzió

A nap perzselően tűzött le ránk, miközben keresztül száguldottunk a kopár tájon. Sofőröm, úgy tűnt, nemigen ismeri a fék fogalmát, és hiába rázkódott már alattunk az egész ósdi dzsip, mint ami menten ripityára akar hullani, továbbra is tövig nyomta a gázt.
Ezekben a pillanatokban gondolkodtam el azon, minek is kell kötelező jelleggel erre a szigetre vezetőt fogadni. Bár muzulmán országban jártunk, és Jemen nem épp az a vidám Ezeregy éjszaka hazája, ahol az ember fittyet hányhat a szigorú vallási előírásokra, de Szokotra szigete, bárhogy is nézzük, nem az Arábia. Ez a kis földdarab akkor maradt itt az Arab- és a Szomáli-félsziget között félúton, amikor a két földdarab több millió évvel ezelőtt szétvált és eltávolodva egymástól, létrehozta a török-szír határvidéktől le Dél-Afrikáig húzódó árokrendszer szövevényes hálóját. Afrika elment nyugatra, Arábia keletre, Szokotra meg itt maradt. És ez meg is látszik. Ez a Heves megye méretű sziget egyszerre Arábia, Afrika és egyik sem. Az egyetlen útvonal, amin keresztül meg lehet közelíteni, a jemeni fővárosból, Szanaaból a sziget központjába, Hadibouba vivő belföldi repülőjárat. De az, ha az ember lánya a gépen leveszi a fejkendőt és a földig érő leplet sortra cseréli, senkit nem érdekel. Bár, ha bikiniben mutatkoznék, talán a helyiek itt is meglincselnének.
Így hát, bár nyilván a jemeniek nem nézik jó szemmel, ha egy hirtelen gyaur egyedül császkál errefelé, és a sziget sérülékeny ökoszisztémája is megköveteli az elővigyázatosságot, de a nagy szigort még a helyi vezetők se veszik komolyan. Nyilván lennének olyanok, akik csak puszta heccből feldúlnának itt mindent, de az átlag turistánál talán még ezek a szurtos képűek is nagyobb kárt okozhatnak, ha picit elbambulnak.
De szerencsére ennek előnye is van. Elég némi rábeszélés, meg egy köteg pénz, és hajlandóak az embert akár hetekre is magára hagyni a sziget egy meghatározott pontján. Persze megfelelő mennyiségű ellátmánnyal felszerelve.
Én is alig vártam már hogy megszabadulhassak cserzett bőrű kísérőmtől, aki azóta folyamatosan lökte nekem a sódert, mióta elhagytuk a sziget "fővárosát". Az idézőjel indokolt. Amikor ugyanis megláttam a tízezres lakosságú, lepukkant kis Hadibout, mindennek neveztem volna, csak városnak nem. Akár csúfolhatnám úgy, mint egykor a nyugat-németek ideiglenes fővárosukat, a főfalunak aposztrofált Bonnt, de úgyse lenne jelentősége. Kísérőm viszont lelkesen magyarázott mindent, amit csak a szigetről tudni lehet, mintha csak most akarná megelőlegezni azt a mennyiséget, amit a következő hétben majd hiányolnom kell, amíg egyedül pörkölődök a sziget déli peremét elfoglaló sivatagban. De hallgatva őt, egyre csak jobban vártam a magányt.
Előtte azonban, mint két se füle se farka történet között megemlítette, meg kellett látogatnunk egy biológust, akit a sziget közepén és a déli sivatag peremén emelkedő hegység legnagyobb fennsíkján hagyott.
Nem válaszoltam kijelentésére, csak bólintottam, de ez neki épp elég is volt. Ismét tövig nyomta a gázt és a rossz földúton döcögtünk tovább fel a hegyeknek.
Szokotra már csak fekvése miatt se kap amúgy se sok csapadékot, de a mélyebb területek, mint a déli Zahek-sivatag is, még a sziget átlagánál is messze kevesebbet. A magasabban fekvő térszínek viszont már kapnak annyi vizet, hogy szárazságtűrő növények és állatok egész garmadája kész szavannát alakítson itt ki. És ez az, amiben ez az Isten háta mögötti kis sziget jelentős. Hawaii és a Galápagos-szigetek után itt él a Földön a legtöbb endemikus, vagyis sehol máshol fel nem lelhető növényfaj, mint például a palackfa, melynek példányai tényleg hatalmas, ágakkal ellátott palackokként színesítették a tájat. Bár a sziget másik nevezetessége, a sárkányvérfa kis foltokban előfordul még több helyen a világon, de összefüggő növényborítást csak itt alkot. Így hát nem csoda, hogy ez a hely a biológusok álmai közé tartozik. Igaz, nekem még csak elképzelésem se volt, mit tökölhet el valaki napokig, hetekig egy fával, de hát, az ő dolguk. Ez a biológus meg, akihez épp igyekszünk, talán arra nézne ferde szemmel, hogy mit akarok én egy hétig egy sivatagban, ahol az életnek semmi nyoma. Ő talán ugyanúgy nem értené meg, milyen csodálatos lehet, ahogy a szél áthalmozza a homokot és a horizonton fel vagy épp eltűnő Nap milliónyi árnyalatba burkolja a tájat, mint ahogy nekem fogalmam se volt a sárkányvérfák rejtelmeiről. Így hát csak némán konstatáltam a helyzetet és tűrtem, hogy vezetőm út közben belekezdjen egy újabb történetbe, nevezetesen hogy a sziget uralmáért réges-régen egymással élet-halál harcot vívó elefánt és sárkány kifröccsenő véréből hogy születtek meg az első fent nevezett fák.
Én azonban nem is figyelem már rá, csak bámultam ki a dzsip ablakán, figyelve, ahogy kibontakozik előttünk a Diksam-plató, a sziget legnagyobb fennsíkja, és a sárkányvérfák Kánaánja.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 5.56 pont (27 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#5 Rinaldo 2014. 04. 19. szombat 11:45
Sefüle se farka.
#4 zsuzsika 2014. 04. 15. kedd 08:25
Közepes.
#3 A57L 2014. 04. 15. kedd 07:58
Egész jó.
#2 papi 2014. 04. 15. kedd 07:11
Nem rossz
#1 Törté-Net 2014. 04. 15. kedd 00:00
Mi a véleményed a történetről?