A+ A-

Vágyakozó szívek

Írta: HulaHoop444
Fordította: Sinara
Mint egy apró gyöngy, gördült végig egy izzadtságcsepp a szemöldököm mentén, ahogy kihúztam a pitét a sütőből. Az alma és fahéj illata egy pillanaton belül betöltötte a konyhát, egy elégedett sóhajt csalva elő belőlem. Óvatosan az asztalra helyeztem a pitét hűlni, hogy a következő tálca felé forduljak. Ahogy sorban vettem ki a süteményeket a sütőből, a kellemes illat csak még sűrűbb lett. A Miss Murphy’s Bakery[1] vendégei elégedettek lehettek. Az üzlet csak úgy szárnyalt, és még csak most fordultunk rá az esküvői szezonra. Igencsak elfoglalt méhkirálynő leszek a következő hetekben.
A friss almáspite illata csodálatos élményeket idézett fel bennem, ami a másik szenvedélyemhez kapcsolódott a saját pékségem vezetése mellett. Ezt a szenvedélyt pedig úgy hívták, Rachel Wallace.
***
- Csak kóstold meg! - makacskodtam, elé helyezve a forró süteményt.
- Utálom az almás pitét - tolta el magától a tányért Rachel.
- Mert még nem kóstoltad az enyémet. Ízleni fog, megígérem.
- Ugyanezt mondtad a sózott marhára és a káposztára is. Szeretlek, de a kaják terén pocsék az ízlésed.
- Gyerünk, Csokiroppancs! Csak egy harapást! Kérlek!
- Már megmondtam. Nem szeretem az almás pitét.
- Ne légy már olyan, mint egy gyerek! Legalább próbáld ki!
- Nem.
- Oké! Ha nem kóstolod meg az almás pitémet, nem kapsz "cseresznye pitét" ma este - tettem csípőre a kezem.
- Gonosz vagy. Nagyon, nagyon gonosz - sóhajtott Rachel, vonakodva a villájára szúrva egy kevés pitét, és undorodva beleharapott. Egy ideig csak rágcsálta, majd hümmögni kezdett.
- Ez a legjobb almás pite, amit valaha ettem.
- Nem megmondtam? Le kéne szoknod erről az állandó rohadt makacsságról... Még jobb vanília fagyival.
- Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem.
Halkan horkantottam.
- Csak azért kóstoltad meg, mert megfenyegettelek.
- De működött, nem? Amúgy meg, ez a pite isteni - nyomott egy csókot az arcomra.
- Ez a legszebb bók, amit valaha kaptam a főztömre.
***
Az emlék, ahogy Rachel tömi magába az almás pitét, mély szomorúsággal töltött el. Igazából valahányszor eszembe jutott az a gyönyörű csokibarna nő, úgy éreztem, mintha egy golflabda szorult volna a torkomba. Rachel egy ideig nem volt a városban. Munkaügyben el kellett utaznia. Ügyvéd volt, aki extra gyorsan lépdelt felfelé a Sawyer, Hamilton and Craft, a város egyik legnagyobb jogi cégének ranglétráján. Most épp Texasban volt, és egy magasan jövedelmező ügyön dolgozott. Már három hete, négy napja, hat órája és tizennégy perce, hogy elment. A hab pedig az "annyira hiányzik" tortám tetején az volt, hogy most volt az első évfordulónk, mint egy pár, ő pedig még csak egy időzónában sem volt velem. Hülye jogi marhaságok! Miért kell ezeknek ennyi ideig tartaniuk?
***
- Csak pár nap lesz. Egy hét, vagy legfeljebb kettő. Visszatérek, mielőtt észrevennéd, Cseresznyés Pite - mondta, amikor átölelt a repülőtéren, erősen magához szorítva. - Ne gyűjtsd fel a lakást a hülye kajaötleteiddel, amíg nem vagyok itt, hallod?
- Nyugi! Nem fogom. Elvégre, profi szakács vagyok, vagy mi - nyugtatgattam.
- Ja. De bármi megtörténhet.
- Ne légy már ilyen aggodalmas tuskó![2] Minden rendben lesz.
- Kérjük, kezdjék meg a felszállást a 182-es houstoni járatra! - hallatszott a hangosbeszélőből.
- Ez a végszavam - ölelt magához még egyszer gyorsan Rachel, és felkapta a táskáját. - Szia, Melissa! Szeretlek.
- Szia, Rachel! Én is szeretlek. Vigyázz magadra! - csókoltam meg a homlokát.
Ahogy elhúzódott, rám villantotta a legszebb mosolyát, és integetett. Amikor láttam a repülőt felszállni, nem tudtam többé visszatartani az egész reggel elfojtott könnyeimet.
***
- Hé, Kelly! - szóltam a segédemnek, kitörölve a könnyeket a szememből. - Tudnál segíteni ezekkel a pitékkel?
- Persze, Melissa. - Kelly, aki épp azzal foglalatoskodott, hogy virágmintákat fújjon tejszínhabból az esküvői tortára, a raktárba sietett néhány dobozért. Ó! Esküvői sütemények. Rachellel épp egy esküvőn volt az első hivatalos randink.
***
- Táncoljunk! - ragadta meg a derekamat Rachel, hogy a táncparkettre rántson. A nyakam köré fonta a karjait, miközben az enyémek a csípőjét kulcsolták át. A zene tökéletesen illett egy esküvőhöz. Lassú volt és romantikus. Anélkül ringattuk magunkat előre-hátra, hogy különösebben zavartattuk volna magunkat. Elvégre ez az esküvő is két menyasszonyró szólt.
Az egyikük, Michelle, végül elfordult a feleségétől, és odasétált hozzánk.
- Áhá! Tudtam én! Tudtam, hogy egy nap ti ketten összejöttök. Még egy űrben keringő vak ember is felfigyelt volna a szikrázásra közöttetek. Gratulálok, lányok!
- Köszönjük, Michelle! - mondtam.
- Köszi, Michelle! - mosolygott Rachel.
(...)
Ez csak a történet eleje! Érdekel a teljes történet?
Válts te is VIP tagságit, és lépj be vele! Klikkelj ide!
A szavazáshoz VIP szükséges!

Átlag: 7.3 pont (20 szavazat)

Szakértői szavazás!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Eddigi hozzászólások
#4 A57L 2014. 04. 25. péntek 05:04
Ez gyenge.
#3 genius33 2012. 12. 5. szerda 10:31
Jóféle nyes
#2 Rinaldo 2012. 12. 3. hétfő 07:52
Meg ünepelték az év fordulot.
#1 Törté-Net 2012. 12. 3. hétfő 00:00
Mi a véleményed a történetről?