Emese a városban 1. rész

– Meg tudná nekem mondani, melyik a Radnóti utca?

Meg tudtam volna, de nem tettem:

– Valahol a közelben lehet, én is oda igyekszem – válaszoltam a legártatlanabb tekintettel, egyenesen a hatalmas, barna szemekbe.

– Az jó! – sóhajtott fel a lány, és türelmesen várt, amíg egy pittyentéssel lezárom az autót és bepillantok a hátsó üvegen, nem felejtettem-e valami kíváncsiságra és betörésre ingerlőt az ülésen.

A Radnóti utca mindössze néhány házzal arrébb, 90 fokos szögben található attól a helytől, ahol megelégedésemre sikerült az egyetlen szabad parkolóhelyet elfoglalni. De ha ezt a helyismeretet azonnal és egyenesen elárulom a lánynak, akkor már rég befordult volna a sarkon, nem állna mellettem. Pedig kellemes, ahogy egy nőiességet sugárzó lány várakozik mellettem az augusztus-végi fényárban, nem is tudnék hirtelen hasonló érzésre példát találni. Az érdeklődő lány az a típus, amelyik után akkor is megfordul a férfiak serege, ha egyébként ez nem mindennapi szokásos tevékenysége.

– Keressük meg együtt! – javasoltam, s talán félperces ismeretségünkhöz képest túl sokáig bámultam a szemébe.

Elindulhatnánk az ellenkező irányba – villant fel, azonban gyorsan el is vetettem az ötletet, mert akármennyire jó lett volna időt nyerni, átverni mégsem akartam. Bár addigra még csak a szemeit csodálhattam meg, a tekintetét.

A mellei hangsúlyosabban uralták a testét, mint ez szokás, ezért a figyelmemből is több időt szántam rájuk, már amennyire a megfelelő lassúságú járás mellett, kevés feltűnést keltve méricskélni illik egy ismeretlen lányt. Talán a combjai is vaskosabbak, a feneke is nagyobb egy árnyalattal az ideálisnál – amennyiben ezt jól sikerült felmérnem –, de mindenestől olyan összbenyomást keltett, amilyet ritkán tapasztalni. Jólesett ez a találkozás, akár a világoskék égiektől kaptam, akár nem.

– Interjúra megyek – közölte büszkén, egy kevés aggodalommal a hangjában. – Már csak 10 percem van.

– Bízd rám magad! – váltottam könnyedén személytelen társalgásból tegezésre.

– Szerinted alkalomhoz illően öltöztem? – Kis drukk érződött, ám a szemei... a szemei ragyogtak.

– Három ruhadarabot nyugodtan lehagyhattál volna!

– Azt elhiszem – nevetett kacéran, bárminemű megrökönyödés nélkül. – Nincs is rajtam annyi.

– Ugye, azért nem mennél bele, hogy amennyivel több, mint három, annyit levess?

Végignézett magán: